Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A birminghami munkások, akik a harci repülőgépgyárat a társadalom szolgálatába állították A munkás önszerveződéstől a technológiai önrendelkezésig

Ez a cikk több mint 1 éves.

Szeptember 20-án hunyt el Mike Cooley mérnök, akadémikus, illetve elkötelezett szakszervezeti tag, akinek életútja és munkássága példát mutat a kutatás és az aktivizmus szintézisére. Tevékenysége pedig inspirációként szolgálhat a fenntarthatóság, az ökotudatos gondolkodás, a munkás önszerveződés, valamint a szolidáris gazdálkodás iránt érdeklődők számára.

Illusztráció a Fordulat folyóirat 27. számához, melynek témája a szolidáris gazdaság.

A múlt század 70-es éveiben kibontakozó neoliberális gazdaságpolitika hatására a nyugati centrumországokban megindult az ipar leépítésének folyamata (dezindusztrializáció), mivel a helyi nagyvállalatok kiszervezték a termelésüket a világrendszer (fél)perifériás országaiba. Az említett országokban a környezeti és munkafeltételek is előnyösek voltak a külföldi nagyvállalatok számára, valamint rendelkezésükre állt egy olcsó, szervezetlen munkaerő, szemben mondjuk az észak-amerikai Steel Belt (Acél öv) erős szakszervezeti hálózatba tömörített munkásaival. A termelési egységek elköltöztetése, a „nem gazdaságos” működés miatti létszámleépítések és az üzembezárások ellen a dolgozók, illetve a szakszervezetek is felléptek, néhol gyárfoglalásokra is sor került.

Hasonló veszély fenyegette a hidegháború alatt harci repülőgépeket és a NATO számára rakéta rendszereket gyártó birminghami Lucas Aerospace dolgozóit is, akik azonban 1976. januárjában egy radikális tervvel újszerű választ adtak a menedzsment bejelentésére. A munkások élükön Cooley-val, a technikai szakszervezet helyi tagozatának elnökével javaslatot tettek a társadalmilag hasznos termeléshez való jog jegyében arra, hogy az állami megrendelésektől függő vállalat döntően katonai profilját hogyan lehetne átalakítani a társadalmilag hasznosabb termékek előállítására. A megoldást abban látták, hogy a munkavállalók rendelkezzenek döntéshozói erővel a gyártási folyamatban.

A társadalmilag hasznos termelés keretében becsatornázták a munkások, valamint a helyi közösség igényeit, erőforrásait és szükségleteit. Konzultáltak a lokális egészségügyi és civil szervezetekkel, valamint más ágazatok munkásaival. Ennek keretében például kifejlesztettek egy újfajta hordozható vese berendezést. Arra reagálva, hogy a szívinfarktusos betegek 30%-a azelőtt meghal, mielőtt a kórházba érne, a szakszervezet munkásai kifejlesztettek egy könnyű, hordozható életfenntartó berendezést, amely mentőautóval szállítható. A termelés demokratizálása mellett arra biztatták a munkásokat, hogy kettős szerepben gondolkodjanak: lássák magukat termelőként, illetve fogyasztóként is. A kezdeményezés a munkavállalók mellett bevont aktivistákat, az ügy mellett elkötelezett tudósokat, állami szereplőket, környezetvédőket és a helyi baloldalt is.

A gyárbeli tapasztalatai nyomán fogalmazódott meg Cooleyban, hogy a társadalmi változás feltétele az emberi képességek és a technológia közötti radikálisan új viszony kialakítása. A köztük lévő feltételezett konfliktust pedig kölcsönösen erősítő partnerséggé kell átalakítani.

Az üzem munkavállalóinak gyakorlata a kortárs alternatívát kereső mozgalmak számára is érdekes lehet. A terv elkészítéséhez a Lucas üzletkötői az Egyesült Királyság kutatóintézeteihez fordultak, azonban azok elutasító hozzáállása miatt módosítani kényszerültek stratégiájukon. Az újragondolt tervet saját erőforrásokból építették fel egy év alatt, alapozva a munkavállalók tapasztalataira, élményeire, valamint a helyi közösség tudására és lelkesedésére. Szerették volna az emberek fantáziáját megmozgatni, a hétköznapi emberek kreativitását közvetlenül, a gyakorlatban felmutatni. Tervük megvalósításához a gazdaságot és a piacot is elemezték. Nagy hangsúlyt fektettek a munkavállalók képzésére, így növelve, szélesítve készségeik és ismereteik skáláját. Támogatták a munka átszervezését kevésbé hierarchikus csoportokban. Ezen intézkedésekkel is törekedtek a hallgatólagos tudás és az elméleti-mérnöki tudás közötti megosztottság áthidalására, segítve az együttműködést a kék- és fehérgalléros dolgozók között. A projekt több mint 150 termék megtervezését és legyártását eredményezte. Ezeket a Lucas-terv későbbi felszámolását követően magánvállalatok gyártották, illetve fejlesztették tovább.

A gyár dolgozói az aktivizmus új megközelítésével is kísérleteztek. Széleskörű nyomásgyakorló kampányt indítottak arra, hogy minden embernek joga legyen a társadalmilag hasznos termelésre. Megalapították az Alternatív Ipari és Technológiai Rendszerek Központját (Centre for Alternative Industrial and Technological Systems, CAITS) az Északkelet-londoni Egyetemen. A tervezett prototípusokat országszerte nyilvános bemutatókon ismertették meg a közönséggel. Emellett tv-műsorokat készítettek és továbbképző programokat szerveztek. Szembeszálltak azzal az elképzeléssel, hogy a technológia önállóan fejlődik, így az embereknek óhatatlanul alkalmazkodniuk kell a tudomány nyújtotta eszközökhöz.

Ők úgy gondolták, a technológiát társadalmi döntések alakítják, amiket demokratikusabbá kell tenni.

Kapcsolataikat bel- és külföldön is kiterjesztették. A CAITS segített a más szektorbeli munkásoknak saját tervük kidolgozásában. Emellett bővítették kapcsolati hálójukat a velük szimpatizáló külföldi mozgalmakkal, leginkább skandináv és német szervezetekkel. Platformot hoztak létre az emberközpontú tervezéshez, támogatva az emberi igényeknek alárendelt technológiát. A társadalmi és környezeti technológiákra való átállást sürgették, továbbá fokozatosabb ellenőrzést kértek a munkavállalók, a közösségek s a felhasználók számára a folyamatban.

A Lucas-terv végül a vállalati menedzsment és a kormány ellenállásán megbukott. Ehhez az is hozzájárult, hogy a projekt hagyományos hierarchiával szembeni kételye elidegenítette a szakszervezeti vezetés régi vágású tagjait. Cooley-t is elbocsátották aktivizmusa miatt. Azonban a tervet a Financial Times „Az egyik legradikálisabb alternatív terv”-nek nevezte, „amelyet valaha munkások felvázoltak a vállalatuknak”. 1979-ben a Lucas-tervet Nobel-békedíjra jelölték, a nagy hatású kezdeményezés katalizátorként hatott a technológiai fejlődés társadalmi demokratizálását előmozdítani kívánó mozgalmaknak. A Lucas-terv precedenst szolgáltatott arra, hogy lehetséges a magánprofittal szemben a társadalmi haszon elsőbbsége. Cooley-t 1981-ben Right Livelihood Award kitüntetéssel jutalmazták az „Emberközpontú társadalmilag hasznos termelés gyakorlatának és elméletének megtervezéséért és népszerűsítéséért”. A társadalmi potenciál és a kielégítetlen szükségletek közötti ellentmondásról, valamint a Lucas-terv során szerzett tapasztalatokról 1980-ban Architect or Bee: The Human Price of Technology (Építész vagy méh: A technológia emberi ára) címen írt könyvet.

