Soha nem volt még ekkora államháztartási hiány Magyarországon, miután a júliusi hiány 328 milliárdra rúgott, a héthavi hiány elérte a 2165 milliárd forintot, ami rekordnak számít – írja a Népszava a Pénzügyminisztérium tájékoztatása alapján.

Magyarán a járvány okozta pluszkiadások és a járvány farvizén érkező súlyos gazdasági válság már az év alig felénél jókora lyukat ütött az ország számláján.

A kormánypárti Origo ugyanakkor nem habozik kihangsúlyozni, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés kiadásainak fedezetét továbbra is maradéktalanul biztosítja a költségvetés – noha ennek az államháztartás hiányához voltaképpen nincs sok köze, jelen helyzetben inkább politikai akarat kérdése, mely a kormány részéről úgy tűnik, megvan (még ha egyes módszereket vitatnak is kritikusai, de ez pillanatnyilag mellékes).

A kormány hangsúlyozza, hogy elemzései szerint a gazdaság már növekedő pályára állt, és a kapitális államháztartási hiányt a járvány elleni védekezésre, valamint a gazdaság megmentésére és újraindítására fordított állami pénzekkel indokolja.

A Népszava szerint ez valóban így lehet, legalábbis részben, ugyanis ahogy a lap felhívja rá a figyelmet, védekezés és járványügyi költések címén jócskán támogatott a kormány olyan beruházásokat, szervezeteket, melyeknek voltaképpen közük nincs a koronavírus elleni védekezéshez. Ilyen például a turizmus, sport- és egyházi beruházások vagy a belgrádi vasút építése – bár az kétségtelen, hogy fel lehet hozni érvként azt, hogy ezek segítenek a foglalkoztatás fenntartásában.

Az már némiképp aggasztóbb, hogy az állami válságellenes költések leginkább a cégek megsegítését szolgálták, vagyis társadalmi hasznosságuk megkérdőjelezhető, pláne, hogy ezen a támogatások a fejében mindössze a tulajdonosokat vagy tulajdonosi csoportokat óvta meg a kormány a veszteségektől. Mindeközben a cégek dolgozóit csökkentett munkaidő és fizetések mellett foglalkoztatták tovább, és más országok példájával ellentétben a cégekben sem szerzett tulajdonrészt.

Vagyis járványügyi védekezés egy újabb példája annak, hogy a jelenlegi rendszerben a profit privát, míg a kockázat közös, tehát amennyiben a cégek bajba kerülnek, akkor közpénzekből vállalja magára a kormány a megmentő szerepét, miközben a tulajdonosokat jellemzően igen alacsony adókkal, nekik kedvező munkajogi szabályozásokkal kényeztetik.

Ezzel szemben a munkanélküliekre jóval kevesebbet költ a kormány, amin saját agendáját tekintve nem is csoda: a mindössze három hónapig juttatott álláskeresési járadék ösztönzi a munka nélkül maradtakat, hogy minél hamarabb álljanak munkába, ezzel lenyomva a munkaerő árát, olcsóbbá téve a cégek számára a termelést.

Vagyis a leginkább segítségre szorulók helyett – miközben az ország szegényebb közösségeiben akár az éhezés is előfordult, sokkal reálisabb egészségügyi fenyegetésként, mint a koronavírus – azzal volt elfoglalva, hogy a cégeket és saját gazdasági holdudvarát kimentse.

Ehhez hasonló kritikákkal szemben a tőkés rendszer haszonélvezői és ideológusai előszeretettel tiltakoznak az úgynevezett leszivárgás elmélettel, mely szerint amennyiben a tulajdonosi osztály több profitot realizál, az befektetések és fogyasztás révén az egész társadalomnak hasznára válik.

Ugyanakkor erről az elméletről az elmúlt jópár évtizedben bebizonyosodott, hogy hamis, és valójában a társadalom felső rétegének anyagi gyarapodása a bérből élők és kiszolgáltatottak kárára történik, akik – többek között – munkájuk, valamint befizetett adóik útján hozzájárulnak a tehetősek gyarapodásához, akik a munkájukkal termelt értéket lefölözik, és még a költségvetési támogatásokban is részesülnek változatos formákban.