Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pintér Sándor nem tárgyalna a sztrájkoló önkormányzati dolgozók képviselőivel

Ma hivatalosan is megküldte válaszát  a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Pintér Sándornak arra a levelére, amelyben tegnap a belügyminiszter kétségbe vonta, hogy jogos lenne az önkormányzati dolgozók ma induló, 3 napos sztrájkakciója. Pintér tegnap, a médiának is eljuttatott levelében azt írta a szakszervezetnek, ugyan „számtalan közfeladatot látnak el az önkormányzatok, ehhez szerinte megkapják a szükséges állami forrásokat, és maguk is jelentős tartalékokkal rendelkeznek.”

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke mai válaszában a miniszter kijelentéseire részletesen, válaszlevélben reagált:

Az MKKSZ vezetése nevében nyilatkozom, egyetértünk Miniszter Úrral abban, hogy ‘a járványhelyzet megköveteli az összefogást, és nincs helye a széthúzásnak és a feszültség fokozásának’. Az önkormányzati köztisztviselők a védekezési feladatokat végrehajtva, saját egészségüket kockáztatva igen szép példáját mutatták a járványhelyzet alatti összefogásnak.”

Hozzátette, éppen ezért teljesen elfogadhatatlan, hogy a Belügyminisztérium a kormány részéről még csak meg sem hallgatta az önkormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került önkormányzati dolgozók követeléseit a tegnapi nap folyamán.

A helyzetre jellemző illusztráció, hogy tudósítónk szerint a szakszervezet sajtótájékoztatója után percekkel érkezett meg Pintér miniszter is az épületbe, a főbejáraton keresztül, de csak miután a szakszervezeti vezetők az épület elől már távoztak.

Fotó: Mérce

Fotó: Mérce

A szakszervezet vezetői egyébként mai, Belügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatójukon ismertették, 5385 önkormányzati dolgozó vesz részt jelen pillanatban az akcióban. Ezt jelentős számnak nevezték, tekintve, hogy összesen 30 000 dolgozó van a szektorban. A sztrájkakció azonban nem mindenhol 3 napos, vannak olyan önkormányzati intézmények, amelyeknek alapszervezetei csupán pár órás, figyelmeztető sztrájkot tartanak.

Budapest, 2020. szeptember 2.: Boros Péterné, az MKKSZ elnöke sajtótájékoztatót tart az önkormányzati dolgozók elvonások miatti, 3 napos sztrájkjának első napján a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülete előtt / Fotó: Mérce

Az önkormányzati szektor sztrájkjával több, más szakszervezet is levélben fejezte ki szolidaritását, így a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Vegyipari, Energiapiari- és Rokon Szakmában Dolgozók Szakszervezete (VDSZ), és a Vasas Szakszervezeti Szövetség.

A szakszervezeti vezető kiemelte, hogy a kormány részéről a tárgyalással megbízott Pintér Sándor belügyminiszter egyáltalán nem hallgatta meg követeléseiket, és nem mutat hajlandóságot az érdemi tárgyalásra. Borosné ismertette Pintér tegnapi válaszát arra a levélre, amit az MKKSZ számukra küldött meg. A vezető kiemelte, elfogadhatatlannak tartják, hogy egy kormánytag, aki az Alaptörvényre fel is esküdött, nem tartja be annak sztrájkra és munkajogokra vonatkozó lefektetett alapelveit.

Az egyeztetésre rendelkezésre álló 9 nap most letelt, a szakszervezet megállapítása szerint pedig ez alatt egyezség nem jött létre, ennek tényét pedig az MKKSZ munkahelyi szervezetekkel is közölték, amelynek következtében a munkabeszüntetésre mától jogszerűen lehetőségük nyílt. Kiemelte, Pintér arra hivatkozik, hogy a járványhelyzet összefogásra kell, hogy sarkalljon mindenkit. Boros Péterné ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a járványhelyzet alatt az önkormányzati dolgozók helyt álltak, és az elmúlt hónapokban is „mindent megtettek” a feszültség csökkentéséért.

„Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács júniusi ülésén … közöltem a kormánnyal az önkormányzatok súlyos gondjait, a saját erőforrások csökkenése miatt előállt krízishelyzet részleteit. Felhívtam figyelmüket, hogy a pandémia okozta kiadásokat a törvényekkel összhangban a kormány térítse meg az önkormányzatoknak, erre a felhívásra azonban a kormány nem reagált.”

-szögezte le Borosné, majd ismét közölte az MKKSZ sztrájkköveteléseit. Kiemelte, jelen helyzetben a sztrájk maradt az egyetlen eszköz a kezükben.

„Felháborítónak tartom, hogy egy teljes állami szektor munkáltatója nem is fogadja a szakszervezet vezetőit, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy el sem tudjuk mondani érveinket, meg sem tudjuk beszélni. […] Felháborító a társadalmi érdekegyeztetésnek ez a hiánya.”

-tette hozzá mindehhez File Beáta, az MKKSZ ÖDOSZT elnöke, hozzátéve, az önkormányzati dolgozók elkeseredettsége a legutóbbi időszakokban kézzelfoghatóvá vált, számos szervezett dolgozó a kialakult, lehetetlen helyzet következtében a szektor elhagyása mellett döntött.

Hozzátette, olyan helyzetet kell teremteni, hogy „ne kelljen negyedévente itt állni, és papagájként ugyanazt mindig elmondani, mert ezt már én is nehezményezem”.

Majd a sajtó megjelent képviselői kedvéért Boros Péterné ismét ismertette az MKKSZ sztrájkköveteléseit ezekben kérik:

  • a 2020. évi gépjárműadó II. féléves összegének biztosítását
  • költségvetési támogatás biztosítását – egyrészt a feladatellátáshoz szükséges létszám, munkaórák és a bérfejlesztés legalább mostani szintjének tartásához, másfelől pedig jutalmazásként azon önkormányzati dolgozók számára, akik a veszélyhelyzet idején többletmunkával, magukat veszélyeztetve látták el feladatukat. Ennek összege plusz egy havi bér lenne, legalább bruttó 200 ezer forint.
  • a védelmi költségek azonnali, legkésőbb augusztus végéig történő finanszírozását a települések méretéhez igazítva, mivel a tervezett uniós támogatás érkezésének ideje, elosztása egyelőre nem ismert
  • a szakszervezetek bevonását a 2021-es költségvetési törvény tervezetének tárgyalásába – szeretnék megakadályozni, hogy az önkormányzatokat érintő adóelvonási tervek nyomán „tömeges humán közszolgáltatási krízishelyzet” alakuljon ki, ami létszámleépítésekkel, intézménybezárásokkal, települések ellehetetlenülésével és a közigazgatás megbénulásával járna.

Az MKKSZ Belügyminisztérium előtti sajtótájékoztatóját élőben is közvetítettük, itt pedig visszanézhető:

Címlapkép: Fotó: Mérce