A 2016-os elnökválasztás legsokkolóbb fejleménye végül nem is maga Donald Trump személye lett, hanem az, hogy a milliárdos tévéceleb olyan államok elhódításával vált az ország vezetőjévé, amelyekről sokáig senki sem gondolta volna, hogy valaha elpártolnának a demokratáktól. Michigan, Wisconsin és Pennsylvania ugyanis 1992 és 2016 között akkor is a demokrata jelöltet támogatta minden egyes voksoláson, amikor a párt országosan egyébként vereséget szenvedett.

Elsősorban azért, mert ezekben az egykor szebb napokat is látott ipari régiókban a demográfiai összetétel egyértelműen nekik kedvezett. A lakosság döntő többségét ipari munkások, illetve etnikai kisebbségek, kiváltképp az afroamerikai közösség tagjai teszik ki. Ám négy évvel ezelőtt  jelöltjük, Hillary Clinton kudarcot vallott az általában kevésbé aktív fekete szavazók mozgósításában, illetve az általa képviselt politika elidegenítő hatású volt az egyre kilátástalanabb helyzetű „kék galléros” szavazók számára. Trump pedig az utóbbi csoportot sikeresen szólította meg a protekcionista, a globalizáció és korlátlan szabadkereskedelem problémáit a (latin-amerikai) bevándorlók nyakába varró üzeneteivel.

Az idei felmérések azonban arra engednek következtetni, hogy a jobboldali sikerek nem voltak tartósak az amerikai rozsdaövezetekben. Trump Michiganben, Wisconsinban és Pennsylvaniában egyaránt lemaradásban van a demokraták jelöltjével, Joe Bidennel szemben, ez pedig komoly aggodalomra adhat okot az elnöknek. Ugyanis ha mindhárom államot elveszti, azzal tulajdonképpen biztossá válik, hogy vereséget szenved  mai elnökválasztáson.

Miért nem tudta Trump megtartani a rozsdaövezeti szavazóit, miért vág neki jobb eséllyel a választásoknak Joe Biden Clintonnál? És mit árulhat el e három állam voksának eredménye a republikánus és demokrata tábor választói profiljáról?

A kék gallérba öltöztetett reagenizmus

Donald Trump valódi újdonságot elsősorban az általa használt retorikával hozott az amerikai politikába. Ezalatt nem elsősorban azt kell érteni, hogy korábban sohasem látott vehemenciával támadta az USA-ba érkező bevándorlókat, vagy hogy egy határfal felhúzásával akarta megoldani az illegális migrációt. Ugyanis nem ezek az idegenelleneséget, önzőséget hirdető üzenetek teszik különlegessé a jobboldali populista politikus felemelkedését – bár korántsem elhanyagolhatók a Trump-jelenség megértéséhez.

A xenofóbia az Egyesült Államokban egyidős az országgal, ahogy erről számos történelmi példa is tanúskodik. A Mexikóval közös határszakasz megerősítése az idősebb Bush elnöksége óta minden adminisztráció alatt prioritást élvezett. A bevándorlókkal, kisebbségekkel szembeni hergelés pedig régóta képezi elengedhetetlen elemét a republikánusok politikájának.

A valódi újdonságot az jelentette, hogy Trump a bevándorlás problémáját sikeresen kötötte össze a dezindusztrializáció, a munkásosztály stagnáló életszínvonalának problémájával, ezzel pedig el tudta adni a rozsdaövezeti államok szavazóinak azt a jobboldali politikát, ami paradox módon elsősorban a gazdagabb amerikaiaknak kedvez.

Trump a kampányban azt hirdette, hogy „sikeres” üzletemberként úgy vezetné Amerikát, mint egy vállalkozást és jó CEO-ként megszabadulna azoktól a dolgoktól, amelyek hátráltatják az országot: jelesül a versenyképességet visszafogó magas adóktól, környezetvédelmi szabályozásoktól, valamint a béreket lenyomó illegális bevándorlóktól.

Ám négy évnyi kormányzás után nyilvánvalóvá vált, hogy Trump valójában nem tett mást, mint újracsomagolta azt, a vagyonosabb amerikaiaknak kedvező republikánus gazdaságpolitikát, amivel a pártja egyre nehezebben tudott választásokat nyerni. A Kongresszus 2017-ben elfogadott adóreformja 35-ről 21 százalékra csökkentette a társasági adót, valamint megkétszerezte az adómentesen örökölhető nagy vagyonok szintjét.

Az utóbbi, nem éppen a rozsdaövezeti Trump szavazóknak kedvező lépés már régóta komoly fixációja volt a jobboldalnak. Az előbbi mellett pedig az volt a fő érv, hogy ha a vállalatoknak kevesebb adót kell fizetniük, akkor majd Amerikában és nem más országokban fogják folytatni a termelést.

A helyzet azonban az, hogy Trump adóreformjai elenyésző számú új munkahelyet hoztak létre. Az amerikai nagyvállalatok a megspórolt pénzből inkább a saját részvényeik visszavásárlásába, nem pedig új ipari munkahelyek megteremtésébe kezdtek. Illetve nem árt észben tartani, hogy a bonyolult jóváírási, adókedvezményi rendszernek hála a legtöbb nagyvállalat már korábban is sokkal kevesebb adót fizetett, mint amennyit az adókulcsok előírnak: az Institute on Taxation and Economic Policy nevű think tank 2018-as elemzése szerint az 500 legnagyobb amerikai vállalatot érintő szövetségi adóteher átlagosan csupán 11,3%-os.

A nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezményt Trump még kiegészítette egy kereskedelmi háborúval, amely a céljával ellentétben nem erősödő amerikai ipart, hanem növekvő árakat és megszűnő munkahelyeket hozott a rozsdaövezetnek. Az acél és az alumínium behozatalát sújtó 25 és 10 százalékos vám ugyanis hiába teszi kevésbé vonzóvá az importot, ha az amerikai ipar nem elég erős ahhoz, hogy kiszolgálja a felmerülő keresletet, tehát továbbra is nagy szükség van az elsősorban Kanadából és Kínából behozott fémfélékre.

Ez az amerikai termékek árainak növeléséhez, keresletük és a termelés szintjének csökkenéséhez, végsősoron pedig munkahelyek megszűnéséhez vezetett. A Trump-kormányzat meg sem fontolta, hogy aktívabb állami szerepvállalással változtasson azon a tényen, hogy a világ acéltermelésének több mint 53 százaléka történik Kínában, szemben az USA 4,7 százalékával. A nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezmények pedig nem járultak hozzá ennek a trendnek a megfordításához: az amerikai Munkaügyi Minisztérium számításai szerint 2020-ban 1900-al kevesebben dolgoznak az amerikai acélipari szektorban, mint mikor Trump hivatalba lépett.

A republikánusok kormányzása tehát nem segítette a globális gazdasági struktúráktól lassan fél évszázada szenvedő rozsdaövezeti államokat. Ez pedig igencsak megnehezíti Trump számára, hogy megtartsa azt a három államot, amelyek négy évvel ezelőtt a Fehér Házba röpítették őt.

Michigan: Vajon Biden sikerrel aktivizálja-e az afro-amerikai szavazókat?

Négy évvel ezelőtt a három állam közül Michiganben született a legszorosabb eredmény: Trump alig több mint 10 ezer szavazattal előzte meg Hillary Clintont, 47,5 százalékot szerezve a volt külügyminiszterrel szemben, aki a voksok 47,27 százalékát gyűjtötte be. Így lett az idősebbik Bush után Trump az első republikánus jelölt, aki győzelmet aratott a szebb napokat is megélt autógyártásáról ismert, 16 elektori szavazattal rendelkező középnyugati államban.

Trump 12 olyan megyében is győzedelmeskedett, ahol négy évvel korábban, 2012-ben a demokrata elnök, Barack Obama végzett az első helyen. Trump sikerét egyaránt köszönheti az állam konzervatív, kis lakosságú megyéiben megugró választási részvételnek, a jelentős bányászmúltra és egykor erős szakszervezeti kultúrára visszatekintő Felső-félsziget 2012-ben kezdődő jobbratolódásának, valamint a nagyvárosok afroamerikai szavazóinak csökkenő választási részvételének.

Végül ez utóbbi volt az, aminek következtében Trump szorosan ugyan, de felülkerekedett Clintonon. A Demokrata Párt jelöltje ugyanis hiába szerezte meg a szavazatok 95 százalékát az amerikai autógyártás hanyatlása óta rettentő súlyos gazdasági-társadalmi problémák sújtotta városban, a 78 százalékban afro-amerikaiak lakta Detroitban, ha a városban az alacsonyabb részvételi arány miatt Clinton 47 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint Barack Obama 2012-ben.

Ennek megismétlődésétől tartva a demokraták nagyfokú mozgósításba kezdtek a városban, ami igencsak aggasztó lehet Trump számára. A republikánusoknak az sem kedvez, hogy két évvel ezelőtt, a 2018-as félidős választásokon a demokraták jelöltje, Gretchen Whithmer szerezte meg a kormányzói széket, véget vetve nyolc évnyi republikánus uralomnak. (Emellett a demokraták két képviselőházi körzetet is elhódítottak a jobboldaltól, valamint a vártnál sokkal simábban őrizték meg a szenátusi helyüket).

A koronavírus járvány miatti korlátozásaival Trumppal komoly csörtéket vívó Whitmer (akinek nemrég a túszul ejtését tervezte több szélsőjobboldali csoport is) 9 olyan megyében is az élen végzett, amelyek 2016-ban Trumpot támogatták. Előnyét leginkább a nagyvárosoknak (Detroit, Lansing,  Ann Arbor) és azok vagyonosabb külvárosainak köszönhette, és idén Biden is ezekben a térségekben számíthat jó eredményekre.

A FiveThirtyEight összesítése szerint Obama volt alelnöke a november elsejéig végzett felmérések összesített eredménye alapján akár a szavazatok 51,1 százalékát is megszerezheti, a 43 százalékra mért Trumppal szemben.

Biden előnyét egyrészt a fekete szavazók körében tapasztalható népszerűségének köszönheti – ami egyaránt betudható az afroamerikai alelnökjelöltjének, Kamala Harrisnek, valamint annak a ténynek, hogy a delaware-i politikus nyolc évet szolgált Obama mellett; másrészt a Trumpban csalódott munkásosztálybeli szavazók támogatásának is.

A választás a közép-nyugati államban azonban a felmérések szerint korántsem számít lefutottnak. Nagyon sok fog múlni a két oldal mozgósításán, valamint azon, hogy a koronavírus milyen hatással lesz a szavazói kedvre, mivel Michiganben a hétvégén rekordszámú, 6709 új fertőzöttet azonosítottak.

Wisconsin: sikerül-e Trumpnak megismételni a négy évvel ezelőtti csodát?

10 elektori szavazatával a három vizsgált térség közül Wisconsin számít a legkevésbé „értékesnek”, azonban mindkét oldal számára fontos a Michigannel szomszédos állam elhódítása. Miközben Trump 2016-ban nagy meglepetésre a szavazatok 47,22%-ával megelőzte a 46,45%-ot elérő Clintont (győzelmet aratva közel kéttucat olyan megyében, ahol 2012-ben Obama végzett az élen), a két évvel későbbi félidős választásokon már a demokraták örülhettek.

Jelöltjük, Tony Evers legyőzte a harmadik ciklusára készülő republikánus kormányzót, Scott Walkert, aki szakszervezet-ellenes törvényeivel országos hírnévre tett szert, illetve az első ciklusos demokrata szenátor, Tammy Baldwin könnyedén felülkerekedett jobboldali kihívóján.

A felmérések alapján itt is Biden számít a befutónak, előnye Trumppal szemben közel 8 százalékpontos. A volt alelnök a járvány miatt a tervezettnél jóval kevésbé volt aktív a Green Bay Packers nevű amerikai focicsapatról is ismert államban, összesen három kampányeseményen vett itt részt. Az elemzők azonban sietnek hozzátenni, hogy ez még mindig több, mint amit Hillary Clinton nyújtott, aki az egész 2016-os kampányban egyszer sem járt Wisconsinban. Emellett a Biden-kampány nagy összegeket költ tévéhirdetésekre is.

Demográfiailag az állam nagyon hasonló képet mutat Michiganhez, vagyis a republikánusok a vidéki régiókban, míg a demokraták az etnikailag sokszínű nagyvárosokban (Milwaukee, Madison) és azok vagyonos külvárosaiban számíthatnak jelentős támogatottságra. A koronavírus járvány második hulláma által súlyosan érintett Wisconsinban idén nagyon népszerű a levélszavazás, az eddigi számok alapján az állam regisztrált szavazóinak már több mint a fele, 1 millió 870 ezer állampolgár adta le postai úton a szavazatát.

