Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A szerkesztők máig nem ismerik be, mekkora károkat okozott a Mónika show” – Aktivisták a roma reprezentációról

Kosztolányi Dezső 1907-ben Cigányok címmel írt egy verset arról, hogyan is ábrázolták a romákat a kultúrában körülbelül 100 évvel ezelőtt – az első 4 sora így hangzik:

„Káromkodók, csúszók-mászók, hizelgők,
lágyselymü, kék-sötét a hajzatuk.
Lustán pipáznak, vájva ócska teknőt,
mind éles ész, tolvaj, csaló, hazug.”

„Hát nem sokat változott azóta ez egyik művészeti ágban sem” – teszi hozzá Ignácz Judit a vers elejének felolvasása után a Baxtale TV műsorában, amelyben a romák médiában és popkultúrában tapasztalható reprezentációjáról beszélgettek roma aktivisták. Ez volt az Ame Panzh, azaz a Mi öten nevű csoport kéthetente jelentkező „kibeszélőjének” harmadik epizódja.

Ami a fikciót illeti, a résztvevők szerint még mindig csak két szélsőséges sztereotípia jelenik meg a filmekben és sorozatokban, már ha egyáltalán van roma karakter egy produkcióban: a nők vagy egzotikus szépségek (és sok esetben prostituáltak), vagy csúnyák és igénytelenek, a férfiak pedig vagy macsók vagy szerencsétlenek. De sajnos jelenleg is aligha látunk olyat, hogy egy roma színésznő például erős, határozott, méltóságteljes karaktert játszhat.

A műsor nagyobb része azonban inkább a nem jobboldali sajtóban való megjelenésről szólt, ahol alapvetően azt gondolnánk, érzékenyebb az ábrázolásmód, mint a nyíltan kisebbség-ellenes médiában, de a résztvevők szerint ez aligha van így.

A beszélgetésből kirajzolódott, hogy nagyjából két jellemző csoportja van a romák káros reprezentációjának a függetlennek vagy progresszívnek mondott sajtótermékekben. Az egyik, amikor a szegénységre játszanak rá a fotósok, filmesek vagy újságírók, és mint egy „szafari”, bemennek az emberek házába, majd a tűzhelyről és a száradó ruhákról készítenek lesajnálást sugalmazó vágóképeket. De felmerült a költői kérdés a kerekasztal során: gondoljunk csak bele, a nem romákkal mégis hányszor csinálják meg ugyanezt?

A másik tipikus példa pedig az, amikor sikertörténeteket akarnak bemutatni, például ha egy cigány származású személy kutató lesz, vagy más olyan területen emelkedik ki, amely a többségi, fehér társadalom számára egyet jelent a presztízzsel. Márton Joci úgy fogalmazott:

„Elenyésző, de találunk pozitív köntösben ábrázolt romákat, mégis egyik szemünk sír, a másik nevet ilyenkor.”

Az aktivista szerint nagy probléma, hogy az ilyen interjúkban szinte egytől egyig elhangzik az a kérdés, hogy ha ő „ki tudott törni”, akkor más romák miért nem tudnak? Márton úgy véli, az újságírók így próbálják relativizálni a társadalmi elnyomást, mert ezáltal a közönséget kevésbé fogják nyomasztani a világot átitató egyenlőtlenségek – hiszen azt gondolhatják, ha neki sikerült, akkor másnak is fog, nem az ő felelősségük változtatni a fennálló rendszeren. A roma narratíva úgy lett kitalálva, hogy az egyik kezével ad, a másikkal elvesz, tette hozzá.

Az Ame Panzh legfontosabb üzenete a médiának az volt, hogy ha tényleg szeretnék méltó módon ábrázolni a romákat, akkor ne csak azokban az esetekben forduljanak hozzájuk, amikor szegénységről vagy éppen munkanélküliségről van szó a közéleti diskurzusokban és a politikai döntésekben. Ezzel ugyanis azt a közmegegyezést tartják fent a nyilvánosságban, hogy a romáknak csak ott, a társadalom alján van a helyük.

Nagyon fontos lenne, hogy a romákat akkor is megszólaltassák, amikor nem feltétlenül romákat érintő kérdésekről van szó: hívják meg őket is beszélgető műsorokba és idézzenek tőlük megszólalásokat, hiszen köztük is vannak orvosok, tanárok vagy bolti eladók, akik bármilyen közéleti témában véleményt tudnak formálni. Egyszerűen megfogalmazva: szeretnék önmagukat hétköznapi karakterekben és helyzetekben viszontlátni.

Hozzátették, az alkotás szabadságával sem kellene takaróznia a tartalomgyártóknak, ugyanis az nem lehet előrevalóbb, mint a média hatalmának a figyelembe vétele. Az alkotóknak nemcsak szabadságuk van, de felelősségük is, hiszen a sztereotípiák nagyon könnyen belénk ivódnak. Ráadásul most, amikor Jónás Marianna szerint a roma médiareprezentáció „legvoldemortibb” korszakát éljük a jobboldal felemelkedésével, még fontosabb, hogy az ellenpólus fokozott felelősséget vállaljon.

És persze ha romákról és médiáról beszélünk, nem lehet szó nélkül hagyni a Mónika show-t és társait. A Baxtale TV beszélgetésének végén erről is szó esett, Márton Joci úgy fogalmazott:

„a tévészerkesztők a mai napig nem néztek szembe azzal, hogy milyen károk okoztak.”

Hiszen ezek a műsorok másról sem szóltak, csak arról, hogy a társadalom perifériáján élő emberek nyomorából nagy nézettséget és profitot kovácsoltak, miközben elhitették, hogy a műsorvezetők érdekeltek ezeknek az embereknek a sorsában. Holott valójában csak megalázták őket egy-egy rossz döntésük miatt, áldozathibáztatóan viselkedtek velük, megbélyegezték őket és gúnyos szenzációt kreáltak belőlük. Mindezt pedig közel 10 éven át naponta nézte több százezer, néha egy millió ember a tévében.

Márton Joci szerint ezek után a minimum az lenne, hogy az RTL Klub vállalja a felelősséget, és megpróbálja a múlt hibáit kijavítani azzal, hogy a zsebükbe nyúlnak, és abból a pénzből, amit egyébként az „ő bőrükön kerestek”, méltóságteljes produkciókat készítenek a romákról. A Baxtale TV műsorában szereplők hozzátették, őket egyébként bármikor megkeresheti a csatorna, ugyanis rengeteg ötletük van arra, milyen tartalmakat szeretnének látni a tévében romákról.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

Címlapkép: Baxtale TV Facebook