Az Index 90 munkatársa közül eddig 80 ember mondott föl (s a maradék 10 is föl fog), mert a független szerkesztőség cselekvési szabadságát az Orbán-párti hirdetési cég által mozgatott tulajdonos korlátozni óhajtotta.

Mit se számít most, hogy az Index világlátása és ízlése, politikai és nyelvi stílusa távol áll az enyémtől.

Az Index szerkesztősége pontosan azt tette – szemben, mondjuk, a Magyar Tudományos Akadémiával –, amit a maga valódi természetét elhazudó tekintélyelvű féldiktatúrával szemben tenni kell.

Semmi nyámmogás, semmi sumák, semmi kivárás, semmi alkudozás, semmi kuncsorgás: ha már a lap önállóságát végképp nem lehetett megvédeni, ha már a depolitizáltság, a lifestyle és a bulvár felé totyogó apró lépések se bizonyultak elegendőnek, akkor föl kell állni és ki kell menni az ajtón.

Vannak a gesztusnak történelmi előzményei, és ez is sajtótörténeti – sőt: művelődéstörténeti – jelentőségű cselekedet.

Meg rendes, becsületes dolog.

Le a kalappal.

Így kellett ezt csinálni.

Hiába hazudnak összevissza a magyar sajtószabadság szélsőjobboldali ellenségei – maguk is hírlapírók! – , hogy ez „konfliktus a baloldalon belül” (nota bene az Index nem volt baloldali, hanem szkeptikus-liberális, az üdvös bizalmatlanság és irónia megtestesítője), miközben a kártyákat Vaszily Miklós, az Orbán-sajtó egyik irányítója, a profi médiapusztító kavarja (rossz hírű bűntársaival). Hiába viselkednek olyan kétértelműen némely független orgánumok, mint az írásaimat rendszeresen közlő hvg.hu.

A lap azt írja (bámulatosan mértéktartó tudósításai és Bodolai-interjúi után): „ha egy médiumnál nem tartalmat állítanak elő, hanem veszekednek és lövészárkokat építenek, akkor aggódunk”, miközben a frász se veszekszik a szerkesztőségben, „lövészárkokról” (?!) nem is szólva, hiszen a szerkesztőség teljes egységben lázadt föl az orbánista médiadiktátum ellen, és látva szép morális teljesítményét, nem „aggódni” kell, hanem tapsviharban kitörni.

Aggódni különben is késő: az európai mismásolástól (vö. elemzésemmel itt és itt) fölbátorodott Orbán Viktor szétbarmoltatta az Indexet, ez már visszavonhatatlan tény. Az Indexnek kampec.

A szerkesztőség testületileg távozott, Orbán közvetett ítéletvégrehajtói – Bodolai és Szombathy – az ellenkező irányban sprintelnek a nagy semmi felé.

Miközben ezek a gazságok történnek – amelyeknél persze ezerszer fontosabb az Index szerkesztőségének helytállása, józansága és intelligenciája –, a magyar értelmiség színe-virága (beleértve a kommersz álkultúra álcsehovi tipródóit, popdíváit, divatos pletykaforgalmazóit és elegáns leánykereskedőit) amiatt fakad forró szilikonkönnyekre, hogy – úgymond – megosztottság van, istenkém, a magyar társadalomban ahelyett, hogy mindenki politikamentesen befogná a száját, nem pártoskodnék tovább, s avval foglalkoznék csupán, ami kitölti a nemzetét szerető művész (és tudós!) éjjelét és nappalát, azaz a pénzkereséssel.

Ezek a fiatalemberek – az Index szerkesztői, munkatársai – bebizonyították, hogy különösebb hangoskodás és hencegés és színfalhasogatás nélkül lehet gyakorolni a szabadságpárti ellenállás egyszerű, elemi gesztusait.

Orbánnal nincs kompromisszum. Nem azért csak, mert megalkudni vele nem emberhez méltó, hanem azért is, mert kilátástalan. Az Index dolgozói nem forradalmárok. Kételkedő és habozó polgárok, akiknek van hozzá elég eszük, hogy belássák: itt nincs kivel beszélni.