Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Julian Assange példája jól mutatja, hogyan félemlíthetik meg a nyugati hatalmak a független újságírókat

Julian Assange a WikiLeaks megalapítása óta egymás után robbantotta ki a nyugati hatalmak háborús bűneivel kapcsolatos botrányokat. Az ő munkásságának köszönhetően értesülhetett a világ az amerikai katonák embertelen cselekedeteiről Afganisztánban és Irakban. Ennek ellenére, ahelyett, hogy a harcmezőn elkövetett bűnök felelőseit állítanák bíróság elé, Assange az, aki közel hét évig raboskodott Ecuador kétszobás londoni nagykövetségén, és aki emiatt mára pszichológiai kínzás jeleit mutatja. Az újságíró ügyében sorozatosan elkövetett jogsértéseket Nils Melzer, az ENSZ kínzás elleni különleges jelentéstevője vette sorra a svájci Republik portálnak adott interjúban január végén, szerinte ez az eset ijesztő képet tár elénk arról, hogyan lehet elhallgattatni a független tájékoztatásra törekvő nyugati újságírókat.

Nils Melzer, az ENSZ különleges jelentéstevője szólal fel az ENSZ-ben 2019. november 1-jén.

Hogy miért a kínzás elleni különleges jelentéstevő foglalkozik a szivárogtatásokról ismertté vált újságíró ügyével? Ennek három oka van a szakember szerint: Assange munkája során feltárt szisztematikus kínzással kapcsolatos ügyeket, de  ezekben a valódi bűnösöket nem vonták felelősségre; a WikiLeaks-alapító maga is olyan bánásmódban részesült, hogy mára pszichológiai kínzás tüneteit mutatja; jelenleg egy olyan országba való kiadatásra vár, ahol a hozzá hasonlókat az Amnesty International szerint kínzásnak minősülő körülmények között tartják fogva, és ahol emiatt belehalhat egészségének további romlásába.

A kérdésre, hogy miért nem kezdte meg korábban az eset kivizsgálását, Melzer ezzel a hasonlattal válaszolt:

„Képzeljen el egy sötét szobát. Hirtelen valaki fényt gyújt, és rávilágít az elefántra a szobában – ami az esetünkben a háborús bűnök és korrupció, és Assange a lámpát tartó ember. A kormányok pillanatnyi sokk után azonban a nemi erőszak vádjával megfordítják a lámpát. Ez egy klasszikus manőver, ami a közvélemény manipulálásáról szól. Az elefánt ismét eltűnik a sötétségben a lámpa mögött, és Assange kerül a figyelem középpontjába. Mi pedig arról kezdünk el beszélni, hogy rendesen etette-e a macskáját, hogy gördeszkázott-e a követségen. Hirtelen mind tudni véljük, hogy Assange erőszaktevő, hacker, kém, önimádó. De a visszaélések és a háborús bűnök, amiket feltárt, visszasüllyednek a homályba. A több éves szakmabeli tapasztalatom magasabb fokú éberségre kellett volna késztessen, de én magam is elvesztettem a fókuszt.”

Nils Melzer a Republiknak adott interjúban azt is elmondta, hogy ugyan Assange ügyvédei korábban is megkeresték, a közvéleménnyel egyetemben ő is abban a hitben volt, hogy Assange valamilyen módon maga is bűnös, és az ő bevonásával csupán a közvéleményt igyekszik manipulálni. Majd a második megkeresés után, amikor már látni lehetett, hogy Assange-ot rövid időn belül ki fogják penderíteni Ecuador londoni nagykövetségéről, győzedelmeskedett benne a szakmai kötelességtudat, és átnézte az ügyvédek által elküldött dokumentumokat. Ezekben olyan mértékű emberi jogi sértéseket és eljárásbeli „furcsaságokat” talált, hogy alig hitt a szemének.

A WikiLeaks botrány időrendben

2007: Megjelenik a WikiLeaks első nagyobb szivárogtató anyaga, ami a Guantanamo Bay-i fogvatartó katonáknak szóló útmutató, amiben kínzásokra és emberjogi sértésekre utaló szakaszok vannak.

