Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lemondott Bolsonaro igazságügyminisztere is

Ez a cikk több mint 3 éves.

Távozik posztjáról Sergio Moro, a szélsőjobboldali brazil elnök, Jair Bolsonaro igazságügy-minisztere és egyik legfőbb szövetségese a brazil jobbközépről, akinek nem kis része volt az elnök hatalomra segítésében 2018-ban. A miniszter most viszont úgy nyilatkozott, az elnök köre „egyre inkább beleavatkozott” a tárca által lefolytatott eljárásokba, és a miniszter feladataiba is. A két politikus viszonya a járvány miatti brazil válság során, de már előtte is, fokról fokra mérgesedett el, a péntek hajnali lemondást végül az váltotta ki, hogy Moro nem tudta vállalni azt a módot, ahogyan az elnök eltávolította a brazil szövetségi rendőrfőnököt, Maurício Valeixót.

A rendőrfőnök felmentését elrendelő iraton ugyanis rajta volt Sergio Moro „digitális” hivatali aláírása is, a miniszter viszont azt mondta, sem a felmentésről, sem állítólagos aláírásáról egyáltalán nem tájékoztatták, minderről ő csupán utólag szerzett tudomást. Ha ez valóban így történt, az jogi alapot teremtene Bolsonaro alkotmányos vádeljárással történő elmozdítására a kétkamarás brazil kongresszusban.

Pénteki sajtótájékoztatóján Sergio Moro arra tett utalást, hogy neki is leginkább ez a végkifejlet tetszene. Úgy fogalmazott ugyanis, a rendőrség kifejezetten Valeixo rendőrfőnök felügyelete alatt számos nyomozást és vizsgálatot indított az elnök fiai és belső körének több tagja ellen is. Ezeket Bolsonaro minden eszközzel megpróbálta megakadályozni, még úgy is, hogy koalíciós kormányának jobbközép tagjai figyelmeztették, a koronavírus-válság miatt helyzetben ilyen durva beavatkozás a hatalmi ágak között súlyos politikai helyzetet termethet.

Moro azt is hozzátette, a rendőrfőnök lemondatásának incidense „világossá tette, hogy jogállam iránti elkötelezettségem fontosabb, mint miniszteri pozícióm.”

Noha Sergio Moro most, és régebben is, mint „korrupcióellenes hős”, és mint a baloldali, volt elnöknek, Luiz Inácio Lula da Silvának a bebörtönzője vált ismertté (Lula azóta a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján kiszabadult előzetes fogságából), az ő elítélése és utóda, Dilma Rousseff elleni, elmozdításával végződő vádeljárás mind-mind megágyaztak annak, hogy a rendpárti, ultrakonzervatív Bolsonaro végül 2018 végén diadalmaskodni tudott a brazil elnökválasztáson.

Akkor, a koalíciós szövetség mintegy pecsétjeként a folyamatban kulcsszerepet játszó Moro miniszteri posztot is kapott szolgálataiért.

A mostani lemondás viszont annak eddigi legerősebb, szimbolikus jele, hogy az ország vezető pénzügyi elitje által támogatott jobbközép politikai erőknek végleg elege lett az elszabadult hajóágyúként, a vírus hatását is lebecsülő Bolsonaroból, és az országszerte, a korrupcióellenes tüntetések óta ismert Moro lépését szánták ennek erős jelzéséül.

Múlt héten maga az elnök egy másik jobbközép, koalíciós minisztert, Henrique Mandetta egészségügyi minisztert maga mentette fel, mivel az nyilvánosan megkérdőjelezte Bolsonaro véleményét, amely szerint a Covid-19 nem jelent súlyos fenyegetést az országra. De ugyanígy, az elnök és pénzügyminisztere, Paulo Guedes kapcsolata is a mélypontra került az egymást követő, súlyos botrányok miatt.

Valeixo rendőrfőnöket például kifejezetten Moro választotta ki erre a posztra, és a korrupciós vizsgálatok miatt Bolsonaro már tavaly augusztus óta rendszeresen kilátásba helyezte felmentését. Ezzel együtt a mostani lemondás azért is fontos lehet, mert Moro a kormány egyik legnépszerűbb tagja, akit a jobbközép egyfajta kihívónak is szán Bolsonaro ellen a 2022-es elnökválasztásra.

Bár 2002 és 2018 között Dél-Amerika legnagyobb és legnépesebb országát a baloldali Munkások Pártja (PT) és annak elnökei Lula és Dilma Rousseff uralták, a 2016-ban kirobbant Lava Jato-pénzmosási botrány, amelyben Sergio Moro kulcsszerepet játszott, valamint Bolsonaro rendpárti demagógiára és antikommunizmusra épülő kampánya elsöpörte őket, és Bolsonarot helyezte hatalomba. A szélsőjobboldali, botrányhős elnök azóta belefogott a köz- és felsőoktatási megszorítások bevezetésébe, és USA-barát politikát vezetett be, valamitn engedélyezte az Amazonas-őserdő további vágását a farmerok számára, visszaszorítandó ezzel az ottani őslakosokat.

A hagyományos brazil uralkodó osztálynak azonban nem ez a baja az elnökkel, nem is a koronavírus-válság alatti káros, szkeptikus hozzáállása, hanem leginkább az, hogy az elnök fi,a Flávio Bolsonaro szenátor a rendőrség látókörébe került pénzmosási ügyek miatt, amelyek közvetlenül ahhoz az ismert maffiavezérhez kötik őt, akit  Marielle Franco baloldali riói tanácsnok meggyilkolásával is vádolnak. Bolsonaro elnök azonban eltávolította azt a főhivatalnokot, aki a fia és az alvilág közötti tranzakciókat vizsgálta.

Moro lemondása azt jelzi, mostanra Bolsonaro ellen egy elég ütőképes politikai csoport alakult ki volt politikai szövetségesei között, ez pedig komoly nehézségeket gördíthet az elnök és köre politikai jövőjének útjába is.