Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Itt a Mérce zenelistája, hogy otthonról is megünnepelhessük a Pride-ot!

Ez a cikk több mint 3 éves.

A több évtizedes múltra visszatekintő Budapest Pride a Mérce szerkesztősége számára is minden évben kiemelt esemény. Az egyetemes emberi emancipáció, a szabadság és az egyenlőség elkötelezettjeiként igyekszünk cikkeinkkel tenni a szexuális kisebbségek elnyomása ellen, és szükség esetén konstruktív kritikával járulni hozzá e kisebbségek felszabadítási mozgalmainak javításához.  De nemcsak cikkeinkkel és tudósításainkkal, hanem fizikai munkánkkal is hozzájárulunk az emancipációs küzdelemhez: szerkesztőségünk sok tagja évről évre menetkísérőként vett részt a Pride felvonulók biztonságának garantálásában.

Sajnos, nincs ma ember Magyarországon, akinek életét nem befolyásolta volna a koronavírus-járvány, így idén a Pride is COVID-kompatibilis módon, a virtuális térben történik csupán, elmarad (jobban mondva: virtuális térbe költözik) a korábbi években már több tízezres létszámúra duzzadt felvonulás. A szervezőkhöz hasonlóan mi is szeretnénk, ha megmaradna az esemény közösségi, egyszerre örömteli-szórakoztató és felvilágosító jellege.

Úgyhogy összedugta a fejét a szerkesztőség, és a mai ünnepnapra összegyűjtöttük a Budapest Pride (és elődeinek) lassan három évtizedes történetének legfontosabb állomásait, illetve egy csomó számot, amely számunkra a Pride-ot juttatja eszünkbe.

Használjátok mindkettőt szeretettel, és ha még bővítenétek a zenelistát új számokkal, küldjétek el nekünk Facebookon vagy emailben!

Mérce Pride Mix Youtube-ra és Spotifyra

Kis magyar Pride-történet

  • 1992: Az ELTE Meleg Akciócsapata, a Homeros Egyesület, a Lambda Budapesti Baráti Társaság, a Mások szerkesztősége, a Miskolci Homeros és a Vándor Mások megszervezi szeptember 13-án az első Pink Pikniket, ami a fesztiválok elődjének tekinthető. Az LMBT-közösség első nagyszabású hazai rendezvényén körülbelül háromszázan vettek részt a Hármashatár-hegyen.
  • 1993: Megrendezik az első Meleg- és Leszbikus Filmfesztivált a Toldi moziban. A november 26. és december 1. közti esemény keretében 9 egészestés filmet és több más rövidfilmet nézhetnek meg az érdeklődők, emellett konferenciát is tartanak az AIDS-ről, a melegek és a média viszonyáról, és fáklyás felvonuláson emlékeznek az AIDS áldozataira.

Az első Pink Piknik a Hármashatár-hegyen, 1992. szeptember 13-án. (Fotó: Mások folyóirat – Háttér Archívum, Wikipédia)

  • 1997: Négy évet kell várni a következő melegfilm-fesztiválra, amelynek ebben az évben a Hunnai mozi ad helyet. Ebben az évben először vonulnak fel a hazai melegek és leszbikusok az ekkorra már hagyományosnak számító Pink Piknik helyett szeptember 6-án. A menet Capella Café-tól indult és a Duna korzón haladt végig a Vörösmarty térig, nagyjából 300 fő részvételével.
  • 1998: A fesztivál négynaposra bővül, a jelentősen hosszabb útvonalra meghirdetett felvonuláson mintegy félezren vonulnak. Itt jelenik meg az első ellentüntető is, „BUZI GO HOME” feliratú transzparenssel.
  • 1999-2002: A Pride felvonulások a 2000-es évekre a budapesti eseménynaptár egyre kiemelkedőbb, szervesebb részévé váltak: 1999-től a liberális SZDSZ politikusai is beszédet tartottak a vonulás előtt (1999-ben Pető Iván, majd 2000-ben Rajk László, 2001-ben pedig az akkor még párttag Tamás Gáspár Miklós). A hivatalos politikai elit végül 2002 heves csatározásokkal övezett évében állt bele a Pride-ba teljesen, ekkor Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere nyitotta meg a vonulást.
  • 2003: A fesztiválon először vonulnak fel kamionokkal különféle szórakozóhelyek és cégek, illetve maga a Szivárvány Misszió Alapítvány is.
  • 2004: A felvonulás megnyitó beszédét egy transznemű aktivista tartja, a körülbelül 2000 fő részvételével megtartott eseményt több alkalommal is megzavarták: volt, aki követ dobott a menetelők közé, Bégány Attila V. kerületi MDF-es képviselő társaival a Deák téren ellentüntetett, és Tomcat is feltűnt a felvonulók között.

Budapest, 2018. július 7.
Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemû és queer emberek) fesztiválja, a 23. Budapest Pride felvonulásának résztvevõi gyülekeznek a fõvárosi Városligeti fasorban 2018. július 7-én. (MTI Fotó: Mónus Márton)

  • 2005: A fesztivál tizedik évfordulójának megnyitását Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter vállalja el, emiatt a Jobbik lemondásra szólítja fel őt. Tomcat tojásbombát tervezett dobni a felvonulókra, a szerkezet végül csütörtököt mond.
  • 2007: A 2006-os zavargások után a 2007-es Pride-ot Szetey Gábor államtitkár „comingoutja” és szinte a teljes kormány kíséretében nyitják meg. Azonban fordulópont ez az év a fesztiválok történetében: mind a menetet, mind az esti rainbow-partit súlyos atrocitások zavarják meg, a szervezők álláspontja szerint a rendőrség „nem védte meg” az LMBT-közösséget a fizikai erőszaktól. De hogy egy pozitív dolgot is kiemeljünk: ebben az évben a Művész mozi második leglátogatottabb eseménye a 12. LMBT Fesztivál.
  • 2008: Az előző évinél is súlyosabb jelenetek árnyékolják be a felvonulást: több meleg szórakozóhelyre Molotov-koktélt dobnak, a felvonulókat tojással, kövekkel, petárdákkal dobálják, néhol komolyabb sérüléseket is okozva.
  • 2009: Ettől az évtől a fesztivál a Budapest Pride nevet viseli. A rendőrség és a kormány az előző évi atrocitások miatt támogatásáról biztosítja a szervezőket. A szeptember 5-én megtartott felvonuláson körülbelül 2500-3000 fő vesz részt, most először kordonok közé szorítva, és ez a következő években is így marad.

Budapest, 2019. július 6.
Ők kerültek a Kordonok Mögé: A 24. Budapest Pride ellen tüntetõk az Erzsébet téren 2019. július 6-án. (MTI/Kovács Attila)

  • 2014: A Budapest Pride évről évre egyre többeket vonzó eseménnyé terebélyesedik, ezzel párhuzamosan egyre profibb szervezői kör épül körülötte. 2014-ben már 2 napos szervezői képzés is indul, a felvonuláson mintegy 15 ezren vesznek részt, körülbelül 200 menetkísérő segítségével. A cél egyértelműen az, hogy újra kordonok nélkül lehessen vonulni.
  • 2015: A 20. Budapest Pride Fesztivál immár 10 naposra terebélyesedik, mintegy 60 különböző programmal, és ebben az évben is rekordot dönt a leglátványosabb eseményen, a felvonuláson a résztvevők száma: 20 ezren sétálnak az Operától a Tabánig.
  • 2016: 20.000 résztvevővel indul útjára Budapest Pride Felvonulás. Az ünneplő menetben civil szervezetek képviselői, politikusok, nagykövetek, cégek, pécsi, debreceni, szegedi, kecskeméti, miskolci és zalai LMBTQ emberek is részt vesznek, és ebben az évben először lehet látni a menetben a Budapest Pride-ot támogató futballisták csoportját, akik a sportban tapasztalható homofóbia- és elnyomás ellen hívják fel a figyelmet.
  • 2017: A szervezők évek óta küzdöttek azért, hogy a rendőrség ne zárja le kordonokkal a felvonulás útvonalát. Ebben az évben előzetesen úgy tűnt, hogy megvalósulhat a szabad Pride, végül egy hatósági döntés ezt hivatalosan keresztülhúzta. Az esemény napján a szervezők bejelentik, hogy útvonalat módosítanak – ezzel a trükkel sikerül kicselezni a kordonokat, így a résztvevők szabadon vonulhatnak.
  • 2018: A Budapest Pride Fesztivál minden korábbinál nagyobbra nő: a különböző programok egy teljes hónapig tartanak, ráadásul nem csak Budapesten, de Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen és Szegeden is, összesen 59 szervezet, csoport és magánszemély jóvoltából. Maga a felvonulás 10 év után először a lehető legszabadabb: a kordonok immár nem a résztvevőket, hanem az ellentüntetőket kerítik el, ami óriási siker.

A rendszerváltás óta először 2020-ban került ki a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét szimbolizáló szivárványzászló a Fővárosi Városháza épületére. (Fotó: Karácsony Gergely / Facebook)

  • 2019: Kordonok nélkül, szabadon rendezik meg a felvonulást, és bár több ellendemonstráció is zajlik ezzel párhuzamosan, és kisebb atrocitások történnek, maga a rendezvény ismét közel 20 ezer embert mozgat meg. Aggasztó azonban, hogy a Budapest Pride Fesztivál keretében több más rendezvényt is megzavarnak szélsőjobboldali csoportok, többek közt a Mi Hazánk Mozgalom, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Budaházy György és Budaházy Edda is fel-feltűnik különböző eseményeken.

(A zenelistát a szerkesztőség tagjai közösen, a történelmi visszatekintést Diószegi-Horváth Nóra állította össze.)

 

Címlapkép: MTI / Mónus Márton