Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hiába vitte Strasbourgig a Jobbik az ÁSZ-ellenőrzés miatti büntetés ügyét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Friss hírként számolt be Jakab Péter, a Jobbik elnöke az ATV-n hétfő reggel arról, hogy az elmúlt napokban elutasította a strasbourgi bíróság pártja panaszát azzal kapcsolatban, hogy 2017-ben tiltott támogatást állapított meg a pártnál az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Frissítés( 14:19): a cikk első változatában pontatlanul jelent meg, hogy az Állami Számvevőszék büntetést, bírságot szabott ki a Jobbikra. Ez technikailag nem lehetséges, mert az ÁSZ nem hatóság, így nem is szabhatott ott ki bírságot. Az Állami Számvevőszék megállapításának jogkövetkezménye volt az, hogy a párt központi költségvetésből juttatott támogatását az a elfogadott tiltott támogatás mértékének megfelelő összeggel csökkenteni kell a törvény rendelkezése alapján.

A Jobbiknál 2017-ben állapított meg 330 milliós tiltott kampányfinanszírozást az ÁSZ, aminek következményeként ugyanennyi a költségvetési támogatás megvonása is járt, így összesen 660 millió forintos összeget kellett volna befizetnie a pártnak az államkasszába.

A Jobbik ÁSZ-büntetés-elleni tüntetése 2017 decemberében a Hősök terén. Kép: Mérce

Bár Magyarországon nem lehet jogorvoslattal élni az ÁSZ ellenőrzése miatt, a párt ennek ellenére is az Alkotmánybírósághoz és a közigazgatási bírósághoz fordult, de mindkét helyről visszadobták a keresetüket.

A Jobbik ezek után fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, ahonnan két év után most kapták meg a végzést:

elutasították a Jobbik határozatát, arra hivatkozva, hogy a Jobbik nem használt ki minden jogorvoslati lehetőséget Magyarországon – noha ebben éppen a magyar törvények akadályozták meg.

A nyolcsoros határozatban azt is kimondják, hogy fellebbezésnek helye nincs.

A hírről egyébként Jakab csak „mellékszálként” számolt be, az ATV Reggeli Startjában a fő téma a Jobbik bérfelzárkóztatási javaslata volt. Az ÁSZ 2017-es ellenőrzése pedig akkor került szóba, amikor a pártelnök arról beszélt, hogy a kormány „szolgalelkűen” kiszolgálja a multinacionális vállalatokat, mindezt pedig azért teszi Jakab szerint, mert akkor a nyugat minden demokrácia elleni támadást el fog nézni, ezen belül azt is , hogy Magyarországon leépítik a jogállamiságot.

2019 elején aztán az Állami Számvevőszék ismét tiltott finanszírozást állapított meg a Jobbiknál, így a pártra kirótt büntetések összege megközeleítte az 1 milliárd forintot.

(atv.hu)