Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszüntette a BKK a jegyárusítást a nem létező reptéri buszra

Több héttel az első, kifogást emelő jelzések után a Budapesti Közlekedési Központ ma végül megszüntette azoknak a reptéri buszjegyeknek az árusítását, amelyek az április óta Deák tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között nem is közlekedő 100E járatra szóltak – vette észre a 444.hu. A hírek arról szóltak, a 900 forintos buszjegyből, amiért cserébe busz viszont nem jött, április 1. és szeptember 6. között összesen 15.896 darabot adtak el, többségét jegyautomatákból, 538 darabot pedig mobiljegyként.

A BKK most kiadott közleményében közölte, a jegykiadók és a mobiljegyes felület szoftverét mostanra végül módosították, és a 100E-re szóló jegy hivatalosan is elérhetetlenné vált. Megköszönték továbbá a Közlekedő Tömeg civil szervezetnek hogy korábban felhívták a nagyközönség figyelmét a súlyos hibára, és hozzátették azt is, „eset kivizsgálása után a hibás döntésekben résztvevő munkatársakat figyelmeztetésben részesítették”.

A hibás vonaljegyek eladásából a társaság számításai szerint összesen több mint 14 millió forintnyi bevételük származott, most egy elég szokatlan fordulattal azt közölték, az összeget a cégvezetés döntése alapján év végéig „jótékony célra” fordítják majd.

Mint azt korábban mi is megírtuk, a Közlekedő Tömeg szeptember 28-án csalás miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a nem létező buszra szóló jegyek ügyében. Különösen súlyosnak tartják a civil szervezet képviselő az esetet annak fényében, hogy egyedi díjszabású, és a vonaljegynél sokkal drágább jegyekről volt szó. Korábban közadatigényléssel ugyancsak ők érték el, hogy az ebből származó bevétel összegét a BKK közzé is tette.

Korábbi válaszában a BKK még úgy reagált a szervezet kifogására, hogy a 100E-re váltott jegyeket a reptér felé közlekedő más járatokon ugyanúgy elfogadják, viszont például a Kőbánya-Kispestről induló 200E és más, hasonló járatok a 900 forintos jegynél könnyebben, átszállójeggyel és bérlettel is elérhetőek, a bérletek csak a belvárosból közlekedő 100E-re nem voltak érvényesek.

A Közlekedő Tömeg a feljelentését korábban úgy indokolta:

„Világosan látszik, hogy ha egyesületünk nem hozza nyilvánosságra az esetet, majd a sajtóban nem jelennek meg sorra a negatív cikkek, semmit nem változott volna a helyzet.”

A BKK viszont a korábbi vádakra most úgy reagált, szerintük a korábbi város- és cégvezetés által megkötött szerződések miatt a jegyvásárló automaták szoftvereinek átállítása egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint azt elsőre gondolnánk, azért a cégnek a szerződések alapján fizetnie is kell:

„A BKK a jelenleg működő jegyértékesítő automaták 2013-ban megkötött szerződése szerint nem tud közvetlenül, saját jogosultsággal termékeket módosítani a készülékekben. Azaz, nem rendelkezik megfelelő szintű, közvetlen hozzáféréssel az automatákat irányító rendszerhez. A szolgáltató a hét évvel ezelőtt kötött egyezmény alapján 1,4 millió forintos árajánlatot adott a gombok kiiktatására, így a Repülőtéri és a hajó jegy vásárlására szolgáló funkciók deaktiválásáért 2,8 millió forintot fizet a BKK. A gombok visszaállítása várhatóan hasonló költséget emészthet fel”

A repülőtérre közvetlenül a Belvárosból közlekedő 100E járatot a BKK azután szüneteltette, hogy a koronavírus-járvány és a tavaszi kijárási korlátozások, és határzár után óriásit zuhant a repülőforgalom a Liszt Ferenc repülőtérről, így a járat igen alacsony kihasználtságúvá vált. A Közlekedő Tömeg azonban korábban aláhúzta, a megszűnésről nem jelent meg mindenhol elérhető, egyértelmű és általános tájékoztató, így sokan feltételezhették, hogy az továbbra is használható.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán