Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kormányinfó: mégis kimozdulhatnak a budapestiek, a kormány nem segít a kórházakból hazaküldött betegeken

Ez a cikk több mint 3 éves.

Csökken az új fertőzöttek száma, de a területi különbségek továbbra is fennállnak: döntően a fővárosban és Pest megyében vannak aktív fertőzöttek. A védekezés második szakasza azt jelenti, hogy szigorú menetrend szerint kerülhet sor az élet újraindulására – kezdte a csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás köszönetet mondott az együttműködésért az önkormányzatoknak és a megyei jogú városok polgármestereinek (akikkel nemrég találkozott), majd hozzátette: ebből a szempontból meglepve látták Karácsony Gergely főpolgármester levelét, amelyben azt kifogásolta, hogy  nem történtek meg a kormány által ígért egyeztetések.

A levélben Karácsony vitába száll az operatív törzs azon állításával, hogy a kijárási korlátozásról szóló törvény értelmében a központi régió lakosai nem mehetnek el például a Balatonhoz alapos indokkal, vagy akár pusztán egyéni szabadidős sporttevékenység céljából. Karácsony szerint ugyanis a kormányrendelet ilyet nem állít („a kormányrendelet egyáltalán nem korlátozza, hogy a lakóhely alapos indoknak minősülő elhagyása az ország mely területére történhet”), így téves tájékoztatásnak minősíti az operatív törzs ezzel ellentmondó kijelentéseit.

Karácsony azt kérte Orbán Viktortól, hogy

„a budapestieket érintő szabályokat a kormány a fővárosi önkormányzatokkal egyeztetve alkossa meg, illetve azokat az operatív törzs világosan és egyértelműen kommunikálja, kerülve annak még a látszatát is, hogy a budapestieket valamiféle hátrányos megkülönböztetés, netán „büntetés” sújtja.”

Gulyás erre reagálva azt mondta, amennyiben megváltoztatott a főpolgármester korábbi álláspontja, miszerint maradnia kell Budapesten a kijárási korlátozásnak, azt tegye hivatalosan is egyértelművé, a kormány nyitott az egyeztetésre azzal kapcsolatban, hogy milyen szabályok mellett, milyen ütemben induljon újra Budapesten az élet.

A miniszter ezt követően tisztázta: Budapestet és Pest megyét a szabályok betartása mellett elhagyhatják a lakosok, elmehetnek vidéki ingatlanjaikba.

Gulyás a koronavírus miatti válsággal kapcsolatban elmondta, a gazdaságvédelmi akcióterv részeként egy hét alatt 3 ezer vállalat 44 ezer munkahely megtartására vállalt garanciát, ami azt mutatja, hogy sokan igénybe veszik az állami bértámogatásokat.

Emellett arról is beszélt, hogy a munkahelyteremtést többek közt a közfoglalkoztatottak keretszámának megemelésével tervezi a kormány végrehajtani, az ehhez szükséges átképzésekkel, továbbképzésekkel járó költségeket a kormány állja. További munkahelyeket a szerződéses honvédek számának megemelésével hoznak létre, ami a fiatalok részére jelenthet lehetőséget.

A kormány tegnap döntött arról is, hogy az állami, illetve önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérleti szerződéseit nem mondhatja fel a tulajdonos a veszélyhelyzet végéig, így ezen ingatlanok bérlői nem kerülhetnek utcára.

A normál egészségügyi ellátás visszaállításáról egyelőre csak annyit mondott a miniszter, amit már eddig is tudtunk, vagyis a járóbeteg-ellátást és az alapszolgáltatást fogják az első körben helyreállítani. A sajtó részéről érkezett egy arra irányuló kérdés, hogy a kórházi ágyfelszabadítások miatt otthon ápolt betegek után terveznek-e valamilyen segélyt biztosítani a családoknak,

Gulyás azonban kitért a kérdés elől. Csak annyit mondott, hogy ez a kormány volt az, amelyik jelentősen megemelte a gyerekek otthonápolási díját, az ellenzék viszont megpróbálta megakadályozni ezt. Szerinte mindent megtettek eddig is, hogy a legnehezebb sorsúaknak segítsenek.

A felszabadított kórházi ágyakkal kapcsolatban azt is elmondta, hogy ezeket nagyrészt  kizárólag rehabilitációra használták, ezért a jövőben meg kell vizsgálni, helyes-e ez a gyakorlat (szerinte ez nem az), és mit lehet tenni annak érdekében, hogy a rehabilitációra szolgáló ágyak száma növekedjen.

Az Isztambuli Egyezmény elutasításával kapcsolatban közölte: azért jó, hogy parlamentáris demokrácia van Magyarországon, mert ha a kormány elkövet egy hibát (mint pl. az Isztambuli Egyezmény aláírása), az Országgyűlésnek még mindig van lehetősége más döntést hozni (ebben az esetben a ratifikáció kapcsán). Gulyás szerint minden olyan kezdeményezéssel egyetértenek, ami azt szolgálja, hogy a nők lelki és testi épségét biztosítsa, dee a kormány szerint az emberek férfinak és nőnek születnek, azzal a liberális genderszemlélettel, ami az egyezményben megjelenik, nem tud azonosulni a kormány, az ugyanis ellentétes mindennel, amit a világról gondolnak.

Gulyás a debreceni BMW-gyár építésének felfüggesztéséről azt mondta, egyelőre nem látnak tisztán az ügyben, de a cég megerősítette, hogy meg fogja valósítani a beruházást, a kérdés csak az, hogy néhány hónapos vagy legfeljebb egy éves csúszással.

A kormányinfó itt tekinthető meg:

Címlapkép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu