A Magyar Szocialista Párt márciusban kongresszust tart, amelynek célja a párt arculatának ráncfelvarrása, belső működésének átalakítása. Az egyik javaslat értelmében társelnöki rendszert is bevezetnének, az eddigi pártelnök helyét két társelnök, egy férfi és nő venné át.

Többek közt ezzel kapcsolatban is nyilatkozott Hiller István a Népszavának adott interjújában. Arra a kérdésre, hogy mégis mi a ráció a társelnöki rendszer bevezetésére, Hiller a következőt nyilatkozta (válaszát teljes egészében idézzük):

„És mi lenne, ha azt mondanám: együtt élünk ebben az országban nők és férfiak. És a nők tehetsége, joga, ambíciója pont ugyanolyan, mint a férfiaké. Mert nem elég a tartalom. Anélkül ugyan nem megy, de a ráció mellett szükség van érzelmekre is. Ha nem tűnünk szerethető közösségnek, akkor hiába a szakmai színvonal. A szerethetőség nélkül nincs meg a kormányképesség üzenete. Úgyhogy a médián átjövő, szerethető arcra és közös döntésekre van szükség. Ha ez kiegészül azzal az irányító – a nyilvánosság előtt kevésbé fontos – képességgel, amit a jelenlegi elnök megtestesít, nos az összességében hoz a pártnak.”

Wow.

Szóval dolgozzuk fel kicsit: Hiller István, egy elvileg BALOLDALI, tehát az egyenlőség és emancipáció mellett elkötelezett párt tagja azért tartja jó ötletnek egy női társelnöki pozíció létrehozását, mert:

• a nők érzelmesek és ez jól ellensúlyozza a férfiak „racionalizmusát” („Mert nem elég a tartalom. Anélkül ugyan nem megy, de a ráció mellett szükség van érzelmekre is.„);
• a nők olyan kis szerethetőek, és ezt teszik hozzá a párt imázsához („Úgyhogy a médián átjövő, szerethető arcra és közös döntésekre van szükség.”);
• ami persze csak kiegészítő amellett, hogy irányítani mégiscsak a férfiak tudnak, és a „tartalmat”, a „szakmai színvolnalat” is ők hozzák („Ha ez kiegészül azzal az irányító – a nyilvánosság előtt kevésbé fontos – képességgel, amit a jelenlegi elnök megtestesít, nos az összességében hoz a pártnak.”)

A szavak szintjén elismeri, hogy „a nők tehetsége, joga, ambíciója pont ugyanolyan, mint a férfiaké”, csak amit utána mond, azzal pont kétségbe vonja mindezt.

Benne van a dologban minden, ami a rossz, elnyomó és társadalmi szempontból káros a női szerepekről szóló közvélekedésekben, és a magyar pártpolitika nőket érintő viszonyulásában.

Kezdjük a másodikkal: a magyar intézményes politika alapvetően férfiközpontú, és rengeteg anekdotát hallottunk már arról, hogy politikai oldalaktól függetlenül a „kislányok” csak kávéfőzésre, meg protokollfunkciók ellátására alkalmasak a kiérdemesült férfiak szemében.

Bár a női politikai részvétel nem az egyetlen, sőt valószínűleg nem is a legfontosabb fokmérője a női egyenjogúságnak, de a magyar számok az elmúlt harminc évből stabilan lesújtóak.

Az MSZP mint magát baloldalinak tartó párt szereti azt kommunikálni, hogy fontosak neki a „nőügyek”. Hiller mondatainak fényében azonban engedtessék meg nekünk egy jó adag szkepticizmus.

És akkor a dolog első része: nem hiszem el, hogy ezt még mindig le kell írni. De akkor írjuk le:

nem, a férfiak nem racionálisabbak, mint a nők, és nem jobb vezetők.

Nem övék a „tartalmi” gondolatok, és amikor valaki ilyent mond, akkor csak saját süket füleiről mond el dolgokat. Hiszen persze, hogy nem mondhat semmi értelmeset egy nő, ha intézményesítjük, hogy meg sem kell hallani őket.

Az már csak pikáns részlet, hogy ha tényleg a „jelenlegi elnök irányító képessége” a mérce (ugye, az MSZP épp történelme támogatottsági mélypontján van), akkor azért jó lenne leszállni a magas lóról, levetni a nagy mellényt, és kicsit elgondolkodni azon, hogy a kiérdemesült férfiasságnak van-e bármi köze a jó leadershiphez…

Az interjúban megfogalmazott állításokkal szemben a női társelnökség rációja az, hogy leépítse a nőket alárendelő infrastruktúrákat a pártpolitikán belül.

De ha alapból kijelöljük helyét az érzelmek és szerethetőség sarkában, akkor valójában csak újratermeljük ezeket az infrastruktúrákat. Vagyis, ahogy a közmondás tartja, adunk a sz*rnak egy pofont.

Hiller mondatai pont az MSZP női tagjaival szemben a legsértőbbek – ahogy egyébként minden nővel szemben is. Csak remélni tudjuk, hogy pont ezek a női párttagok fogják hangosan kikérni maguknak, hogy szerethető, érzelmes kisasszonyoknak tekintsék őket, akik irányítani amúgy nem tudnak, de jól mutatnak a képernyőn.