Cserne Klára verse a Fordulat folyóirat és a Szolidáris Gazdasági Központ szerzőinek Kiút a művészet válságából? c. cikke elméleti javaslataira reagál. A szöveg egy fiatal felnőttekből álló művészeti-pedagógiai közösség kríziséről és kiútkereséséről, illetve ennek szélesebb körű politikai jelentőségéről szól.

Kiút a művészetünk válságából?

hivatalos a krízis végre én már három éve tudom hogy valami nem jó érzés, de most végre átment a többiekhez is ez az ismeret, ennyi időbe telt elmondanom mert a szavak nem érnek semmit ebben az esetben

mindenesetre itt  van még néhány ezer szó ami semmit sem ér ebben az esetben

bátran írhatok mert úgysem történik általa semmi

nem lesz belőle baj, úgyhogy tessék:

kicsit felhangosodott a belső monológ
nem is monológ hanem egy párbeszéd pontosabban húsz ember egymásnak motyorászik a fejemben, vagy inkább mindegyiknek van egy átváltozott képzeletbeli alteregója is, aztán néha az szól ki inkább belőle, ilyenkor hangosabban szól

külön vagyunk nincsenek keretek
tíz éve táborozunk
de csak nyáron
ősszel télen tavasszal nincs tábor nincs valóság
csak valahogy eljussunk a nyárig
a többi életünk a valóság a nyári tábor nem
a nyári tábor túl jó a nyári tábort csinálni túl nehéz
nem alszom nem alszom egy hónapig nem alszom

fáradunk nincs erőnk és mégis csináljuk
rosszul csináljuk
hibát hibára halmozunk
azért halmozunk hibákat mert ragaszkodunk
egymáshoz
a táborhoz
a valósághoz
ahhoz hogy nem alszunk
a rosszhoz ragaszkodunk
mert a jó táborhoz kell a rossz

nem védjük meg magunkat
egymástól sem önmagunktól

nincs gyógyszer arra hogy önmagunkat eláruljuk
nem segítünk magunkon
bűnözni kell véteni nem szabad jónak lenni
túl sok jóságot képzelünk és túl sok rosszaságot teszünk
ideális elvekről beszélünk és már rég egymáson taposunk

igazságosságról beszélünk de nem hagyjuk aludni egymást és nem fizetünk egymásnak

hibát hibára halmozunk mert ragaszkodunk egymáshoz a régi rossz verzióban
ne legyen neki se jobb mert íme nekem ilyen rossz
nem hagyjuk kigyógyulni egymást a bajból

hibát hibára halmozunk mert ragaszkodunk
magunk régi változatához nem ismerjük egymást mint önmagunkat

egy csoport képes a tagjait olyan állapotba hozni ami egyik tagra sem jellemző külön
ez most egy közös pszichózis, egy csoportos őrület, évek óta fejlesztjük és most elég belőle mert nem tud ennél rosszabb lenni, csak ha feloszlik a csoport, de feloszlani sem tud, mert van egymillió forintunk a bankban amit nem tudunk kivenni sem onnét amíg el nem döntjük hogy milyen új módszerekkel éljünk és hogy szerveződjünk át és húzzuk magunkat össze

távolodni sem tudunk tovább
de közelítésről szó sincs
félelem és bizonytalanság illetve egymás iránti elvárások, nem teljesült elvárások, halmozódó csalódások, egyre nagyobb csalódások amiért a téves elvárások nem teljesültek, amiket azért támasztottunk mert amiről beszélünk az nem a valóság hanem az elveink amik jól és nem önmagunk akik csalók, trükközők, pitiáner bűnözők, vagy legalábbis mániás szabályszegők vagyunk, legtöbben. ha nem szabad játszani akkor bántani fogjuk egymást, a komolyság az őszinteség ellentéte, az őszinteség a kiszámíthatatlant jelenti, a változó véleményt, a nem biztos, hogy igazmondási kényszert. ha őszintének kell lenni, hazudni fog a társaságunk.

