Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akár heteket is várniuk kell az álláskeresési járadékot igénylőknek, miközben a leterhelt hivatali dolgozók is félnek a vírustól

Ez a cikk több mint 3 éves.

Nehezen, több hét várakozás után jutnak időponthoz azok, akik a koronavírus miatt elveszítették munkájukat és most álláskeresési járadékot igényelnének, írja a Népszava. Átlagosan két-három hetet kell várniuk az ügyintézésre és bár a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal friss, március hónapi adatai még nem nyilvánosa, az innovációs tárca április közepén kiszivárgott foglalkoztatási nyilvántartása alapján minimum 320 ezer munkakeresőről van szó.

A lap három érintett történetét mutatja be: az elsők között Zsófiáét, aki még áprilisban vesztette el ruhabolti eladói állását és kevés megtakarítása, valamint lakhatási költségei miatt rögtön a kormányhivatal foglalkoztatási osztályához fordult, ahol azt a választ kapta, hogy a beregisztrálásához online időpontfoglalás szükséges.

Miután ezt megtette, pár nappal később kapott egy visszaigazoló e-mailt, hogy ügyét elindították, nemsokára küldenek neki időpontot, de az azóta eltelt három hétben nem történt az ügyben előrelépés.

De a járadék igénylésénél az ügyintézés menetén kívül is akadhatnak problémák: ha a munkaadó félig legálisan, szürkén foglalkoztatta a dolgozót, az is gond lehet. A lap által megszólaltatott Mária például csak napi négy órára volt bejelentve, így abban sem lehetett biztos, hogy megvan-e a járadékhoz szükséges, három éven belül ledolgozott 360 napja.

Egy másik esetben a családi pótlék és a gyerektartás miatt lépte át egy pár 400 forinttal az egy főre eső bevétel 28700 forintos összegét, ami felett már nem jár munkanélküli segély.

De a kormányhivatali dolgozók is le vannak terhelve: a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályán dolgozók arról számoltak be a lapnak, hogy tízszer több álláskereséssel kapcsolatos ügyet kell intézniük az utóbbi hetekben, mint év elején. Ráadásul ahogyan a legnagyobb közszolgálati szakszervezet, az MKKSZ (Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) is beszámolt róla: a hivatalokban dolgozók közül rengetegen félnek, hiszen az emberi kontakt miatt fokozottan ki vannak téve a vírus veszélyeinek.

A lap levélben felkérdezte a Miniszterelnökséget is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az álláskeresési járadék folyósításának kezdőnapja az a nap, amikor az álláskereső bejelentkezik az állami foglalkoztatási szervnél, tehát a jelentkezés és a tényleges ügyintézés közötti időszakra is folyósítják a támogatást, amennyiben az ügyfél jogosult rá. Elképzelhető tehát, hogy utólag is folyósítják majd a járadékot, de a nehéz helyzetbe került embereken ez most nem sokat segít.

Címlapkép: Kép: Pixabay