Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A társulat volt tagjai szerint Eszenyinek nem elég lemondania, bocsánatot is kellene kérnie

Ez a cikk több mint 4 éves.

Bár a múlt héten bejelentette lemondását, s egyben a következő igazgatói ciklusra beadott pályázatának visszovását is a hatalmi visszaélésekkel vádolt Eszenyi Enikő, a Vígszínházt 2009 óta vezető direktornak és az intézmény fenntartójának további lépéseket is tennie kelle, hogy ténylegesen megoldódjon az ügye – erről adtak ki hétfőn új nyilatkozatot azok az egykori vígszínházas dolgozók, akik korábban írásba adták, hogy Eszenyi viselkedése hozzájárult  a színháztól való távozásukhoz.

A Színház Online-on megejelent újabb nyilatkozat szerint a Vígtől elszerződött társulati tagok fontosnak tartják azt a lépést, amellyel Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát.

Hiányolják részéről a beismerés és a bocsánatkérés gesztusát.

Határozottan állítják ugyanakkor, hogy önmagában az a tény, hogy Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát, nem oldja meg az ügyet.

Ezért azt is elengedhetetlennek tartják, hogy a fenntartó lefolytassa a már korábban elrendelt vizsgálatot a visszaélési ügyben, mivel Eszenyi Enikő szerintük nem reagált érdemben azokra az állításokra, amelyeket az elmúlt időszakban nyilvánosságra hoztak, általában pedig tagadta azokat.

„Csak objektív vizsgálattal zárható le az a kérdés, hogy a Vígszínház volt és jelenlegi munkatársai által említett események jogilag is zaklatásnak minősülnek-e, hogy azok megengedhetők-e egy munkahelyen, egy színházban”

-teszik hozzá.

Meggyőződésük, hogy a fenntartó álláspontjának megismerése nemcsak a színházi szakma, de a színházszerető közönség számára is nélkülözhetetlen, ezért szorgalmazzák, hogy a színház felügyelőbizottsága független szakemberek bevonásával folytassa le a korábban elrendelt vizsgálatot.

Azt is szeretnék, hogy a vizsgálat eredményeit felhasználva, a szakmai szervezetek bevonásával egy olyan átfogó protokoll szülessen, amely elkerülhetővé, orvosolhatóvá teszi a munka során felmerülő abúzusokat. A korábbi zaklatássi ügyekkel kapcsolatban úgy gondolják, az azok során létrehozott munkáltatói intézkedések és protokollok „nem állták ki az idő próbáját, azok néhány kivételtől eltekintve igazoltan nem működtek hatékonyan”.

” Megerősítjük, hogy kiállásunk és megszólalásunk nem politikai indíttatású volt, hanem morális és szakmai kérdés. Korábbi nyilatkozatunkkal a verbális erőszak és a hatalommal való visszaélés ellen léptünk fel, megosztva saját tapasztalatainkat”

– írják.

A hétfői nyilatkozat aláírói között ott van többek között Kovács Patrícia, Stohl András, Molnár Áron, Danis Lídia, Lengyel Tamás, Néder Panni és Fenyvesi Lili is. A cikkünk megjelenésekor 61 aláírónál járó névsort a Színház Online-on lehet elolvasni.

(Színház Online, via Index)