Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hétfőtől bezárathatják a szabálysértő boltokat és éttermeket, kórházba került Pikó András – koronavírus összefoglaló

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ma ismét rekordot döntöttek a hazai koronavírus számok. Az elmúlt 24 órában 3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, és 65 többségében idős, krónikus beteg hunyt el annak szövődményeiben. Az elhunytak között két 34 éves férfi is szerepel, az egyiküknek semmilyen alapbetegsége sem volt.

Így az elhunytak száma 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak, az aktív fertőzöttek száma 51 761 fő (azaz jelenleg 200 magyarból egy ember fertőzött).

A járvány gyorsuló ütemű magyarországi terjedésének köszönhetően, Németország a mai napon a kockázatos országok közé sorolta be hazánkat. Tehát ezentúl annak, aki Magyarországról utazik be a németekhez 10 napos kötelező házi karanténba kell vonulnia.

Egymillió főre jutó halálozások száma napi lebontásban. Forrás: Justin Spike/Twitter.

Világszerte is folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma: 45 millió fölé lépett az igazoltan megbetegedetteké és 1 millió 185 ezerre az elhunytaké.

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott, szokásos péntek reggeli interjújában elmondta, hétfőtől megvan a joga a rendőrségnek, hogy bezárja a boltokat, éttermeket, sport- és kulturális rendezvényeket, ha nem tartják be a szabályokat.

„Én annak a híve vagyok, hogy üssünk le néhány szabályt, azok legyenek komolyak és utána tartsuk be. Nem a szabályok számának szaporítását tartom fontosnak, hanem a már létezők betartását. Abban látom a kulcsot, hogy a maszkviselést be kell tartani.”

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy már az év végére megérkezhet hazánkba a vakcina, amivel első körben, januártól a veszélyeztetett korosztályt oltanák be, áprilisra azonban már mindenkinek juthat a szerből. Ehhez az kell, hogy minden EU-val szerződött cégben elkészüljön a vakcina ígért időre, de Orbán hozzátette, hogy tárgyalnak Kínával és Oroszországgal is. Ezzel összhangban jelent meg az a hír is, hogy Moszkvában már novembertől megkezdhetik a védőoltások beadását.

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert, bejelentette, meghosszabbítják a schengeni határok ellenőrzését. Az erről szóló kormányrendelet értelmében a rendőrség tíz közúti határátkelőhelyen biztosítja a személy és teherforgalom beléptetését.

Pikó András a Facebook-oldalán közzé tett bejegyzésben jelentette be, hogy állapotának súlyosbodása miatt kórházba került. A polgármester úgy fogalmazott, neki a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott, az elmúlt napok kimerítették, ezért az otthont és a szerettei körét felváltja a Szt. László Kórház elhivatott orvosainak és szakdolgozóinak ápolása.

 

Mint az előző posztomban írtam, nekem a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott. Az elmúlt napok kimerítettek, pedig…

Közzétette: Pikó András polgármester – 2020. október 30., péntek

A budapesti kukások körében is annyira súlyos mértéket öltött a fertőzöttség, hogy már van, ahol nem tudják ellátni feladataikat. Szaniszló Sándor a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében számol be róla, hogy Pestszentimre több utcájában tegnap nem vitték el a kommunális hulladékot. A politikus kérdésére az FKF zrt. elárulta,  hogy a járvány miatt nincs elég gépkocsivezető.

200 egészségügyi dolgozóval segíti a hétvégi szlovákiai országos tesztelési programot Magyarország. Minderről Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter számolt be a Twitteren. Korčok arról írt, hogy bár ők csak 50 embert kértek, a magyarok 200-at küldenek, amit nagyon köszön Szijjártó Péternek. A szlovák miniszter szerint a magyarok Komáromban, Léván, Nyitrán és a Kassa melletti Tőketerebesen fognak besegíteni. – vette észre a 444.

A lap megírta azt is, több helyen elég jó, 1000 euró körüli fizetést ajánlottak az egészségügyi szakembereknek.

Eközben a Szegedi Tudományegyetemen orvostanhallgatókat toboroznak a koronavírusban megbetegedettek önkéntes ápolására. Először egy, péntek délelőttre pedig már négy különböző felhívás jelent meg a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának honlapján, amelyben önkéntes orvostanhallgatók jelentkezését várják, akik segítenek a Covid-ellátásban.

Amiben számítanak a szegedi orvostanhallgatókra:

  • országos, mobil mintavételi segítői tevékenység,
  • konténeres szűrőállomáson végzett segítői tevékenység,
  • Covid-ellátásban végzendő segítői tevékenység,
  • országos, helyben történő mintavételi segítői tevékenység.

A szegedi Általános Orvostudományi Kar dékánja, Lázár György első levelében arról írt, a hallgatókra azért van szükség, mert a Covid–19-vírus tüneteit mutató emberek mintavételének napi száma már meghaladja itthon a nyolcezret. Ez pedig óriási terhet ró az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársaira.

Még október elején indult országos fogyasztóvédelmi vizsgálat, amely azt mutatta ki, hogy egyes cégek nyerészkedni próbáltak a PCR-teszteken mondta el Schanda Tamás az Operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Budapesten még zajlik a vizsgálat, a 19 megye kormányhivatalai azonban már elkészültek vele. Eddig 81 szolgáltatót ellenőriztek, és 20-nál tapasztaltak gondot, azaz minden negyedik cég jogsértő módon járt el – közölte az államtitkár.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás