Az MTI adta hírül, hogy átadták a Linamar nevű kanadai központú autóipari multinacionális nagyvállalat orosházi és békéscsabai telephelyeit, melyek 25,6 milliárd forintos költségéből 4 milliárdot a magyar állam fizetett ki vissza nem térítendő támogatás formájában, ebből pedig 250 munkahely létesült.
Vagyis munkahelyenként 16 millió forinttal dobta meg a multit a magyar kormány.
Na persze ne legyünk teljesen igazságtalanok, a közlemény arról is biztosít minket, hogy a cég széles beszállítói lánccal dolgozik, így más munkahelyek megmaradásához vagy létrejöttéhez is hozzájárultunk, mikor összedobtuk a pénzt, hogy villanyautókhoz sebességváltót, valamint mezőgazdasági és ipari emelőgépeket gyárthasson a kanadai cég Békés megyében.
Persze Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is érezhette, hogy azért mégiscsak szépíteni kell a történetet, mikor az átadó ünnepségen az etnikai magyarkodásra fogékonyak legnagyobb örömére úgy fogalmazott,
„mivel a kanadai székhelyű Linamar Corporation alapítója magyar származású volt, a cégre magyar cégként, a beruházásra pedig hazai beruházásként tekintenek.”
Az viszont már egészen az abszurd kategóriába tartozik, hogy Havasi Csaba, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója az államilag támogatott gyár avatásán elmondta, hogy 2018-ban a cég 61 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, amivel vélhetően nem azt kívánta alátámasztani, hogy ilyen eredmények mellett nem lett volna bank, mely hajlandó lett volna finanszírozni a beruházás azon részét, melyhez mi járultunk hozzá.
Ahogy egy ilyen eseményen annak sincs különösen jó optikája, hogy a kedvezményezett cég a gazdasági eredményeivel és az elmúlt években bemutatott növekedésével fényezi magát. Hisz akkor miért volt szükség a támogatásra?
Sokkal egyszerűbb lenne, ha azt mondanák az érintettek, hogy a Linamar ennyi pénzért volt hajlandó Magyarországon telepet nyitni.
Egy profitábilis vállalkozás, mely tulajdonosainak – a megnyitón elhangzottakból kikövetkeztethetően – szép hasznot hajt, ráadásul multinacionális vállalat lévén megvan az a zsarolási potenciálja, hogy az EU perifériáján, a 2004-ben és utána csatlakozott országokban felkérdezze a döntéshozókat, hogy ki mennyit hajlandó hozzájuk vágni némi munkahelyteremtésért cserébe. Esetleg még be is ígérheti, hogy a megfelelő beszállítókkal fog szerződni, és majd támogatja a helyi polgármester kampányát is, no meg felad egy-két hirdetést valamelyik újságban, stb.
Ráadásul a vissza nem térítendő támogatások mellett Magyarországon ezek a cégek élvezhetik az alacsony bérszínvonalat, a kirívóan alacsony – a cég méretétől függetlenül elvileg 9 százalékos, multik esetében a különböző kedvezményeket figyelembe véve gyakorlatilag még ennél is jóval csekélyebb szintű – társasági adókat, valamint a rabszolgatörvényt, ami miatt a munkásokra tudják terhelni a piac változásaiból fakadó bizonytalanságokat.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere azt sem felejtette el hangsúlyozni, milyen remek fejlesztésekben bízik a város vezetőjeként, melyek a Linamar működését fogják még gördülékenyebbé és nyereségesebbé tenni. Mint mondta, reménykedik, hogy hamarosan kormányzati döntés születik a békéscsabai repülőtér, valamint egy, a térségben épülő konténerterminál ügyében, és emlékeztetett arra is, hogy jövő héten teszik le az alapkövét egy gépipari, fémfeldolgozó-ipari képző központnak, amely a Linamar munkaerő-utánpótlásában is segítséget jelenthet.
Ne legyen illúziónk, egyiket sem a Linamar fogja fizetni, viszont bizonyára egyik legnagyobb haszonélvezője lesz.
Persze, lehet, hogy a repülőtér szolgáltatásait élvezhetik majd Békéscsaba és környéke lakói, de meglepő lenne, ha forgalmának túlnyomó részét nem az áru és a vezetőség szállítása tenné ki (jellemzően a győri reptérről sem az Audi munkásai járnak nyaralni).
Vagyis még egy csomó olyan szolgáltatás, infrastrukturális beruházás jön létre, melyek alapvetően nem a lakosság érdekét szolgálják, azonban finanszírozásuk végső soron az önkormányzat, az állam, vagy jobb esetben az EU kasszáját terhelik, miközben a cég közvetlen támogatásból részesül az állam részéről.
Ráadásul hiába hivatkozik a kormány a munkahelyek teremtésére. Magyarországon munkásnak lenni nem jó, és ez többek között olyan szabályozásoknak és intézkedési csomagoknak köszönhető, melyek az állam hibájából olyanok, amilyenek.
A jelenlegi rendszernek ugyanis nem érdeke, hogy a munkások különösebben jól éljenek, elég az, hogyha épp nem akarnak még fellázadni ellene. Ezért épül vasipari szakképző központ, ahol majd a multinak képeznek olcsó, hozzáértő munkaerőt, és ezért hagyja a rendszer, hogy a tőke végletesen kizsákmányolja a munkásságot a profitja érdekében, ráadásul úgy keretezve, hogy a munkás több munkával többet kereshet.
Persze, ez nem magyar sajátosság. Az EU egész perifériája már csak ebben a helyzetben van: versengeniük kell a cégek kegyeiért, melyeknek a legkisebb költség irányába kell mozdulniuk, hisz mégiscsak profitorientált vállalkozások, és az Unió politikai és gazdasági berendezkedése erre kiváló lehetőséget is szolgáltat.
Az azonban elévülhetetlen bűn, hogy láthatólag a kormány az elmúlt tíz évben nem sokat tett azért, hogy legalább ebben a jelenlegi rendszerben olyan tudást adjon a közoktatásban, mellyel a társadalmi különbségek csökkenthetők, ehelyett a cégnek megfelelő képzést biztosító központ – az persze nyílik.
Meg hát belegondolva – vajon négymilliárd forintból létre lehet hozni értelmesebb módon munkahelyeket? Például termelő szövetkezetet, hogy ne török legyen a paprika, hanem magyar? Vagy bármi más? Ja, hogy a gazdasági autonómia vagy a latifundiumok feldarabolása kényelmetlen lenne ennek a kormányzatnak, és inkább azzal mosdatják, hogy egy multit tömtek ki pénzzel, hogy magyar származású kanadai alapította?
Az is politikai kérdés.