1982-ben Cooley-t kinevezték a Greater London Enterprise Board (GLEB) élére, ennek hatására jelentős támogatásban részesültek a szociálisan elkötelezett termelési projektek. Az ügynökség feladata az ipari fejlesztés és a munkahelyteremtés volt. A GLEB-et a helyi legfelsőbb közigazgatási szerv, a Greater London Council (GLC) hozta létre, amely anyagi forrásainak többségét is biztosította. A projekt összekapcsolta a lokális közösségek tenni akarását a fővárosi műszaki egyetemek tudományos és innovációs ismereteivel, leginkább a szakszervezeteknek, illetve kisvállalkozásoknak nyújtva segítséget. Az általa alapított közösségi műhelyek megosztották a szerszámokat és az ismereteket, valamint hozzáférést kaptak a technikai tanácsadáshoz, prototípus készítési szolgáltatásokhoz. Az innováció demokratizálása érdekében a termékeket egy nyílt hozzáférésű termékbankban regisztrálták. A projektekben nagy szerephez jutott a személyes részvételen alapuló tanulás (learning by doing). A prototípusok nyilvánosság előtti bemutatása a vitába való bevonás és a mozgósítás eszközeként működött, amely hatékonyabbnak bizonyult, mint a hagyományos rendszerkritikus mozgalmak, állami vagy helyi politikai szereplők beszédei, felhívásai.

Mike Cooley (középen) átveszi a Right Livelihood kitüntetést (forrás: Wikimedia Commons)

A program segítette a szakszervezeteket és szociális vállalkozásokat az önfenntartóvá válásban. Küzdelmük fontos része volt az olyan technikák elterjesztése, valamint képzések indítása, amelyek lehetővé tették, hogy a helyi dolgozók munkáját ne váltsák ki olcsóbb munkát lehetővé tevő automatizációval.

A londoni sikerek hatására a modellt több baloldali vezetésű önkormányzat is átvette az Egyesült Királyságban, a GLEB-et azonban a Thatcher-kormány 1986-ban politikai okokból eltörölte. Ekkoriban a szakszervezetesedett iparágak hanyatlóban voltak, míg a szakszervezetek mozgásterét törvényekkel kurtították meg. Emellett tudatosan csökkentették a gazdasági és politikai alternatívák forrásait. A szociális kezdeményezéseket így visszaszorította a terjedő neoliberális gazdaságpolitika.

A kezdeményezéseket fel lehet számolni, azonban a szellemiség gyűrűzik tovább. Cooley is egész életén át könyvekben, egyetemi előadásokban, valamint aktivistaként küzdött a termelés demokratizálásáért és a technológiához való új viszony kialakításáért.

A Lucas munkásainak örökében ma olyan kortárs kezdeményezések vannak, mint például a szabad hardware-terveket megosztó HackerSpace vagy a FabLabs, amelyek hozzájárulnak a kialakulóban lévő technológiai commons-hoz (közösségileg birtokolt és használt erőforrások rendszere).

Ezek a kezdeményezések azon a meggyőződésen alapulnak, hogy ha az embereket arra ösztönzik, hogy ötleteiket a gyakorlatban is megvalósítsák, ott virágzik a kreativitás és az innováció. A Lucas-terv és a vele és örökségével összefonódó Cooley-életmű sok aktuális kérdést felvet az iparpolitikától a klímaválságon át az állam szerepéig. A viszonyok persze megváltoztak a ’70-es évekhez képest, a globális gazdaság átrendeződésétől a klímakatasztrófa kihívásáig. Az internet is új lehetőségeket nyitott meg ezen kezdeményezések számára, az offline cselekvést azonban semmi sem pótolhatja.

A Lucas Aerospace munkásai rámutattak arra, hogy az alkotás okozta öröm és a munka hasznának társadalmi meghatározásában való közvetlen részvétel felszabadító erővel bír, visszaadva a munka okozta megelégedést, amit ma kevesen ismerünk, és azt a hitet, hogy a napi munkánkkal nem a bolygó pusztításához, hanem a közös élet fenntartásához járulunk hozzá.

Ha valakit bővebben is érdekel a szolidáris gazdaság , akkor érdemes beszerezni a Fordulat folyóirat erről szóló tematikus számát, felkeresni a lapszámhoz kapcsolódó nyilvános eseményeket, vagy kapcsolatba lépni a Szolidáris Gazdaság Központ tagjaival.