A vírus és a terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozták világszerte a munkavállalókat. Bár még közel sem vagyunk túl a nehezén, azt már látjuk, azok tudták a legjobb feltételekkel átvészelni ezt az időszakot, akik összefogtak, és közösen álltak ki érdekeikért.

Különösen igaz ez olyan országokban, ahol, mint hazánkban, a kormányzati intézkedések és elképzelések a  gazdaság megmentése érdekében arra korlátozódtak, hogy további, szinte korlátlan jogokat kapjanak a munkáltatók.

A helyzet rámutatott arra is, mennyire hiányzik Magyarországon az ágazati, valamint országos szintű szociális párbeszéd. Ez adott volna lehetőséget arra, hogy a jógyakorlatok, működő intézkedések gyorsabban terjedjenek el, valamint több munkavállaló részesüljön a megállapodások előnyeiből.

Nyugat-Európához képest tehát ezzel a hátránnyal is meg kellett tehát küzdeniük a magyar szakszervezeteknek, miközben válaszokat kerestek a számukra is új kihívásokra. Úgy kellett rövid időn belül kezelni a tömegesen megjelenő munkahelyi problémákat, hogy közben a saját működésüket is új alapokra kellett helyezni, miután nehezebb lett, vagy egy időre el is lehetetlenült a személyes kapcsolattartás.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezen a területen soha nem voltak még olyan gyorsaságú változások, mint amelyeket a koronavírus-válság és az azzal kapcsolatos intézkedések előidéztek, ehhez pedig a szakszervezeteknek is alkalmazkodniuk kellett.

Kezdetben a védőeszközök és fertőtlenítőszerek hiánya okozott gondot, majd ezt követték a munkahelyek leállásával, bezárásával kapcsolatos érdekviták. A digitális tanrendre való átállás is rengeteg, elsősorban női munkavállaló helyzetét megnehezítette, hiszen túlnyomórészt nekik kellett otthon maradni a gyermekükkel, így egy idő után rengetegen fizetés nélküli szabadságra kényszerültek, az ő érdekeiket is védeni kellett.

Ezzel párhuzamosan kellett a szakszervezeteknek saját működési és döntéshozatali mechanizmusaikat is átalakítaniuk, tevékenységüket áthelyezni az offline-ból az online térbe. Egyre nagyobb szerepet kapott a munkavállalók közösségi médián keresztül való informálása és felkészítése, valamint online megbeszéléseket és oktatásokat is szervezett szinte valamennyi szakszervezet.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy szerencsére a legtöbb nemzetközi és hazai szervezet sikeresen vette ezeket az akadályokat, és képesek voltak a gyors alkalmazkodásra.

Nemzetközi tapasztalatok

Összességében elmondható, hogy a globális, valamint európai szintű szakszervezeti munka és szociális párbeszéd nagyon felélénkült a koronavírus hatására. Ezen a szinten a munka egyfelől az iránymutatásokra és az állásfoglalásokra koncentrálódik, másfelől egy olyan időszakban szervezte meg a szakszervezetek nemzetközi együttműködését, amikor mindenki befelé fordult, a saját problémáit igyekezett kezelni. Az európai szakszervezeti szövetségek igyekeztek az EU-s törvényhozást a munkavállalók számára kedvezően befolyásolni, és mindez rendkívül sokat segített a pandémiás időszak alatt  a szociális partnereknek tagállami szinten.

A COVID-19 jelentős eredményt hozott a globális érdekvédelmi munkában is. A jellemzően javaslatcsomagok elkészítésére korlátozódó munka némiképp átalakult. Az UNI Global Commerce, amely globális szinten képviseli a kereskedelmi szakszervezeteket, több multinacionális céggel kötött megállapodást (Auchan, Carrefour, Casino Group és El Corte Inglés), amelyben a cégek deklarálták, hogy elkötelezettek a szakszervezeti szövetséggel való közös munkában, annak érdekében, hogy megvédjék a szupermarketekben dolgozókat és a vásárlókat a pandémiás helyzet alatt.

Ezek a munkáltatók, akik világszerte több millió munkavállalót foglalkoztatnak, elismerték, hogy a kereskedelmi dolgozóknak esszenciális szerepe van ebben a globális válsághelyzetben, ezért az ő védelmük prioritást kell, hogy élvezzen.

Az, hogy ezek a megállapodások megszülettek, különös jelentőséggel bír a kereskedelmi dolgozók számára. Ritkán ismerjük be, de mi itt Európában viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen itt biztosítva vannak a munkavállalók és szakszervezetek alapvető jogai (persze ezeket a jogokat van még hová fejleszteni, és akadnak visszalépések is, ezért a szakszervezetek nem dőlhetnek hátra). Vannak azonban olyan országok, ahol nem biztosítják ezeket, sőt egyenesen üldözik a szakszervezeteket, s sajnos az is előfordul, hogy ez életeket követel.

Gondoljunk csak azokra a perui dolgozókra, akiket elbocsátottak, mert szerettek volna olyan eszközöket kapni, amely megvédi őket a vírustól. De jó példa a bangladesi kereskedelmi szakszervezet esete, amely 6 millió kereskedelmi munkavállalót képvisel, s demonstrációt szervezett többek között azért, hogy a helyi munkáltatók biztosítsák a szükséges védőeszközöket.

Ha a lehető legtöbb multinacionális vállalat aláírná az UNI Global Commerce által javasoltmegállapodást, ezeknek a dolgozóknak nem kellene megvívniuk saját harcaikat annak érdekében, hogy viszonylag kis kockázat mellett végezhessék a mindennapi munkájukat.

Ha a nemzetközi tapasztalatokat vizsgáljuk, azt az általános tanulságot tudjuk leszűrni, hogy óriási előnyben voltak azok az országok, ahol fejlett a szociális párbeszéd az állam, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői között, és komoly kultúrája van a közös megoldások keresésének.

Így volt lehetséges, hogy Németországban szinte automatikusan hozzá tudtak nyúlni a rövidített munkaidő intézményéhez, ami a 2008-ban kezdődő pénzügyi válság alatt már bevált. Nálunk ugyanez késve, majd utólagosan módosítva került bevezetésre, így hatása is csak korlátozottabb lehetett.

Hazai példák

Kezdetben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), amely a kis- és nagykereskedelmi munkavállalókat képviseli, szerencsésebb tárgyalási alappal indított, mint a más ágazatokban tevékenykedő szakszervezetek, hiszen óriási mértékű pánikvásárlás volt megfigyelhető a boltokban, ami néha meghaladta a karácsonyi forgalmi adatokat is. Ebben az időszakban mi nem arról tárgyaltunk, hogyan tudnák megőrizni a munkahelyeket, hanem hogy milyen extra juttatásokat kapjanak a munkavállalók a megnövekedett forgalomra és arra való tekintettel, hogy a frontvonalban dolgozóként folyamatosan ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Ezt több cégnél is sikerült elérnünk. Ebben az időszakban az élelmiszerboltokban dolgozók óriási terhelésnek voltak kitéve, ezért kampányt indítottunk a nyitvatartási idő csökkentése érdekében, amelyet szintén több helyen bevezettek.

Amikor végül elkezdődtek a boltbezárások (jellemzően a nem élelmiszert forgalmazó üzletek esetében), és az ágazat több munkavállalója is elveszítette a munkahelyét, mindent megtettünk, hogy segítsünk nekik, és azokhoz a cégekhez irányítottuk őket, ahol óriási szükség volt a munkaerőre. Ezt követően azonban a boltbezárások, az idősek számára bevezetett vásárlási idősáv, a tömeges munkanélküliség okozta forgalomcsökkenés és a kereskedelmet érintő különadó bevezetése miatt a KASZ-nak egyre nehezebb dolga volt.

A vállalatokkal való együttműködés tekintetében a járványhelyzet pozitív változásokat hozott, hiszen bebizonyította, hogy bár sokszor úgy tűnik, ellenérdekelt felekről van szó, ebben a helyzetben mégis gyorsan képesek voltak a konstruktív együttműködésre egy meghatározott cél elérése érdekében.

Kezdetben a Vasas Szakszervezet is úgy tapasztalta, hogy az együttműködés volt a jellemző a munkáltatók részéről. A vészhelyzet kihirdetésének első hetében készített felmérésünk alapján azt láttuk, a munkahelyek elsöprő többsége bevezette a minimális óvintézkedéseket, így kézfertőtlenítőket helyeztek ki, gyakoribbá váltak a fertőtlenítések, valamint a dolgozók közötti távolságtartást is igyekeztek biztosítani.

Később azonban, amikor a kereslet visszaesésével vagy a beszállítói lánc akadozása miatt a cégek bevétele csökkenni kezdett, valamint leállásokra kényszerültek, megjelentek az érdekellentétek is. A Vasas ebben a helyzetben 3 fő célt tűzött ki maga elé:

• a munkahelyek megőrzését,
• a jövedelmek legalább szinten tartását, ahol lehet, javítását,
• a munkavállalók egészségének megvédését rövid- és hosszútávon.

A munkahelyek megőrzése természetesen prioritás volt számunkra, így ennek érdekében készek voltunk ésszerű kompromisszumokra is. Alapelvünk végig az volt, hogy nem lehet szó olyan megállapodásról, ahol az összes terhet a munkavállalók viselik.

Az idei béremelés csökkentésébe vagy egyes bónuszok feláldozásába kizárólag akkor voltunk hajlandók belemenni, ha a munkáltató érdemben tudta igazolni, nincs más út, hogy elkerüljük a leépítéseket. Mivel ez a munkáltatónak is új lehetőség volt, sokszor segítettünk a csökkentett munkaidős szabály értelmezésében, adott esetben igénylésében, ha ez segített a nehéz időszak átvészelésében.