Nemrég azonban a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság 5-3 arányban megtiltotta a wisconsini választási szerveknek, hogy azokat a szavazatokat is befogadják, amelyeket ugyan november harmadika előtt adtak postára a választópolgárok, de csak a választás után érkeznek meg. Ez azért különösen aggasztó, mert Donald Trump hónapok óta folytat harcot a levélszavazatok és az azokat kezelő posta, a USPS ellen, aminek következtében a súlyosan alulfinanszírozott intézménynek komoly nehézségeket okoz az idén rekordszámú levélszavazat kezelése is időbeni kézbesítése (Trump politikai érdekek vezérelte postaellenes hadjáratáról itt írtunk bővebben).

Pennsylvania: gondot okoznak-e majd Bidennek a környezetvédelmi vállalások?

A 20 elektori szavazattal rendelkező Pennsylvania az idei választások egyik legfontosabb csatatérállamának számít, Bidennek szinte elengedhetetlen az itteni jó szereplés, ha az USA 46. elnöke akar lenni. A felmérések alapján erre jó esélye van: a FiveThirtyEight 84 százalékosra teszi egy Biden-győzelem esélyét, a közvéleménykutatásokban a demokraták jelöltje pedig átlagosan 4,8%-kal vezet Trump előtt.

Ebből is látszik, hogy a három bemutatásra került állam között itt a legszorosabb a verseny, a republikánusok jelöltje négy éve is itt érte el a második legjobb eredményt Wisconsin után, a szavazatok 48,18%-át szerezve meg, alig 0,72%-kal megelőzve Hillary Clintont. 2016-ban Trump olyan hagyományos kékgalléros vidékeket is elhódított a demokratáktól, mint Erie vagy az acéliparáról híres Betlehem, Clinton csupán az állam két legnagyobb városi régiójában, Philadelphiában és Pittsburghban diadalmaskodott.

Ez már azért is különösen sokkoló volt, mert az országos szinten a jobboldal tarolását hozó 2014-es félidős választásokon, a demokraták jelöltje, Tom Wolf nagy többséggel, a szavazatok több mint 54 százalékával legyőzte a hivatalban lévő republikánus kormányzót, Tom Corbett-et.  A 2018-as félidős választások itt is demokrata sikereket hoztak a kongresszusi és kormányzói választásokon, ám az egyébként a pennsylvaniai Scrantonban született Biden így sem dőlhet hátra, sőt, sok tekintetben sokkal keményebb küzdelemre számíthat itt, mint Michiganben vagy Wisconsinban.

Ez pedig az USA első fővárosának, Philadelphiának otthont adó állam részben eltérő gazdasági jellemzőinek köszönhető. Miközben a fentebb tárgyalt általános gazdasági struktúrák – a hagyományos nehézipar visszaszorulása, teljes szektorok eltűnése – itt is megfigyelhetők, ám

van egy olyan iparág, amelynek jövője óriási kihatással lesz Pennsylvaniára. Ez pedig nem más, mint a fracking, vagyis a hidraulikus repesztéses technikával zajló olaj-és palagázgázkitermelés.

Miközben a fracking súlyos környezeti károkat okoz – és akár földrengések kialakulásához is vezethet -, több mint 30 ezer pennsylvaniait foglalkoztat közvetlenül, nem beszélve azokról a vállalkozásokról, amelyeknek a főleg Nyugat-Pennsylvaniában dolgozó olaj- és földgázipari munkások az ügyfeleik. A demokraták balszárnya régóta küzd a fracking visszaszorítása ellen a különböző megújuló energiaforrások javára, Trump pedig sosem mulasztja el az alkalmat, hogy támogatóit azzal riogassa, hogy győzelme esetén Biden kvázi betiltaná ezt a kitermelési módot, amely a szénbányászat 90-es évekbeli kifulladása után új lendületet adott ennek az ipari régiónak.

Az tény és való, hogy Biden többször tett egymásnak ellentmondó kijelentéseket a témával kapcsolatban – hol az összes környezetszennyező energiakitermelési mód betiltása, hol pedig csupán a szövetségi állam tulajdonában lévő földeket érintő új kitermelési engedélyek felfüggesztése mellett emelve szót. Ám szinte kizárt, hogy a Green New Dealt is ellenző mérsékelt demokrata politikus egyik pillanatról a másikra nekilátna a környezetszennyező energiakitermelési módok betiltásának.

Ennek ellenére könnyen lehet, hogy ezzel az üzenetével Trump sikeresen mozgósíthatja a már 2016-ban is őt támogató szavazókat, akikkel szemben Biden azokra a választói csoportokra támaszkodhat a leginkább, akinek hála Michigant és Wisconsint is megnyerheti: a nagyvárosi afroamerikaiak, valamint a vagyonos külvárosiak.