2010. április: Publikálják a „Collateral Murder” (magyarul Járulékos gyilkosság) című videót, ezen amerikai katonák láthatók, amint megkérdőjelezhető hangnemben kommentálva, fegyvertelen újságírókat és civileket lőnek agyon egy helikopterről.

2010. május: Letartóztatják Chelsea (akkor még Bradley) Manninget, aki Assange legfontosabb informátora.

2010. augusztus: Svédországban vádat emelnek Assange ellen nemi erőszakért.

2010. december: Az angol rendőrség letartóztatja Assange-t, de óvadék ellenében feltételes szabadlábra engedik.

2012: Assange az ecuadori nagykövetségen keres menedéket, ezzel megsértve feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit.

2015: A WikiLeaks nyilvánosságra hozza az NSA amerikai hírszerző hatóság dokumentumait, amikből fény derül többek közt Angela Merkel, Benjamin Netanjahu és Silvio Berlusconi lehallgatására.

2017: Obama lerövidíti Chelsea Manning börtönbüntetését, aki ennek köszönhetően ez év májusában szabadul.

2019: Manninget ismét letartóztatják, miután megtagadja a vallomástételt a WikiLeaks-perben. Engedélyt ad a brit hatóságoknak Assange letartóztatására az új, Amerika-barát ecuadori vezetés.

A svéd rendőrség által fabrikált nemierőszak-vád

Alig négy hónappal a nagy botrány kiváltó „Collateral Murder”, és egy hónappal az afganisztáni dossziék megjelenése után, egyik napról a másikra megjelent a svéd médiában a szexuális zaklatás és nemi erőszak vádja Julian Assange-zsal szemben. Melzer kiválóan beszél svédül, így eredeti nyelven nézhette át az üggyel kapcsolatos jegyzőkönyveket, levelezéseket, iratokat.

Elmondása szerint 2010. augusztus 20-án két nő, S.W. és A.A. jelent meg Stockholm egyik rendőrségén, hogy Julian Assange-ot HIV-tesztre kényszeríttesse. Mindkettejük szexuális kapcsolatba lépett az újságíróval, és mindketten féltek, hogy esetleg elkaphatták tőle a vírust. A rendőrség S.W. kikérdezése során azonban nemi erőszak gyanúja felé terelte az ügyet, amivel maga S.W. sem értett egyet, így félbeszakítva a kikérdezést, inkább elhagyta a kapitányságot. A.A.-t aznap ki sem hallgatták. S.W. hazaérve egy barátjának üzenetben számolt be az esetről, ebben szó szerint azt írta: „a rendőrök megpróbálták rátenni a kezüket (Assange-ra)”.

A történet még akkor kezdődött, amikor Assange Stockholmba érkezett egy konferenciára. Ott A.A. egyszobás lakásában kapott szállást a konferencia idejére. A.A. eredetileg nem tartózkodott volna otthon, de végül mégis így tett, és ő maga ajánlotta fel Assange-nak, hogy osszák meg az ágyat. Végül még aznap este megegyezéses szexuális kapcsolatot létesítettek. A.A. arról számolt be, hogy együttlétük során Assange machinált az óvszerrel, ami ennek következtében elszakadt, amit a nő csak az aktus végén realizált. Természetesen ez is súlyos szexuális visszaélés – úgynevezett stealthing – azonban közel sem akkora vétség, mint a nemi erőszak.

Azonban ebben az ügyben nem is történt érdemi nyomozás, mivel a bizonyítékként bemutatott óvszeren sem A.A., sem Assange DNS-ét nem találták meg.

S.W. ezen a konferencián találkozott Assange-zsal, akinek régóta rajongója volt. Ő is szexuális kapcsolatba lépett vele, majd később, amikor a védekezés hiánya miatt aggódni kezdett egy esetleges HIV-fertőzés miatt, felkereste Assange helyszíni segítőjét, A.A.-t, hogy a betegséget kimutató tesztet kérjen az újságírótól. A.A. is ekkor esett kétségbe, és mivel nem tudták elérni Juliant, úgy döntöttek, a karhatalommal kényszerítik vizsgálatra a férfit és elmennek a rendőrségre.

