Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Eltűnik a DK a gödi önkormányzatból: képviselőjük kilépett, alpolgármesterüket pedig kizárták a pártból

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ahogy arról beszámoltunk, a DK két gödi képviselője nemrég bejelentette, hogy felfüggesztik párttagságukat. Döntésük előzménye az önkormányzatban kirobbant ellenzéki konfliktus országos szintre emelkedése volt. A DK augusztus elején szivárogtatott ki egy hangfelvételt, aminek lényege az volt szerintük: Balogh Csaba momentumos polgármester fideszes alpolgármestert nevezne ki a DK-s Lőrincz László és az LMP-s Fülöp Zoltán helyett, a Momentum azonban ezután közzétette a hangfelvétel hosszabb változatát, ami meglehetősen más kontextusba helyezte az elhangzottakat, hiszen épp a DK állításainak ellenkezője derült ki belőle.

Ezután Donáth Anna momentumos, illetve Rónai Sándor DK-s EP-képviselő nyílt levelezésbe kezdett, majd a két párt elnökei, Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc ejtett meg egy tihanyi villámtalálkát, ahol megegyeztek: mihamarabb elsimítják a konfliktust.

Ezt követően viszont a gödi képviselő-testület egy augusztus eleji ülésén Szilágyi László DK-s képviselő közleményt olvasott fel.

„A múlt hét eseményei után bebizonyosodott, hogy az országos politika érdekei nem egyeznek Göd érdekével. Mi továbbra is Gödért dolgozunk, nincsenek országos politikai céljaink. Mi arra esküdtünk, hogy Göd város lakóit képviseljük. Az ő érdekükben, és nem a budapesti pártközpontoknak akarunk megfelelni. Ezért azt is vállaljuk, hogy ha a mi személyünk gátja bármilyen ellenzéki összefogásnak, akkor készek vagyunk megtenni, amit a párt ránk ró”

– mondta a képviselő.

A végkifejletről végül DK mai közleményében arról tájékoztatta a sajtót: Szilágyi László azóta ki is lépett a pártból, Lőrincz László alpolgármester pártból való kizárása pedig a mai nappal hivatalosan megindult, a Demokratikus Koalíciónak így a továbbiakban nincs képviselete Göd képviselő-testületében.

Így azonban feltehetően az eddiginél is bizonytalanabbá válik a pártok közbenjárása a kettészakadt ellenzék újraegyesítésében.