a csoportos őrületünk titka önmagunk túlságos komolyan vétele, mintha nem egy játék lenne az igazság a valóság az őszinteség a szabályok a struktúrák is, hanem valami rosszabb, komolyabb, veszélyesebb terep

térjünk vissza a csalós-trükközős játékos változathoz, ha még lehet és nem szakadt végleg ketté a közös fejünk hivatalnokra és bűnözőre szabaduljunk ki a szarból szabaduljunk ki a szarból épített várból

nem mi tehetünk róla hogy hibásak vagyunk hanem a körülmények és benne mi magunk mégis tehetünk róla de a körülmények az orbán viktor a körülmények a nemzeti együttműködés minden szabály arra való hogy tönkre tegyen semmilyen intézmény nem segít rajtunk hanem csak élősködik az adófizetés a mészáros lőrinc szponzorálása miért alapítasz céget ha csak ellopják amit építesz inkább csináljunk semmit

jaj ne, már csináltunk valamit kész a baj ments meg uram isten vagyis a rohadék egyházaktól is mentsenek meg engem azok is mocskos intézmények mentsenek meg az elveim az ideológiák a valóságtól mentsem meg önmagam a döntéstől hogy mit csináljak inkább megmaradok zombi múmiának nem mozgok amíg el nem múlik a sötét felhő sosem fog elmúlni ebben nőttem fel gazdasági válságban élek mióta felnőttem és politikaiban szintén

jaj véletlenül csináltam valamit ami tetszik kár hogy nem maradtam zombimúmia most kész a baj hogy tovább kell menni az úton ami nem tudni hová vezet előre kell haladni a semmiből valami felé való változás útján és ezzel is támogatom a valóság vámszedőit akik ellen passzivitással bénultsággal depresszióval védekeztem

minél inkább csinálok valamit ami jó annál nagyobb a kár amit a világnak okozok és fokozódó bűntudatot érzek amiért élek és jól esik csinálni valamit nem pedig hullának tettetni magamat hanem elindulni bármilyen ösvényen ami már akár létezik akár nem

mindenki hülye aki csinál valamit de kell a pénz mert lakni kell valahol mert enni kell valamit de legjobb ha a lehető legmegalázóbb esetleges és bármikor felmondható szar módon szerzed a pénzt mert akkor nem támasztanak elvárásokat veled szemben és magadat sem kell meghatároznod továbbra sem, hanem úgy tehetsz mintha mindez csak a külső körülmény lenne, a külvilág lenne és te nem vagy benne hanem csak a bábod amit mozgatsz ami ez idő alatt üres a személyed nem érintett a cselekvésben hanem pihen és felkészül a jövőbeli távoli szabadságra

a távoli jövőre készül a szerény személyed a mostani valóságot pedig hagyjuk is értelmetlen hozzányúlni is, nem is létezik, csak apró időbeli kis szigeteken amikor véletlenül összeér két három vagy akár húsz harminc ember és rövid időre megengedik maguknak hogy működjenek együtt és ne várakozzanak remegve arra hogy majd később megérje energiáikat mozgósítani

nem éri meg erőlködni mert úgyse lesz semmi, ezért ha most erőlködöm későbbre elfogy az erőm úgyhogy inkább várok hogy később megérje majd belefektetni az energiát ami várjunk csak mi is, milyen gép vagyok én akinek elfogy az erője az energiája, az üzemanyagomat, ami rántott sajt tartárral és rizzsel, át tudom alakítani energiává ami nem használ és amit későbbre tartalékolok de ha már elégetett a szervezet az üzemanyagot és kiszartam a maradékot akkor hol tárolódik a sok sok sok energia? hol van az akkumulátor illetve van-e egyáltalán?

