Az utóbbi 1-2 évben egyre gyakrabban lehet hallani az angol ‘gig economy’ kifejezést, amit magyarul általában haknigazdaságnak hívnak. A fordítás ugyanakkor csak részben árulja el a lényeget, hiszen a dolog újító ereje nem a puszta „haknizásban” vagy alkalmi munkavállalásban rejlik, hanem abban, hogy ezeknek a kötetlen pénzkeresési lehetőségeknek a felderítése átvándorolt az okostelefonokra, ahol techcégek különböző szolgáltatásain keresztül már szinte bárki vállalhat ilyen-olyan melót anélkül, hogy bárhogyan is el kellene köteleződnie a munkát adó cég felé.
Itthon a Wolt ételfutár applikációján keresztül egyelőre még csak a nagyvárosban élő emberek tapasztalhatták meg, mi is ez az egész, viszont számos nyugati országban már több tucat alkalmi munkalehetőséget kínáló alkalmazás elérhető, bútorpakolástól bébiszitterkedésig rengeteg területen. Ráadásul az előrejelzések szerint az Egyesült Államokban 2020-ban már a munkavállalók 40%-a lesz érintett a haknigazdaság adta alkalmi állásokban, így mindenképp érdemes lehet jobban körüljárni a témát, ugyanis egyelőre úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy nálunk mikor gyarapodik meg ezeknek a szolgáltatásoknak a száma.
Miért éri meg?
Nyugaton az efféle típusú foglalkoztatásnak az Uber az ismert zászlóvivője, ami a hagyományos taxiknál olcsóbb utazást kínál, és bárki regisztrálhat sofőrként, akinek van autója és szeretne egy kis pluszpénzhez jutni. Az üzleti modell meglehetősen egyszerűnek indult: az alkalmazással össze akarták kötni azokat, akiknek egy gyors fuvarra van szükségük azokkal az emberekkel, akiknek éppen van 1-2 szabad hely az autójukban. Az applikáció automatikusan párba állítja az egymáshoz legközelebb lévő utasokat és sofőröket, illetve előre kiszámolja, mennyibe fog kerülni az utazás, tehát rögtön meg is szabadít a hagyományos taxizás legnagyobb kényelmetlenségétől, vagyis attól, hogy nem látni előre, mennyit kell fizetni a fuvar végén.
Az Uber egy ideig Budapesten is jelen volt, a legutolsó adatok szerint nagyjából 160 ezren használták a városban. Azonban 2016 júniusában a parlament elfogadott egy olyan törvényt, amely kimondja, hogy blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat és alkalmazásokat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Rá egy hónapra a techcég ki is vonult az országból, ugyanis működésükkel nem tudtak megfelelni a kormányrendeletben előírt diszpécserszolgálati követelményeknek.
Mi a probléma a gig economy-val?
A rendelet annak idején a világon egyedülálló volt, de ma, évekkel később már jól látható, hogy az itthon történt csatározás a kormány és az Uber között valamennyire előrevetítette azt, ami a techcégre várt a következő években. A kicsiben induló, ám rohamosan terjedő platform ugyanis nem sokáig maradt meg a „virtuális stoppolás” szintjén, mivel ha valaki elég sokat Uberezett, össze tudott szedni a fuvarokból annyi pénzt, amennyit egy hivatásos sofőr is meg tud keresni. Így hát egyre több embernek lett ez az elsődleges kereseti forrása, és ma már egyenesen ritka, ha valaki olyan sofőrt fog ki, aki tényleg csak úgy mellékesen kapcsolta be az alkalmazást, hogy elfuvarozzon valakit pár dollárért, ha már úgyis autóba ült.
Csakhogy mindeközben ezek a platformok úgy tettek, mintha a világon semmi probléma nem lenne azzal, hogy egyre több ember komplett megélhetése függ a még csak felfutóban lévő cégeiktől. A szabályozatlanság máig megoldatlan kérdés, a haknigazdaságban dolgozó emberek pedig sem régen, sem most nem számítanak alkalmazottnak, tehát nem védik őket a munkavállalói jogok. A cégek továbbra is inkább csak mint „közvetítő” vesznek részt az ellátási láncban, és szerződéses alapon foglalkoztatják a dolgozókat.
A haknimunkásoknak tehát saját maguknak kell fizetniük a társadalombiztosítást, az adót, nem védik őket szabályozások, nem alapíthatnak szakszervezetet, és nem jár semmilyen kompenzáció, ha valamilyen okból valaki többé nem dolgozhat.
Sokaknak ez persze nem jelent gondot, mivel csak bérkiegészítésként tekintenek az ily módon elvállalt feladatokra, fix jövedelem mellett, egzisztenciális nyomás nélkül.
A baj inkább az, hogy mára bizonyossá vált: a gig economy már korántsem csak arról szól, hogy ráérő szabadúszóknak teremt plusz kereseti lehetőséget. Mára rengetegen szálltak be olyanok is, akik máshogy nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és rá vannak utalva az efféle alkalmi munkákra. Abban pedig nyilván semmi üdvözlendő nincs, ha a hatalmasra duzzadt techcégek abból kovácsolnak profitot, hogy visszaélnek a nekik dolgozók hátrányos helyzetével és kiszolgáltatottságával, miközben nem hajlandóak elismerni őket alkalmazottakként.
A gig economy nyújtotta lehetőségeket általában úgy reklámozzák, mint a munka forradalmasítása, ahol a klasszikus foglalkoztatás hierarchikus és bürokratikus berendezkedése helyett a dolgozó teljesen szabad és saját maga főnöke lehet. Beosztás, de legalábbis kötelező vállalás nincs, a megkeresett pénz pedig sokszor vetekszik egy „rendes” alkalmazotti fizetéssel.
Viszont amikor az ember rá van szorulva az alkalmi munkákra, a „magad ura vagy”-pozíció a legnagyobb nehézség is lehet.
Egy külföldön népszerű alkalmazáson, az IKEA által pár éve felvásárolt TaskRabbiten gyors fizikai munkákat lehet vállalni, a virágültetéstől kezdve a villanyszerelésen át a bevásárlásig. Alexandrea J. Ravenelle 2019-ben írt könyvet Hustle and Gig (magyarul nagyjából Gürcölés és haknizás) címmel a gig economy dolgozóiról. Sarah, a könyvben szereplő interjúalany például elmesélte, hogy a filmiparban akart elhelyezkedni, de nem sikerült, így addig is elkezdett feladatokat vállalni a TaskRabbiten. Eleinte jól bevált neki a rendszer, azonban a cég egyszer csak bejelentette, hogy mostantól a dolgozóknak 30 percen belül reagálniuk kell a rendszer által felkínált munkalehetőségekre, és ezek 85%-át kötelezően el kell fogadniuk.
Sarah ezek után elkezdett mindent elvállalni, amivel csak megkeresték, hiszen nem tudta, mikor és milyen lesz lesz a következő megbízás, amit az algoritmus neki ajánl fel. Nem sokkal később egy elvállalt munkánál már csak helyben szembesült azzal, hogy valószínűleg egy drogtanyára hívták takarítani, ahol állítása szerint akár könnyen veszélybe is kerülhetett volna. Ugyanakkor – amint azt hozzátette – annak is meg lett volna a rizikója, ha egész egyszerűen nem teljesítette volna a munkát, ugyanis az algoritmus előnyben részesíti a magas értékeléssel rendelkező, sokat vállaló dolgozókat, és több munkát ajánl nekik – így a további megélhetését kockáztatta volna azzal, ha lemondja.
Ez csak egy a sok példa közül, amely rávilágít arra, hogy bár a gig economy valóban jövedelmező, a szabályozatlanság és a rengeteg szürke zóna miatt a dolgozók sokszor rendkívül nehéz helyzetben vannak. A könyvben megszólaltak olyanok is, akik arról számoltak be, hogy megsérültek pakoláskor, illegális szereket szállíttattak el velük vagy éppen veszélyes személyeket kellett fuvarozniuk.
Van már kezdeményezés a szabályozásra
Arról egyelőre nincsenek hivatalos adatok, hányan használják önkéntes bérkiegészítésnek a gig economy adta lehetőségeket, és mennyien vannak azok, akiknek jobb híján jelenti ez a megélhetést, viszont a Business2Community felmérése szerint az USA haknimunkásainak 13% százaléka számára ez az egyetlen bevételi forrás, 11%-uk az albérletét fedezi ebből, 34%-uk pedig a plusz keresetnek köszönhetően több élelmiszerre költ – tehát ez alapján semmiképp sem mondható, hogy a dolgozók nagy része teljesen önkéntesen, és nem rászorultság miatt végez ilyen munkákat.
És bár mindebből kifolyólag egyre nagyobb figyelmet kap a gig economy és az állami szabályozás hiánya, a különböző országok eddig ismert próbálkozásai egyelőre még igencsak soványnak számítanak. Az Egyesült Királyságban például csak Londonban történt meg, hogy nem hosszabbították meg az Uber engedélyét, mivel nem ellenőrizték megfelelő hatékonysággal a sofőrjeiket, potenciálisan veszélynek kitéve ezzel az utasokat. A versenytársaik azonban így is tovább működhetnek, a munkavállalói oldal viszontagságaival pedig állami szabályozás szintjén nem foglalkoznak.
Franciaországban viszont éppen március 4-én mondták ki a legfelsőbb bíróságon, hogy az Ubernek alkalmazottként kellett volna foglalkoztatnia egy sofőrjét, nem mint szerződéses „alvállalkozó”. Egy férfi még 2017-ben indított pert a techcég ellen, és meg is nyerte, arra hivatkozva, hogy miután az Uber adta meg a férfi fuvarjainak árait és ő döntött arról, mikor hány utast köt vele össze, igenis egy olyan alá-fölérendelt beosztotti viszony jött létre, amelynek alkalmazotti foglalkoztatás keretein belül kellett volna megvalósulnia. A Techcrunch nevű portál szerint ez a precedenst teremtő eset a többi sofőrnek is segíthet érvényesíteni a jogait.
Kaliforniában pedig szintén a taxihelyettesítő szolgáltatások lettek a vállalatok és a szabályozás szimbolikus esetei, ugyanis az amerikai államban megszavazták, hogy a gig economy dolgozóit munkavállalókként kell alkalmaznia a cégeknek. Mindez októberben történt, de a cégek azóta sem változtattak, sőt az Uber, a Lyft és a DoorDash nem kevesebb, mint 90 millió dollárért indított ellenkampányt.
De nem szabad elfelejteni, hogy ezek mind egyedi esetek, főleg csak egyetlen vállalatról, a leghíresebb Uberről szólnak.
Sajnos ahogy a többi techóriásnál – mint a Facebook vagy a Google – itt sem történt még valódi és hatékony állami reguláció, részben köszönhetően a szabad piacot pártoló politikának, részben annak, hogy egy új, ismeretlen és még kibontakozófélben lévő ágazatról van szó.
És bár a magyarországi hétköznapokat tekintve lehet, hogy messze áll még tőlünk, hogy a mindennapi szolgáltatások igénylése egyre inkább haknimunkások kizsákmányolását hozzák magukkal, fontos látni, hogy egyrészt egyre növekszik itthon a dolgozói szegénység – vagyis azoknak a száma, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva annak, hogy ilyen-olyan alkalmi munkákat kelljen vállalniuk a megélhetés érdekében. Másrészről pedig érdemes észben tartani azt is, amit Nick Srnicek filozófus írt Platformkapitalizmus című könyvében, vagyis azt, hogy hiába tűnnek jelentéktelennek az ilyen cégek a világgazdaságban, az efféle innovatív technológiák a gazdaság egyéb területeire is átterjednek, és drasztikus változtatásokat eszközölnek ki, így előfordulhat, hogy belátható időn belül hozzánk is begyűrűzik a haknigazdaság vagy annak valamelyik válfaja.
