Ma végül megtörtént az, amitől azóta tarthattunk, hogy átállította függetlenség-mérőjét az Index.hu szerkesztősége: Dull Szabolcs főszerkesztőt azonnali hatállyal kirúgták állásából az Index új tulajdonosai, elmondása alapján jelentős pénzt is ajánlottak azért, hogy csendben, balhé nélkül távozzon.
A szerkesztőség is megírta már az oldalra saját reakcióját, amelyben úgy fogalmaznak:
„Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: hogy se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült.”
Noha azt még nem tudja a szerkesztőség megmondani, részükről milyen reakció fogja kísérni a hirtelen és durva beavatkozást. Egyelőre, a hírek szerint az eddigi főszerkesztő-helyettesek veszik át a napi működtetés feladatait.
Akárhogyan is folytatódik a történet, azt már kijelenthetjük, hogy a szerkesztőség munkájába itt csúnyán beleavatkoztak.
A lap régi ügyvédje, és az azt kiadó társaság igazgatóságának jelenlegi elnöke, Bodolai László ugyan a Pesti Hírlapnak ma kijelentette, „nem zsarolt meg senkit”, és lényegében semmi lényeges nem történt ma, erről tudjuk, hogy még jó szándékkal is csak hiú reménynek nevezhető.
A most fölmentett főszerkesztő, Dull Szabolcs láthatóan tudja is, mi jön most. Neki sem ez az első ilyen élménye. Indexhez kerülése előtt ugyanis tagja volt a másik nagy, független és milliók által olvasott szerkesztőségnek, a régi Origonak, amelyet Lázár János hotelszámláinak ügye miatt akkor az elsők között vertek szét, a nagy médiahadjárat elején.
Emlékezhetünk, a jelenlegi Indexhez szorosan köthető céget vezető Vaszily Miklós akkor még az Origot kiadó Magyar Telekom éléről beszélt „megváltozott médiafogyasztási szokásokról” és „szinergiákról.” Ha viszont ma, 6 év múltán az Origo címoldalára ránézünk, az eredmény világos, és nagyjából tíz fokkal rosszabb, mint arra akkor, a Dob utcában demonstrálók számítottak.
Azután pedig, több kisebb epizód után – hosszan sejtetett problémákat követően – jött a legújabb eset, a Népszabadságé. Amikor kiderült, a szerkesztőséggel a kormány példát statuál, mivel az nem hajlandó egyfajta, állami hirdetéseken alapuló „szívélyes egyezségre” velük, az egyre rutinosabb főcenzorok kívánalmaival gyanúsan összhangban az akkor Heinrich Pecina, okleveles osztrák stróman által tulajdonolt Mediaworks kizárta az újságírókat saját irodáikból és szerkesztőségi rendszerükből.
Amikor ez megtörtént, és újabb, nagyobb tömeg vonult azonnal, felháborodottan a Kossuth térre, hogy mindez ellen tüntessen, Tamás Gáspár Miklós így fogalmazott az akkor már egyre nyilvánvalóbb jelenség kapcsán:
„A sajtószabadság nem a demokrácia kérdése, hanem a demokrácia előföltételeinek a kérdése. A lapokban és egyéb médiákban nem a nép vitatkozik, még az interaktív és/vagy közösségi médiákban meg a többé-kevésbé autonóm blogoszférában se. Nem a nép, hanem újságírók, publicisták, aktivisták, elkötelezett emberek, ráérő különcök cserélnek eszmét, sajátos életformájukkal és az életformájukból következő különösségeikkel és előítéleteikkel. A médiák fontos része egyszerűen üzleti vállalkozás, és rombolja a közerkölcsöt.”
És ha visszatekintünk a 2014-es Origo-ügyre, a 2016-os Népszabadság-ügyre, azután pedig ránézünk az Index állapotára és a körülötte egyre nagyobb számban keringő, univerzális „segítő”, „megmondó” és tanácsadó gurukra (az SZDSZ 2006-os kampánya óta nem pezsgett így ez a „közeg”!) láthatjuk: a kormány független intézményeket letaroló politikája semmire nem jutna, ha nem lenne az országban az államgépezettel szorosan összefonódó nagytőke cinikus és alázatos szerepe.
Először a Telekom szolgálta ki az azóta dicstelenül bukott Lázárt, majd a Népszabadság-ügyben a nyugati strómanhálózat az azóta szintén kissé háttérbe szorított Rogán minisztert. Az Index ügye azonban más. Közismert, hogy saját bevallása szerint Simicska Lajos és Orbán Viktor viszonyának végleges megromlása mögött az egykori pénzember egykorú nyilatkozatai szerint éppen az volt nézeteltérésük egyik oka, hogy Simicska nem volt hajlandó „szállítani” a koronaékszert, az Indexet a Fidesz alá, a 2014-es választások elé.
És a történet nem itt kezdődött, a magát – főleg bulvártartalmakkal – felfuttató – Index éppen a 2006-os tüntetéssorozat, és az azt követő gyurcsányi rendőri erőszak bemutatásával, feltárásával lett pártállástól függetlenül a legolvasottabb magyar internetes hírportál. Már 2009-től kezdve, amikor a bankár Spéder Zoltán lett a kiadóvállalat tulajdonosa, keringtek pletykák az addig jobboldallal szemben kritikus portál „lassú átállításáról”. Az akkori főszerkesztő, Uj Péter pedig azóta nyíltan is beszélt arról, hogy a gazdaságban akkor még fontos Spéder rendszeresen „szólt le” a szerkesztőségnek, ha Orbánról valami kínos információt írtak meg.
A nyomás tehát már akkor kialakult, de csakis az Index körül megjelenő, különböző gazdasági érdekcsoportok ügyes pingpongozása, folyamatos önigazolással végzett gyalumunkája, a „független” de mégis a nagy hirdetőktől függő szerkesztőségekről szóló szózatai azok, amelyek végül elvezettek a mostani helyzethez, dacára annak, hogy ezek az emberek most ismét biztosítanak mindenkit arról, nem történhet semmiféle baj.
Ugyanez történt a rövid, illékony ideig „függetlenné” avanzsált Simicska-sajtóval is, előre igen jól látható módon a 2018-as Jobbik-kudarc után először a régi Magyar Nemzet, majd a Hír TV is elesett, rekordidő alatt. Ismét egy oligarcha gurított oda mindent a NER-gépezet mérnökeinek, szinte ingyen.
A szerkesztőség egyöntetű, 94 ember által aláírt tiltakozása távolról sem arra utal, hogy nincs baj. Sőt, most úgy tűnik, Orbán Viktor 2022-re készülve végül – a gondos előkészítő munkának, és nagytiszteletű tőkésosztályunknak hála – könnyedén megkaparinthatja a koronaékszert, az Indexet, ezzel végleg „buborékba” zárva a jóval kisebb elérésű, maradék, nem-fideszes sajtót, uralva a hivatalos tájékoztatás virtuális tereit.
Így tehát az egyetlen kérdés, ami marad, hogy miért nincs most olyan tapintható felháborodás, mint akár 2016-ban?
A válasz magából a folyamatból következik. Amikor 2011-ben a kormány az MTVA-t gyalulta le, volt Origo, Index és Népszabadság, amelyek töméntelen embert tájékoztattak arról, mi folyik ott éppen. Amikor 2014-ben az Origo került sorra, volt Index, Népszabadság, 24.hu stb., hogy ezt is még elegendő emberhez eljuttassa. A 2016-os Népszabadság-ügynél már látszott, hogyan szűkül a kör, de semmi baj, legalább az Indexen és a 24-en erőset ment a téma.
Azután kisebb tüntetés támadt akörül is, hogy a Hír TV-t átvették. Azóta azonban a nagy mű immár majdnem befejezve, készen áll: eredménye pedig éppen az, hogy az emberek, mint annyi mindenbe, ebbe is belefáradtak, a zavaró jel, és a trollfarmok jól dolgoznak, és amúgy is nyár van, hőség és fásultság.
Csakhogy éppen így jutunk el abba az állapotba, amikor minden, aminek elvesztésén ma még dühöngenénk, és érte kiállnánk, egy év múlva ugyanilyen semmiséggé válik majd. Ez az út pedig, kétségtelen, nem csupán mellőzésünkbe, tisztes magányunkba, kis szubkultúránkba, hanem intézményes vesztünkbe vezet. Abban a világban, amikor már a mégoly tökéletlen, de nélkülözhetetlen, nagy ellenzéki lap legyalulására is egyre többen legyintenek, egyre kevésbé lehet élni.
Az igazi, de elég reménytelen ellenállás pedig az lesz, amikor más választásod már nem is igazán marad. Nem kellene mindezt megvárni.