sajnos mindenki várja hogy legyen értelme, vagy inkább hogy érdemes legyen az energiát használni hogy több jöjjön vissza mint amennyi elmegy, hogy nehogy veszítsen, mert ha vesztek az erőből akkor félő hogy elfogy és nem tudom visszaemelni a szintet

miben más ha elfogy az erő attól hogy nem használom egy beláthatatlanul ismeretlenül távoli pontig, miféle erőről beszélünk egyáltalán, lelkierőről ami kell ahhoz hogy őszinték legyünk kegymással, hogy hozzá tudjunk szólni a másikhoz, hogy rá tudjunk nézni anélkül hogy félnünk kéne hogy a problémáit aztán nekünk kell megoldanunk pedig még a sajátjainkat sem tudjuk sosem még csak számba venni sem, nemhogy megjavítani?

vagy várjál lehet hogy elveszítettem a fonalat és nem várakozunk egymásra hanem hazudunk a várakozásról és valójában más, egymástól távolodó utakon rég elindultunk, csak nem merjük bevallani, hogy elmúlt a pillanat amikor egymásra tudtunk volna valóban nézni és azt mondani, hogy mehetünk közösen, egyfelé és segíthetünk egymásnak

de az is lehet, hogy arra nem álltunk készen eddig, hogy segítsünk egymásnak csak láttunk a többin hogy baja van de azt hátha hogy segíthetnék neki valahogy azt nem és csak néztük egymást hogy milyen különös gondok és problémák, de hozzányúlni nem mertünk a bűzös privát problémákhoz a magánügyek tiszteletén nem vagyunk még mindig túl hogy van ami nyilvános és van ami privát és közösen nem szabad az egyéni érzésekről és a két ember közötti érzésekről beszélni mert az a ti kettőtök ügye de akkor mi a közös ügyünk

lehet hogy nem tudjuk mi a közös ügyünk vagy eddig nem volt semmi amit nem kettő kettő kettő ember között intéztünk el és a sokaság egymást eddig észre se vette

hanem csak egyvalakit nézett mindenki, aki vagy visszanézett rá vagy valaki másra, vagy mindkettő és gyorsan ide-oda mozgatta folyton a fejét

jóslat: ha meg tudjuk oldani ezt a közösségi krízist akkor le lehet váltani az orbán viktort, de vigyázz, mert ha csak látszólag oldjuk meg és minden ugyanúgy megy tovább majd akkor nem lehet leváltani az orbán viktort sem, csak látszólag. ha legyőzzük a belső NERt az kísérletileg bizonyítja hogy a külvilágban is van alternatíva.

de hogyan adjam oda nektek ezeket a mondanivalókat ha emailt nem olvastok ha mégis akkor sem válaszoltok mert féltek dühösek vagytok és fáradtak a számítógépen való közlésektől amit szintén értek de nekem a számítógép nem a hivatalos ellenség jele hanem a saját írásom otthonos eszköze de látom nektek nem otthonos és félelmetes vagy fájdalmas ha ezen keresztül jönnek az üzenetek a válaszra meg hiába várok még a hónapokkal ezelőtti írásos üzeneteimre is, lehet hogy a mennyisége túl sok és várnom kellene de nem bírok várni mondjatok valamit erre hogy nem bírok várni de hogyan közöljem veletek hogy nem bírom ki ezt a szorongató csendet a távolodás a hátat fordítás a többiek mögött óvatosan elosonás apró neszeit amik mind azt jelzik hogy úgy kell tennem mintha mi sem történt volna

miért fogadom el ezeket a nemlétező közösségi szabályokat, mindig lehet passzívabbnak lenni és azt hogyan büntessük meg passzivitással lehet csak most ezt csinálom hogy a sok bénultság és tehetetlenség ellenében én magam nem cselekszem és ezzel teszem láthatóvá hogy milyen volt korábban

de megállni a megszokottban az a bénultság föloldása nem pedig a magamra engedése – eddig rosszul álltam ellen és most találok ki a sötétből ha megállok és várok akkor nem veszem kész ténynek hogy milyen régi megszokott rondasághoz ragaszkodunk hanem hagyom előre menni az időt anélkül hogy utána futva toldoznám foldoznám a sok megoldatlan gondot ezzel láthatóvá teszem a gondokat mert nem tüntetem el őket mindig az utolsó pillanatban nem futok az idő után

---

itthon egész nap erről beszélek mert ti nem vagytok hajlandóak érzelmi munkát végezni helyettetek dolgozza fel az éjszakai álmom az elmúlt tíz év közös játékait hiányoztok hiányoztok miért nem alszotok itt velem a lakásban valahol ti is, miért nem lakunk együtt miért ért véget ez a tábor idén nyáron tavaly nyáron miért nem élünk együtt gyávák vagytok idejönni

bátorság bátorság nézzünk szembe egymással legyünk őszinték ki mit akar szeretne mire vágysz és miért nem csinálunk valamit közösen végre

valójában a pénzről van szó
csak a pénz számít
hol a pénz kinek a pénze
azt hiszed megloptalak
azt hisszük megloptuk egymást idővel pénzzel energiával

mondtam már hogy nem tudom mi az az energia, kiáramlik az erő a fejem tetején, de nem laza hanem merev leszek tőle, beáramlik ha hozzáérek valakihez

miért kell ilyen merevnek és távolságtartónak lenni a megbeszéléseken én jobban szeretném ha tudnánk mozogni a térben és szabadna egymáshoz érni ahogy a táborozás során szoktunk

miért nem szabad egymáshoz érni miért nem szabad mozogni
vagy ez jót tesz az önállóságnak és biztonságot ad nektek? nekem nem

ezért inkább ebédet főzök amíg ti egy asztal körül ültök
haragudjatok meg rám végre én nagyon haragszom
hibázok hibát hibára halmozok hogy végre lássatok hogy itt  vagyok
vegyetek magatokkal egyenrangúnak ne nézzetek biztonságos háttérnek
mert itt vagyok elöl

hogy ijesztően hangosan beszélek csúnya szavakat használok és néha kiabálok az a baj meg hogy emiatt félni kell tőlem és emiatt őszintének nem lenni, gondolatokat ki nem mondani sőt kigondolni sem merni, az még nagyobb baj

sajnálom ha rosszul érzed magad a közelemben de én még rosszabbul érzem magam
menekülj menekülj előlem rossz vagyok rosszul vagyok menekülj majd ha meggyógyulok szólok menekülj és gyógyítsd meg magad mert talán te sem vagy teljesen jól ha az én hangom így kiborít

közben a közös kertről beszélünk miközben egymás elől menekülünk nevetséges álságos hazudozók vagyunk és közben egy boldogabb életre vágyunk

csak adminisztrálni ne kelljen csak számon tartani ne kelljen bocsi de hogy kell számlát kiállítani és mi az egyesület címe azt hol lehet megtalálni nem érek rá emailezni elromlott a telefonom a chatbe ne írjál mert azt nem olvasom már előre megmondtam mikor fogok ezen dolgozni most mással foglalkozom kérlek

hú de haragszom magamra és dühös vagyok rátok
de nem vagytok itt hogy felébresszelek titeket véletlen de persze valójában szándékos hangoskodással, ezért a családtagjaimat hogy ne ébresszem föl véletlenül, inkább írok magamban

sose fogjátok elolvasni amit rólatok írok
pedig azért írok mert nem tudok egyfolytában hozzátok beszélni és egy belső áradást kell valahová kiengednem, egy áradás ami nem csillapodik és nektek szól és rólatok szól és nem fogy ki belőle a lendület, hanem ömlik de nincs medence amiben folyhatna, nincs meder, nincs csatorna csak ráömlik  és aztán fröcsköl szét mindenhová és elfurcsázza a többi papírokat mert beáztatja és megpenészedik alatta a régi is

olyanokat várok tőletek amit nem tudtok nyújtani figyelmet értő figyelmet megértő olvasást de ti az én figyelmemet várjátok tőlem nem a mondanivalóimat, vagyis nem tudom mit vártok ezt is csak én képzelem. én várok tőletek valamit amit nem adtok, sose is adtatok de mindig is várok.

adjatok adjatok ürességet ahová én adhatok adhatok ajándékokat amitől nem jöttök zavarba szavakat ötleteket pénzt szeretetet, kötődést és más egyéb érzelmeket is például dühöt frusztrációt félelmet és agressziót ami nem érzelem hanem cselekvés-féle

nem tudjátok elfogadni amit én adni akarok mert mást akartok méghozzá adni adni adni adni adni panaszokat bánatot szeretetet kötődést ragaszkodást meséket ötleteket mondanivalót
ki fogja elvenni tőlünk ezt a sok mindent ami felgyűlt
egymás felé miért nem fordulunk
gyertek közelebb menjünk induljunk egymás felé maradjunk együtt örökre

feloszlunk úgy érzem ennek most vége

de már kezdődik valami új
ha tényleg sikerül hagyni hogy véget érjen ami volt
akkor nem lesz belőle lassú és álcázott haldoklás

hanem

természetes és kellemes mégis valahogy idegen szokatlan más rendszerek

és eközben egymáshoz is eljuthatunk

1.
olyan jó hogy már tudunk beszélni egymással és hogy kitartottál a tócsában és hogy megtanultál mindent és most már nem félünk egymáshoz szólni és ez egy hatalmas sikertörténet én nagyon sokat dolgoztam azon hogy bírjalak és szerintem te is azon hogy engem és látod, sikerült, itt vagyunk!

2.
hé eltűntél valami mélységben hallod haverom hiányzol kezdjünk már beszélni valamiről vagy inkább csak játszani valami egyszerű hülyeséget vagy erre se érsz rá akkor nem tudom végülis mindegy de baszki úgy szeretnék segíteni neked csak nem tudok lehet hogy azzal segítek ha békén hagylak oké

3.
de te aztán nehéz dió vagy hallod öregem sajnálom de dühös vagyok rád amiért ennyire hárítod a felelősségeket de közben sok az elvárásod a világ felé de milyen alapon, és attól félek hogy nem vagy őszinte magadhoz sokszor és ezt kihallom a mondataidból a szavak ritmusából hogy kimaradnak elhallgattatnak bizonyos állítások és ettől felháborodok de hát ki vagyok én hogy előhozzam azt amit el akarsz rejteni magad elől nem az én dolgom csak mondom hogy ez zavar bánt

4.
hallod haver nagyon sok minden van felhalmozódva az útjában annak hogy lássuk egymást haver figyi hé haló el vagy temetkezve de én azt akarom hogy mássz elő és vedd észre mibe keveredtünk legyenek érzéseid és törődj magaddal ne halmozz magadra kősziklákat haver hé szedd ki magad a kősziklád alól végre és használhatsz erre engem is kapaszkodónak ne óvatoskodjál

5.
elmentél mást csinálni mielőtt bármi érdemben elhangzott hátha lehet hogy neked szól ez az egész írás hogy megtudd, mi volt

6.
te jó ég milyen fej vagy

mért nem ismerjük egymást

mi akadályoz abban hogy játsszunk

legalább mondjunk valamit, mehet
kösz hogy mondod, hogy mondhatom

---

álljon el ez a sok mondanivaló stop elég állj le hallod nem hallom hallod nem hallom álljál már le ne találjam ki mi legyen és ne implantáljam a saját gondolataimat ötleteimet fikcióimat a mások fejébe mert az nem egy egyesület szervezésének a megfelelő módja hanem inkább egy nagyon szuggesztív történetmesélés, igen inkább akkor most már írni fogok és nem elnökösködni az írás helyett ez egy hatalmas felismerés császtok kösz hogy elviseltétek de ti nem szereplők vagytok az én sztorimban bár kényelmes lenne de

képzeld el, összejött egyszer tíz-tizenöt ember és úgy döntöttek, hogy együtt fognak élni és dolgozni de nem ám a földeken mint mezőgazdasági újparasztok hanem gyerekekkel fognak dolgozni, tanárok és tanárnők lesznek, illetve nem, ők maguk is gyerekek lesznek, illetve felnőttek, akik a gyerekekkel egyenrangúak csak nagyobb a felelősségük és a gyerekeknek mindenben segítenek, hogy kibontakozhassanak és ez történik egész évben, kivéve amikor egy kis szünet van – és hol vannak a gyerekek szülei ezalatt? – jó kérdés, valószínűleg a gyerekeknek nincsenek szüleik, árva gyerekek, jaj mi is árva gyerekek vagyunk, mert bár vannak szüleink de hülyék, meg közben fel is nőttünk, úgyhogy egy kicsit magányosak vagyunk úgyhogy jó lenne sajnáltatni magunkat és közben másokon meg segíteni akik nálunknál sokkal nyomorultabbak és így nem kell sohase megoldani a saját problémánkat ami az hogy nem vagyunk árvák valójában vannak szüleink bárcsak meghalnának végre de az olyan sokára lesz még sokáig együtt kell élnünk több generációval, akik felhalmozták a javakat, nekünk mi jut belőle, mikor adjátok ide a cuccaitokat, most kérek ajándékokat kérek kérek kérek játékokat adjatok ingyen mindent kérek ma van a születésnapom az újjászületésnapom ünnepeljük meg azzal hogy mindent megkapok amit elképzelek igen kikel ebből a csillogó aranytojásból egy beszélő gyíkfickó és mostantól ő lesz a menedzserem, letárgyalja helyettem a melókat nekem csak az izgalmas víziókat a jó poénokat kell pattintgatni aztán megyek a következő helyre, ahol már beállt a forgatás és én csak leülök a kamera elé és mesélek egy érdekes történetet a képzelet mágikus hatalmáról, képzeljétek a képzelet csodákra képes, tudjátok például, hogy mire? megbénítani embereket, hogy azt higgyék történik velük valami, pedig nem, csak azt hiszik, mert olyan jól elmeséled nekik hogy mi történik velük, hogy mit éreznek és mit gondolnak közben, hogy nem veszik észre, hogy ezeket csak te ültetted a fejükbe és valójában nem használják az érzékszerveiket és nem gondolnak semmire és nem változnak hanem csak megkukulnak és nem haladnak semerre hanem csak várnak a valóságra ami valahogy egyre távolabb kerül és a képzelet történet szerint ez a várakozás ez maga a valóság, mert ilyen történelmi időket élünk, hogy nem lehet tudni hogy pontosan mi az igazság és mi a valóság és mi a képzelet és mi a  hazugság hanem mindez egyszerre jön feléd és meg kell nyugodnod és a pillanatban jelen lenni és akkor hirtelen tudni fogod, hogy mit kell tenned, ez a sikered titka, csak rajtad, egyedül terajtad és a figyelmed tökéletes fókuszálásának a technikáján, az ideális figyelem beállításának a módszerén múlik hogy sikerül-e megérkeznek a pillanatba és csak te magad tehetsz róla hogy ha távol maradsz tőle úgyhogy vigyázz mert ezt sokat kell gyakorolni mehet most is ebben a mesében is lehet jobban figyelni szóval gyerünk fókuszálj ide hogy mit mondok milyen történet ez igaz vagy hazug koncentrálj arra az útra amit mostanáig megtettünk, honnan indultunk magad elé tudod képzelni hogy honnan indultuk és hogyan jutottunk ide erre a mostani pontra?