A főpolgármester budapesti forgalmi rendet átalakító előterjesztése sokaknál kiverte a biztosítékot. És, ahogy az lenni szokott, az újságírók többsége a legkönnyebben érthető és kellően kattintásvadász részre, a sebességcsökkentésre összpontosított. Pedig van ott más lényeges is. Például a mintaprojektekről szóló rész és abban az én lakóhelyem, Újlipótváros, ahol az átmenő forgalom kiiktatásának mintaterve készülhet el. Hogy ez ebbe az anyagba bekerült, egy kicsit személyes sikernek is tekintjük többen, akik az elmúlt években hasztalanul próbáltunk változásokat elérni az Újlipótváros Szuperblokk csoport aktivitásán keresztül. Bőven lesz mit tenni.

Az Újlipótváros Szuperblokk egy helyi kezdeményezés, amely azért jött létre 2016-ban, hogy visszaszerezzük utcáinkat az autóktól. Mert elfogadhatatlannak tartottuk és tartjuk ma is, hogy a többségében tizenöt méter széles utcáink felületének 80 (!) százalékát az autóforgalomnak tartjuk fenn. Az autós közlekedés által foglalt terület háromnegyedét (!) a (járdán) parkolásra, egynegyedét pedig arra biztosítja a mai forgalmi rend, hogy az autók haladhassanak. A járdán közlekedőknek – szimpla gyalogos, babakocsis, kerekesszékes, páros, többes, stb. – marad a teljes utcafelület egyötöde, ha egyáltalán elférnek a fal és a parkoló járművek között…

De elfogadhatatlannak tartottuk és tartjuk ma is azt, hogy az Újlipótvárosban élők a belvárosias elhelyezkedés okán kénytelenek elviselni azt az autósközpontú forgalomszervezési elvet, amely úgy tekint a lakóházak közötti utcákra, mint amelyeknek egyetlen célja az autóforgalom folyamatos és zavartalan áramlásának biztosítása.

Egy élhető város forgalomszervezőinek és tervezőinek nem az a feladata, hogy az autófolyam útjából minden akadályt elhárítsanak.

Osztom Fleischer Tamás tanulmányának megállapításait: szakítani kell azzal a látszólag nagyon korszerű, sűrűn hivatkozott igénnyel és szolgálattal, amely szerint a közlekedés kiszolgáló ágazat, műszaki szolgáltatás, és az a feladata, hogy a technológia mindenkori szintjén kielégítse mindazokat az igényeket, amelyeket a társadalom a mobilitás irányában támaszt. E mögött az érvelés mögött a szerző szerint – legtöbbször rejtett formában – az a filozófia húzódik meg, hogy a mobilitás (itt a technológiailag lehetővé tett motorizált mobilitást értve rajta!) olyan emberi alapjog, aminek a korlátozása nem engedhető meg, ezért a közösség kötelessége, hogy ennek a jognak közpénzek mozgósításával is érvényt szerezzen. Az egészséges környezethez való jog létezik, míg a motorizált közlekedéshez való nem.

Mi Újlipótvárosban abból indultunk ki, hogy ha Barcelonában, Párizsban, Koppenhágában, Madridban, Gentben, Bécsben, Nantesban, Göteborgban, Amszterdamban lehetett, akkor itt is menni fog. Igaz, a kerületi és a fővárosi döntéshozóknak – Budapest Közút, BKK, XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. – az elmúlt években mindig volt valami – szerintük – jó érvük a lepattintásra.

2016-ban azt mondták, azért nem lehetett lépni, mert az alsó-rakpart átépítésének közel egy éve alatt valahol el kellett vezetni az autóforgalmat. Ez a valahol a keskeny és sűrűn lakott utcáinkat jelentette. 2017-ben azért nem, mert a 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt valahol el kellett vezetni az autóforgalmat. Ez a valahol megint az utcáinkat jelentette. 2018-ban azért nem, mert még tartott a 3-as metró északi szakaszának felújítása és a forgalmat továbbra is az utcáinkban kellett elvezetni.

A XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. közpénzből készíttetett egy tanulmányt, amelynek egyetlen szempontja volt: hogyan ne hozzuk az autóval közlekedőket a saját szempontjukból lehetetlen helyzetbe. A „hogyan tervezzünk olyan forgalomcsökkentő megoldásokat, amelyben az autós közlekedés status quo-ja fennmarad” oda vezetett, hogy megállapították, nem érdemes beavatkozni, mert az nem jár érdemi forgalomcsökkenéssel… Arra azért kíváncsi leszek, a főváros most induló akciójának Újlipótvárost mintaprojektnek jelölő feladata kapcsán mit villant majd a XIII. kerület és cége, a Közszolgáltató Zrt. ilyen előzmények után.

Saját erőből forgalmat számláltunk. Nyilvánvalóvá vált a büdös valóság. Egy átlagos napon több mint hatezer autó megy át például a Pannónia utcán. Ez a főváros egységes forgalmi modellje szerint 2-4 ezer volt.

Már az sem mindegy, hogy két- vagy négyezer, de az aztán végképp nem mindegy, hogy a saját számaik miatt nem láttak okot a beavatkozásra… Amúgy hatezer autó szorosan egymás mögé állítva a Margit hídtól majdnem Szentendréig érne.

Aztán a kerület is forgalmat számlált bő két évvel ezelőtt. Kiderült, hogy bődületes forgalom terheli Újlipótvárost. Naponta harmincezer jármű ömlik be. Zaj, por, kipufogógáz. Ennek a forgalomnak átlagosan a húsz, de van olyan pont, ahol több mint a harminc százaléka csak áthajt rajtunk. Naponta hatezer autó vezetőjének így kényelmes és meg is teheti. A forgalom másik nagy részét azok hozzák össze, akik ide, a szinte belvárosba autóval jönnek dolgozni, vásárolni, ügyet intézni. Csak tudnám, minek jönnek autóval?! Metró, két trolivonal, két villamos, két buszvonal és ezek megállóitól maximum kétszáz méterre minden. És akkor az itt lakók több ezer autójáról még nem is beszéltünk…

2018-ban a Kerékpárosklub helyi erőivel elkészített tervvázlatunk alapján a kerület nagy többséggel elfogadta az Újlipótvárosi Mobilitási Tervet. A mi javaslatainkkal szemben a politikai verzió nem lett túl erős, a lényegi részében kifejezetten óvatoskodó, pedig cselekedni kellene már az utakon, a járdákon is. Nem tudom elfogadni, hogy az újraválasztásért küzdő politikusok az autóval közlekedők érdekeit minden más érdekkel szembeállítják és ezért nem is hajlandók komolyabb lépésekre. Nagyon nincs rendben, hogy az utcáink felületének nagyobbik részét az autóforgalomnak tartjuk fenn. Közel két Szent István parknyi területet foglalnak el például a parkoló autók, jelentős részük a járdán állva.

Voltak olyanok is, akikre még ez a vérszegény mobilitási terv is sokként hatott: a fideszes dr. Szalay Péter szerint irreális cél, hogy a járdákon kerekesszékkel és babakocsival akár szemben is lehessen közlekedni. Társa, Kugyela Attila képviselő szerint pedig a mobilitási terv azért nem jó, mert az utcai gépkocsitárolás prioritása helyett (!) sok minden másról szól. Meg egyébként is zavaros, divatos utópia. Na, innen szép nyerni!

A forgalmi rendet haladéktalanul meg kell változtatni. Nem holnap, nem fél év múlva. Most.

Véget kell vetni annak, hogy a rakpartról a Váci útra és vissza, a Dráva utcából vagy a Victor Hugo utcából a körútra nyílegyenesen el lehessen jutni. Nincs szó az autók kitiltásáról, mielőtt még valaki félremagyarázná. Nem. Csak arról, hogy az Újlipótváros sem átjáróház. És nem az autókért van.