Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tömegével mehetnek csődbe a járvány miatt fizetésképtelenné váló vállalkozások

Ez a cikk több mint 3 éves.

A koronavírus-járvány és a vele együtt bevezetett korlátozások gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt sokkal több cég válhat fizetésképtelenné, mint tavaly. A jelenlegi lehet amerika és a világ egyik legrosszabb gazdasági negyedéve, ami elsősorban a legszegényebbeket és a kisvállalkozásokat érinti, ezzel növelve a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A Coface hitelbiztosító legfrissebb elemzése szerint a globális GDP 4,4 százalékkal eshet vissza, ami a 2008-as világválságnál is komolyabb recessziót jelent, amit a járvány világgazdaságra mért sokkhatása okoz, amit nem tud ellensúlyozni a korlátozások feloldása utáni javuló teljesítmény.

Az elemzés szerint a gyors talpra állást nehezíti, hogy a járvány nyomán kialakult folyamatos bizonytalanság hatására a háztartások kevesebbet költenek, inkább megtakarításaikat igyekeznek növelni.  Ennek a tendenciának köszönhetően vállalkozások juthatnak csőd közelbe, az olyan szektorokban, mint a szolgáltatások, visszafordíthatatlan károkat okozva.

Ezen az állami és jegybanki lépések sem tudtak érdemben tenni, a fejlett gazdaságok szinte mindegyikénél növekedni fog a fizetésképtelenné váló vállalatok száma: a Coface előrejelzése szerint az USA-ban 43, az Egyesült Királyságban 37, Japánban 24, Franciaországban, Németországban 12 százalékkal több cég mehet csődbe, mint tavaly.

A fél- és egyéves hitelkockázatok megnövekedése miatt a Coface az általa vizsgált országok 40 százalékát (ez 71 állam) alacsonyabb szintre sorolt. A visegrádi országok, így Magyarország kockázata az A4-es szintre került, ami az A1-es legmagasabb szint után a negyedik.

Ezzel összhangban jelentette be a mai napon az amerikai központibank (Federal Reserve System – FED) elnöke, hogy a jelenleg is zajló negyedév Amerika történetének eddigi legnagyobb gazdasági visszaesését hozhatja. Jerome Powell szerint március közepétől a gazdasági aktivitás korábban soha nem látott sebességgel zuhant a koronavírus-járvány kitörése után, és a pozitív május munkaerőpiaci adatok ellenére is 20 millió munkahely szűnt meg az USA-ban március óta.

A jegybank elnöke kongresszusi meghallgatásán elmondta azt is, a válság azokat érintette leginkább, akik a legsérülékenyebbek, az alacsony jövedelműek, az afroamerikaiak, a latinók és a nők a legrosszabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Ezzel az egyenlőtlenségek tovább növekedhetnek az országban.

Powell elmondta azt is, bár már látszanak a stabilizáció irányába mutató jelek, a kibocsátás és a foglalkoztatás még mindig jelentősen elmarad a járvány előtti szinttől és jelentős bizonytalanságok vannak a kilábalás idejével és erősségével kapcsolatban.

Szerinte, amíg a közvélemény nem teljesen biztos abban, hogy a járványveszély elmúlt, addig nem lehet teljes gazdasági kilábalásról beszélni. És minél tovább tart a gazdaság visszaesése, annál nagyobb eséllyel lesznek hosszútávú negatív hatásai. Ez a munkavállalók mellett a kisvállalkozásokat érinti legerősebben, akik már most sorra mennek csődbe.

Az Opten adatai szerint Magyarországon akár a 30 százalékot is meghaladhatja majd a fizetésképtelenségi eljárások számának növekedése. Azaz a tavalyinál egy harmaddal több vállalat kerülhet olyan helyzetbe, hogy a hiteleinek törlesztését nem tudja teljesíteni, ezért csődbe megy.

Nem csak a szakemberek, hanem maguk a vállalkozók is érzik a járvány okozta gazdasági válságot, ahogy arról egy hónapja beszámoltunk, a fővárosban minden ötödik cég látja kilátástalannak a helyzetét. A legsérülékenyebbek a minimális tartalékkal rendelkező mikrovállalkozások, és bár a nagyobb vállalkozások pénzügyi stabilitása lényegesen jobb, egy elhúzódó válság akár a közepes cégek jelentős részét is bajba sodorhatja.

(Népszava, 24.hu, Portfolio)

Címlapkép: fotó: Mérce