A rendőrőrsön S.W. kihallgatásánál A.A. is jelen volt, ami az első hiba, egyben furcsaság, ami az ügy során felmerült. Ennél jóval súlyosabb, hogy

annak ellenére, hogy S.W. maga is azt mondta, szó sincsen nemi erőszakról, sőt félbe is hagyta a kihallgatást, a hatóságok már aznap mind a médiában, mind pedig az ügyészségen nemi erőszakról számoltak be.

Itt nemcsak az S.W. vallomása és A.A. kikérdezése nélküli vádalkotás vet fel komoly aggályokat, hanem az a tény is, hogy a svéd jogi rendszer kifejezett tiltása ellenére adták ki a gyanúsított, Julian Assange nevét.

A sajtóban már augusztus 20-án este két rendbeli nemi erőszakról szóltak a hírek, azonban A.A. vallomását csupán másnap, 21-én vették fel. Mivel a vallomásokban nem szerepelt bűntényre utaló jel, az ügyészség pár napon belül elvetette az erőszak vádját.

Pár nappal később a kihallgatást végző egyik rendőr utasítást kapott feletteseitől S.W. vallomásának megváltoztatására, és azt a nő beleegyezése nélkül úgy írta át, hogy a vallomás jobban sejtesse az erőszakot. Szeptember 3-án az ügyészség ismét nyomozást rendelt el a „megújított” vallomás alapján.

Melzer szerint ennek a nyilvánvalóan súlyos jogsértésnek egyetlen egyszerű oka van: a The New York Times, a The Guardian, a Der Spiegel és a WikiLeaks közös munkájaként megjelenő Afghan Diary késő júliusi publikálását követően

az USA „megkérte” szövetségeseit, hogy Assange-ot árasszák el büntetőügyekkel.

Ennek pontos körülményei nem ismertek, de az amerikai kormány tanácsadójaként működő Stratfor cég javaslata akkor az volt, hogy a következő huszonöt évben folyamatosan indítsanak különböző ügyekben eljárásokat a szivárogtató oldal alapítója ellen.

Hiába próbált többször vallomást tenni, mindannyiszor elhajtották

Nils Melzer a nyomozati anyagok alapján azt is elmondta, hogy nem igaz, hogy Julian Assange elmenekült az ellene induló eljárás elől. Többször próbált a svéd rendőrségen és az ügyészségnél reagálni az ellene felhozott vádakra, azonban mindkét szerv rendre elutasította szándékát, míg végül csak kilenc nappal a botrány kirobbanását követően engedték, hogy elmondja a verzióját.

Érdekes módon ugyanaz a rendőr hallgatta ki, aki S.W. vallomását is megváltoztatta. Assange jelezte, hogy hajlandó részletekbe menően beszámolni a két nővel folytatott viszonyáról, de nem szeretné az elmondottakat viszontlátni a sajtóban. Bár erre akkor biztosítékot is kapott, azonban még aznap este szinte minden megjelent a nyilvánosságban. Melzer megjegyzi, a cél itt is nyilvánvalóan Assange nevének szándékos bemocskolása volt a hatóságok részéről, a kihallgatás során az eljáró rendőrökön kívül nem volt más jelen, így a médiában megjelent kényes információk forrásai csak ők lehettek.

Amikor S.W. nemierőszak-vádját újra felvette az ügyészség, Assange ismét többször jelezte ügyvédein keresztül, hogy válaszolni szeretne a vádakra, azonban erre nem kapott lehetőséget: egyszer az ügyész napirendje volt túlzsúfolt, másszor az eljáró rendőr lebetegedésére hivatkozva utasították el kérelmét.

