Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz leszavazta a szegényebb családok támogatásának növelését

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a Parlament Népjóléti Bizottsága hétfő délelőtt, a parlament tavaszi ülésszakának alakuló ülése előtt a fideszes tagok szavazatával leszavazta a családvédelemről szóló szóló DK-s törvényjavaslatot, miszerint többek között duplájára emelnék a családi pótlékot.

A párt emlékeztet, hogy

„Miközben a köztársasági elnök fizetését jelentősen megemelik, arra hivatkozva, hogy az már tíz éve nem változott, a családi pótlékot, aminek az összege 2010 óta szintén nem emelkedett, eszük ágában sincs növelni. Hiába hirdetik milliárdokból, hogy mennyire fontos számukra a család és mekkora érték a gyermek, ez nem más részükről, mint üres propaganda. Mi, európai magyarok azonban továbbra is harcolunk a családokért és valódi intézkedéseket teszünk, hogy Magyarországon biztonságban élhessenek.”

Magyarországon a normatív alapú támogatások, mint a családi pótlék egy évtizede nem nőttek, miközben ez volna az a támogatási forma, mely a szegényebb, alacsonyabb jövedelmű családok és háztartások érdekét hatékonyan tudná szolgálni.

Ez a juttatás ugyanis fix összegű, vagyis nem függ a támogatott anyagi helyzetétől és jövedelmétől, mint a kormány által preferált adójóváírás alapú, valamint bizonyos nagyságú önrész felhasználásával igénybe vehető támogatások, melyekkel a családokat segítik elvileg.

Ezzel szemben a kormány a családvédelem terén rendszeresen adókedvezményeket vagy kedvezményes hiteleket tud felmutatni, mint amilyen a családi adókedvezmény, a sokgyerekes anyák SZJA-jának eltörlése, vagy a CSOK, melyet azok tudnak igénybe venni, akik eleve megfelelő mennyiségű tőkével rendelkeznek az otthonteremtési kedvezmény igénybe vételéhez.

A kormány politikája nem szolgálja a szegényebbek érdekeit, azonban a tehetősebbeknek a fentiek mellett is több támogatási formával és kedvezménnyel kedveskedik, mint például a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, melynek igénybe vételéhez a kedvezményezettnek le kell tudnia rakni a kiszemelt hétszemélyes kocsi árának a felét, amit sokan nem tehetnek meg. (Noha az intézkedés kétségkívül lefelé torzítja a használt hétszemélyes kocsik árát, amiből a szegényebbek profitálhatnak.)

A kormánypártok egyik első intézkedéseként bevezetett egykulcsos személyi jövedelem-adóról pedig nem is beszélve, a progresszív adókulcsokkal operáló rendszer egyértelműen a magasabb jövedelműeknek kedvez, a rendszer fenti elemeivel együtt pedig megvalósítja a perverz újraelosztást.

Ez azt jelenti, hogy az újraelosztási rendszer végső soron a szegényektől csoportosít át tőkét a tehetősebbek felé, akiknek az érvényesülési és érdekérvényesítési képességük eleve magasabb, mint az alacsony jövedelműeké.