Ami a jövedelmeket illeti, sajnos számos olyan próbálkozással találkoztunk, ahol a munkáltatók fizetetlen szabadságra akarták küldeni a munkavállalókat vagy csökkentett állásidőt (ami a dolgozó alapbére) akartak fizetni a leállás alatt. Olyan is előfordult, ahol a kollektív szerződésben biztosított juttatásokat vették volna el vagy vették el, tárgyalás és a szakszervezet beleegyezése nélkül.

Ezeket az offenzívákat az esetek többségében sikerült visszavernünk, volt, ahol elég volt a „fenyegetés”, de több esetben bírósági ügy lett az ilyen munkáltatói intézkedésből. Ugyanakkor a tény, hogy

a veszélyhelyzet alatt – a kormányrendelet értelmében – a munkáltató és a munkavállaló bármiben megállapodhatott, és nem kötötte előbbit a munka törvénykönyve, nem segítette az érdekvédelmet, de nem állította meg a munkahelyek elvesztését sem. Viszont lehetőséget adott visszaélésekre, amit sok cégnél ki is használtak.

A bér megvédése azért is volt számunkra rendkívüli jelentőségű, mert a visszafogott termeléssel már önmagában elveszítettek a dolgozók számos pótlékot (túlóra, műszakpótlék, stb.), ami fontos kiegészítése a sokszor sajnos még mindig szerény alapbérnek.

Emellett az egyik legfontosabb feladatunk természetesen a dolgozók egészségének megőrzése volt. Egyfelől nyomon követtük, a munkáltató komolyan veszi-e a védekezést, megteszi-e azokat az intézkedéseket, amelyekkel minimalizálja annak az esélyét, hogy valaki megfertőződjön a munkahelyén.

E téren is komoly problémát okozott, hogy a kormány lehetővé tette a munkaidőkeret 24 hónapra emelését a szakszervezetek beleegyezése nélkül. Ezzel a cégek megkapták a lehetőséget, hogy a leállás alatt felhalmozódó, akár 200 mínusz órát le tudják a későbbiek során dolgoztatni. Amellett, hogy így adott esetben túlórapótlékot sem kell fizetni, rendkívül veszélyesnek tartjuk, hogy lehetőség van huzamosabb ideig napi 12 órás munkára beosztani a dolgozót, havi 1 pihenőnappal. Közép- és hosszútávon ez hihetetlen károkat okoz az egészségben.

Mivel a törvény lehetőséget adott az egyoldalú bevezetésre, nehéz helyzetbe hozta a szakszervezeteket, mégis sikerült több helyen tárgyalások útján megállítani az ilyen kezdeményezéseket. Ahol nem, ott pedig rendkívül szorosan figyelemmel fogjuk kísérni a keret alkalmazását, és szükség esetén rögtön beavatkozunk. Erre valószínűleg szükség is lesz, ugyanis azt tapasztaltuk, gyakran vezették be felkészületlenül, előzetes tájékozódás nélkül a hosszú kereteket.

Számunkra és a munkahelyeken dolgozó Vasas-tisztségviselőink számára a legjobb visszaigazolást azt jelenti, hogy összességében a szakszervezet néhány száz fővel növelni tudta a taglétszámát, és 3 új alapszervezetet is alakított a veszélyhelyzet időszakában.

Az érdekvédelmi munka a jövőben még inkább nélkülözhetetlen lesz, hiszen sajnos jó eséllyel egy olyan gazdasági és társadalmi válság elé nézünk, amilyet még nem tapasztaltunk, és ez erős társadalmi összefogást, egyben szakszervezeti mozgalmat kíván.

Egyelőre arra nem számíthatunk, hogy fel fog értékelődni az országos vagy ágazati szociális párbeszéd, esetleg a munkavállalók javára változna a munka törvénykönyve. Nekünk, dolgozóknak tehát egyetlen esélyünk marad: a nagy létszámú, erős, aktív tagság!

Nem szabad elfelejteni, hogy a cikkben bemutatott példák, és sok más intézkedés, amelyek az utóbbi hónapokban többszázezer munkavállalónak segítettek abban, hogy a lehető legkisebb áldozatokkal vészeljék át a vírus okozta helyzetet, annak a sokezer, elkötelezett szakszervezeti tisztségviselőnek köszönhető, akik gyakran szabadidejükben, társadalmi munkában látják el feladatukat. Munkájuk jelentőségét megbecsülni is nehéz, de a sikerükhöz, az eredményekhez a munkavállalók támogatása, valamint aktív részvétele is szükséges.

Ezen a területen komoly előrelépés kell, hogy minél többen csatlakozzanak valamelyik szakszervezethez, és annak munkájából vegyék is ki részüket, legyenek kritikusak, ötleteljenek, érveljenek, és ami a legfontosabb: legyenek szolidárisak!