Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A pécsi ellenzéki pártok szerint az általuk támogatott polgármester a szükségállapottal visszaélve nevezett ki új alpolgármestert

Ez a cikk több mint 3 éves.

Nyilatkozatot tett pénteken a Mindenki Pécsért Egyesület, amely a 2019. évi önkormányzati választások során a pécsi ellenzéki pártok közös indulásának a gyűjtőszervezete, egyben Péterffy Attila, a választáson győztes polgármester jelölőszervezete is volt.

Mint írják, szerintük a polgármester egy olyan helyzetben hozott létre egy új alpolgármesteri pozíciót, amikor az önkormányzatok felhasználható forrásai drasztikusan lecsökkentek, s miközben a jogos támogatási igények jelentősen emelkedtek.

Péterffy december 10-én jelentette be, hogy Nyőgéri Lajos MSZP-s politikus a szociális, népjóléti és lakásgazdálkodás területéért felelős alpolgármesterként megkezdi a munkát a pécsi városvezetésben. A polgármester akkor azt írta, hogy a személyét „több körös egyeztetést követően” választotta ki, ugyanakkor a döntést a polgármesterekre veszélyhelyzetben ráruházott különleges jogkörrel élve hozta meg.

A Mindenki Pécsért Egyesület „károsnak és indoklatlannak” tartja az új alpolgármesteri poszt létrehozását, és  meggyőződésük szeirnt „a pécsi polgármester visszaélt a szükségállapot által ráruházott egyszemélyű döntési jogával, mert ez az intézkedése nem a válság enyhítésére szolgál”.

Szerintük sokkal inkább a válság sújtotta családok és hátrányos helyzetű pécsi polgárok megsegítésére kellene fordítani azokat a milliókat, amelyeket a harmadik alpolgármester számára fognak majd kifizetni a városházán. Ezért arra szólítják fel a polgármestert, hogy a rendkívüli állapot megszűnése utáni első közgyűlésen bocsássa szavazásra a harmadik alpolgármesteri státusz létrehozását és csak akkor kezdeményezze a státusz betöltését, ha azt a közgyűlés minősített többséggel elfogadja.

„A Mindenki Pécsért Egyesület azért alakult, hogy elősegítse a tiszta közéletet, a demokratikus viszonyok megerősödését és a város polgárainak anyagi és szellemi gyarapodását. Úgy látjuk, hogy az Egyesületünk színeiben indult és megválasztott polgármester ezen intézkedése veszélyezteti a fent említett céljainkat, ezért emeltük fel szavunkat és adtuk ki ezt a nyilatkozatot”

– indokolják közös kiállást.

Az alpolgármesterré kinvezett Nyőgéri Lajos a 2019-es ellenzéki sikert hozó választás után rövid ideig a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöki posztját töltötte be, ám erről a pozícióról kevesebb, mint egy hónap elteltével lemondott, miután korábban mindhárom saját céges vállalkozását kényszertörölték. A Szabad Pécs beszámolója szerint Nyőgéri a kényszertörléseket akkor azzal magyarázta, hogy valójában a könyvelő volt a hibás és hogy inaktív cégekről volt szó.

Ugyancsak a Szabad Pécs ír arról, hogy nemcsak a polgármester egykori jelölőszervezete, hanem a közgyűlésben többségben lévő ellenzéki pártok is közleményben utasították el Nyőgéri kinvezését, pontosabban az újabb alpolgármesteri pozíció létrehozását.

A tavalyi átadás-átvétel óta a városvezetésbe Bognár Szilvia alpolgármestert delegáló DK-frakció – a város közgyűlésének jelenlegi legnagyobb képviselőcsoportja – is arra kéri a polgármestert, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején „tartózkodjon attól, hogy a járvánnyal közvetlen összefüggésben nem lévő ügyekben a Pécs város választóinak többségét képviselő frakciók egyetértése nélkül döntést hozzon”. A Szabad Pécs kérdésére a pécsi DK frakcióvezetője azt írta, álláspontját a DK írásban még Nyőgéri kinvezése előtteljuttatta a polgármesterhez is.

A pécsi Momentum is elutasítja a harmadik alpolgármesteri pozíció létrehozását, mivel azt szakmailag megkérdőjelezhetőnek, anyagilag feleslegesen megterhelőnek és jogszabályilag is kérdésesnek tartják. „Ezt jeleztük polgármester úr számára is többször, így a legutóbbi megbeszélésen is, melyen jóhiszeműségünkkel visszaélve a korábban kiküldött témamegjelöléstől („évértékelő”) eltérően egy új alpolgármesteri pozíció létrehozását jelentette be. Nem értünk egyet továbbá Bognár Szilvia alpolgármester asszony jogköreinek szűkítésével, munkáját megfelelően végzi, szükség esetén a polgármester helyettesítését el tudná látni a jogszabályoknak megfelelően” -írják.

Az LMP – amely egyébként 2019-ben nem állt be Péterffy mögé – ugyancsak elfogadhatatlannak és felesleges tehernek tartja a város számára egy újabb alpolgármester kinevezését, amely szerintük a válság és a város eladósodottsága miatt is elfogadhatatlan.

Az országos parlamenti frakciójában Mellár Tamásnak, Baranya 1. választórkörzetét 2018-ban megnyerő országgyűlési képvsielőnek is helyet adó Párbeszéd  sem támogatja újabb alpolgármesteri poszt létrehozását, és felkérte Péterffyt, hogy a rendkívüli állapot megszűnését követő első közgyűlésen bocsássa szavazásra a harmadik alpolgármesteri státusz létrehozását.

Fidesz az ellenzéki pártok előtt egy nappal, már csütörtökön kiadta nyilatkozatát, amely szerint Péterffy „intézményesített szintre emelte a hazudozást”, és természetesen nem értettek egyet a kinevezéssel.

Péterffy Attila polgármester egyelőre nem reagált a frakciók tiltakozására, amint megteszi, frissítjük cikkünket.

Frissítés (2020. 12. 16.)

Péterffy Attila a pécsi önkormányzat médiacége által működtetett hírportálnak, a Pécsmának azt nyilatkozta még pénteken az új alpolgármester kinevezéséről, hogy

  • gyorsítani szeretne a munka ütemén, hogy az ígéreteket tartani tudják, ezt a folyamatot fogja segíteni a harmadik alpolgármester;
  • a kinevezés nem Bognár Szilvia munkájának kritikája, akivel voltak vitáik, élesek is, de azok nem a teljesítményére vagy a munkatempójára vonatkoztak;
  • az új alpolgármester fizetése nyilvánvalóan többletköltséget jelent a városnak, de ez az ára annak, hogy a járvány miatt gyakorlatilag elvesztettek egy évet.

(Szabad Pécs)

Címlapkép: Péterffy Attila Facebook-oldala