Assange-t teendői pár héttel az eljárás megkezdését követően Berlinbe szólították. Az ügyészségtől írásos engedélyt kapott Svédország rövid időtartamú elhagyására, azonban amikor felszállt a német fővárosba tartó repülőgépre, elfogatóparancsot adtak ki ellene, ekkor továbbrepült Londonba. Ott az angol rendőrség letartóztatta, majd feltételes szabadlábra helyezték, óvadék ellenében. Ezután az ecuadori nagykövetségre ment, ahol a dél-amerikai ország vezetése menedékjogot, majd közel hét éves ott-tartózkodása alatt állampolgárságot is adott Assange-nak.

Arról szó sem volt, hogy el akar menekülni a felelősségre vonás elől, hiszen angliai tartózkodása alatt többször is igyekezett időpontot egyeztetni a svéd hatóságokkal kihallgatásra: az ecuadori nagykövetségen töltött első öt évben több mint harminc alkalommal tett erre ajánlatot.

Kihallgatása feltételeként diplomáciai biztosítékot kért arra, hogy Svédország nem adja ki őt az Egyesült Államoknak, mivel ekkorra már értesült az ellene titokban készülő amerikai vádeljárásról. A svédek, mivel ez akkor még alaptalannak tűnt – bár ma már tudjuk, hogy már akkor készült az Assange-t 175 évre elítélő vádirat – nem voltak hajlandó efféle ígéretre, azzal indokolva, hogy nem érkezett kiadatási kérelem az USA-tól.

„Az efféle biztosítékok rutineljárásnak számítanak a nemzetközi diplomáciában” – teszi hozzá Melzer. Ezek nem jogi, hanem tisztán politikai aktusok olyan esetekben, amikor valakire egy harmadik országba történő kiadatás esetén súlyos emberi jogi sértések várhatnak, attól függetlenül, hogy az adott ország jelezte-e már kiadatás iránti igényét. Melzer szerint, minden kétség jogossá válik az ország jóindulatával szemben egy ilyen esetben: noha gond nélkül megadhatták volna a kért biztosítékot, hiszen az USA-nak semmi köze egy svédországi szexuális bűntényhez, mégis megtagadták azt.

Az, hogy Svédország nem az ügyben érintett két nő érdekeit tartotta szem előtt, abból is jól látszik, hogy amikor Assange hosszas alkudozás ellenére sem kapta meg a diplomáciai védelmet, és felajánlotta, hogy személyesen Londonban vagy videón tesz vallomást, ezt is elutasították. Pedig egyébként van lehetőség ilyesfajta aktusokra a két ország számára egymás területén, ezt külön egyezmény biztosítja. Melzer szerint rengetegszer volt már példa ilyen eljárásra, mégis csak Assange esetében követelték a hatóságok a személyes megjelenést.

Minderre Melzer szerint az az egyetlen magyarázat, hogy a svéd hatóságok azért akarták mindenképp, hogy Assange megjelenjen náluk, hogy aztán kiadhassák Amerikának.

Amiért Angliában másnak pénzbírság jár, Assange-nak ötven hét fegyház

Végül ötévnyi előzetes nyomozati eljárás után, amelynek során S.W. és A.A. is többször jelezte, hogy szó sem volt nemi erőszakról (amire az ügyvédjük azt mondta, hogy a bűncselekmény megítélése nem az ő feladatuk, hanem a hatalomé, hiszen ők „nem jogászok”), Assange ügyvédei 2015-ben felszólították a svéd legfőbb ügyészséget, hogy most már vagy emeljenek vádat, vagy ejtsék az ügyet.

Tavaly áprilisban pedig kirángatták Julian Assange-ot az ecuadori nagykövetségről, miután 2017-ben új Amerika-barát kormány került hatalomra az országban. A latin-amerikai állam részéről ezt is több okból problematikus eljárás előzte meg: eleinte egyre nehezebbé tették az életét, hogy arra késztessék az újságírót, önszántából hagyja el a követséget – elfelejtették feltölteni a mosdóban a szükséges tisztasági termékeket, elmaradt egy-egy étkezés, satöbbi, azonban ez a módszer nem járt sikerrel.

Ekkor jogi eszközökhöz folyamodtak: ahhoz, hogy Assange-ot át tudják adni az angoloknak, egyszerre volt szükség menedékjogának és ecuadori állampolgárságának megszüntetésre, mivel a dél-amerikai ország alkotmánya tiltja saját polgárai kiadatását harmadik országnak.

Assange útlevelét egyetlen éjszaka alatt, mindenféle eljárás nélkül vonták be, és ezzel elvesztette a nagykövetségen tartózkodás jogát is.

A brit hatóságok és a nagykövet kérésére még aznap eltávolították őt az épületből, majd rögtön bíróság elé vitték, ahol szintén kétes körülmények közt, azonnali tárgyaláson, óvadék ellenében történt szabadlábra helyezés feltételeinek megsértéséért ötven hétnyi fegyház(!) büntetésre ítélték.

A mellé kirendelt ügyvédnek mindössze 15 perce volt felkészítenie Assange-ot a tárgyalásra, amelynek legelején a jogi képviselő jelezte, hogy az egyik bírónál összeférhetetlenség áll fent, mivel annak férje 35 helyen szerepelt különböző WikiLeaks dokumentumokban, a vezető bíró viszont ezt figyelmen kívül hagyta. A tárgyalást néhány óra alatt folytatták le, Julian Assange mindössze egyetlen mondatot suttogott maga elé ezalatt: „I plead not guilty” (magyarul: „Ártatlannak vallom magam”) – amire a bíró így szólt hozzá, „Maga egy önimádó, aki nem tud túllépni az önös érdekein”, majd kimondta az ítéletet.

Az ilyen típusú esetekben mindössze pénzbírságot, de maximum pár nap elzárást szoktak kiszabni – állítja Melzer, az ötvenhetes letöltendő büntetésre szerinte  azért volt szükség, hogy Assange-ot őrizetben tartsák, amíg az amerikaiak felépítik a kémkedés vádját.

Assange legalapvetőbb jogait ezután is sorozatosan megsértették a brit hatóságok. Nem találkozhatott az ügyvédjével, nem tarthatott magával egyetlen dokumentumot sem az ügyével kapcsolatban, nem nézhetett át semmit. A Svédországban mellé kirendelt ügyvéddel való találkozóra mindössze egy órát kapott, de miután háromnegyed óra késéssel vezették elő,

mindössze tizenöt perce maradt arra, hogy jogi képviselőjével átnézze a több száz oldalas, svéd nyelvű (mivel fordított dokumentum bevitelét sem engedélyezték) vádiratot.

Ezzel tulajdonképpen megtagadták tőle az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogának gyakorlását a büntető ügyre való felkészülésre.

Emellett teljes elszigeteltségben tartották fogva: ahányszor Assange elhagyta a celláját, a folyosókat kiürítették, nehogy bárkivel kontaktusba léphessen – ezt a szabadlábra helyezés feltételeinek megsértése természetesen nem indokolta volna. Nem csoda tehát, hogy mikor Nils Melzer az ügy vizsgálata során még tavaly májusban elment meglátogatni Assange-ot a belmarshi börtönbe két nemzetközileg is elismert pszichológus orvosszakértő társaságában, azok vizsgálatai szerint pszichológiai kínzás jelei mutatkoztak a férfinál. A különleges jelentéstevő akkor három pontban jelölte meg legfőbb aggályait.

  1. Assange állapota már akkor is kétségbeejtő volt, azonban aztán tovább romlott, olyannyira, hogy nem biztos, érdemben részt tud venni tárgyalásokon, és részese tud maradni az ellene folyó jogi eljárásnak. Egészségügyi állapota kritikus, és ha rövid időn belül nem csökken a rá nehezedő nyomás, akkor az okozott kár visszafordíthatatlanná válhat.
  2. A demokratikus államok által Assange-ra helyezett nyomás és abúzus folyamatos és hosszú ideje fennálló.
  3. Valószínűsíthető, hogy az Egyesült Államokba történő kiadatása után nem részesülne fair tárgyalásban.

Amerikában Assange-ra látszattárgyalás és halálra kínzás vár

Melzer szerint Amerikában további emberi jogi sértések várhatnak Assange-ra. Már az előzetes vád szerint 175 év börtönt kockáztat, ami a lehető legnagyobb kedvezményekkel is legalább 120 év lesz. Az ügyben esküdtszék hozna majd ítéletet a virginiai Alexandriában, azon a hírhedt kémbíróságon, ahol az összes nemzetbiztonsági ügyet tárgyalják.

Nem véletlen a helyszínválasztás: mivel az esküdtszék tagjait lakosságarányosan kell kiválasztani és Alexandria lakosságának 85 százaléka a nemzetbiztonsági közösségben dolgozik (CIA, NSA, Állambiztonság, Külügy), az ítélet előre borítékolható. Az ilyen ügyeket mindig ugyanannál a bírónál tárgyalják, zárt ajtók mögött, titkosított bizonyítékokkal. Itt még senkit sem mentettek fel ilyen ügyekben. A legtöbb vádlott egyezségre jut és részben bűnösnek vallja magát az enyhébb büntetésért cserébe.

„Egy alkotmányos demokrácia ilyen esetben Chelsea Manning ellen nyomozna titoktartás megsértéséért, mivel ő volt az, aki átadta a dokumentumokat Assange-nak. De semmiképpen sem menne Assange után, hiszen ő azzal, hogy közzétette a videót, csupán az oknyomozó újságírás klasszikus módszereit alkalmazta. Egy alkotmányos demokrácia a videón látható háborús bűnösök után menne.

Ezeknek a katonáknak rács mögött kéne lenniük, de egyikük ellen sem indult nyomozás vagy eljárás. Ehelyett az az ember volt bezárva éveken át, és az néz 175 év börtön elébe, aki a közvéleményt tájékoztatta. Ez teljesen abszurd ítélet.

Összehasonlításképpen: a Jugoszláviában elkövetett háborús bűnökért a legszigorúbban büntetett háborús bűnösök is csak 45 évet kaptak. Itt viszont Assange tulajdonképpen újságírói munkájáért kapna 175 évet olyan körülmények közt, ami az Amnesty International és az ENSZ szerint is embertelen. Emellett a legrémisztőbb, amit a törvénynélküliségről mond ez az eset: a hatalmasok a büntetéstől való félelem nélkül ölhetnek, és az újságírást átalakíthatják kémkedéssé. Bűnné válik elmondani az igazat

– foglalta össze Nils Melzer, hogy miért súlyos probléma az, ha a nyugati, ún. fejlett demokráciákban precedenssé válik Assange esete.

A világ minden táján kiállnak Assange-ért

Több kezdeményezés indult már a WikiLeaks-alapító szabadon bocsátásának érdekében. Orvosok, értelmiségiek és vezetők álltak már ki a nyugati sajtószabadság szimbólumává vált Julian Assange-ért. Az újságíró kiadatási pere végül idén februárban kezdődött meg, végleges döntés még nem született az ügyében, a tárgyalások májusban folytatódnak majd.

Valóban súlyos kétségeket vet fel, ha az embereket a hatalmak súlyos vétkeiről, háborús bűnökről tájékoztató újságíró az oknyomozás klasszikus eszközeinek használatért több emberöltőnyi büntetésnek néz elébe. Azon szinte már meg sem lepődünk, ha az autokratikus hatalmak bebörtönzéssel vagy akár gyilkossággal járnak el a velük egyet nem értő, bűnös titkaikat feltáró újságírókkal szemben, azonban azt is látnunk kell, hogy a nyugati hatalmaknak is megvan az eszköztáruk ilyen esetekre.

Assange kálváriája klasszikus esete a példastatuálásnak, célja, hogy elrettentse azokat, akik napvilágra hoznák a „szabad, fejlett demokráciák” szekrényében lévő csontvázakat.