A municipalizmus olyan törekvéseket foglal magában, amik a tradicionális pártpolitikával és politikai intézményrendszerrel szemben a helyi politikában való aktív részvételt, a városok lakóik általi visszavételét támogatják. Legismertebb és talán legsikeresebb példája ennek a barcelonai megszorításellenes lakhatási mozgalom részvétele a helyi politikában, többek között Ada Colau aktivista polgármesteri kinevezése 2015-ben és újraválasztása 2019-ben.  Ada és a Barcelona en Comú platform sok kérdésben változtatta meg a barcelonai önkormányzat működését.

Egyik fontos törekvésük a politika feminizációja, ami egyrészt a nemek közötti egyenlőség intézményi képviseletét jelenti, másrészt feminista közpolitikák melletti elköteleződést; harmadrészt a politizálás megváltoztatására vonatkozik: a jellemzően inkább férfiak által dominált politikai képviseleti rendszerrel szemben a horizontális döntéshozást, új vezetési mintákat jelent, és a hétköznapi, addig magánügyként kezelt témák politizálását, így nőinek tartott problémák és igények (mint például a gondoskodás) közösségi megoldásának keresését. Marta Cruells feminista politológussal, a barcelonai városi tanács munkatársával készítettünk interjút arról, hogy milyen politikai intézkedéseket tudtak megvalósítani a nemek közötti egyenlőség támogatása érdekében.

Mennyire volt erős Barcelonában a feminista mozgalom, mielőtt elkezdtétek a feminista politikai intézkedések bevezetését önkormányzati szinten?

M.C.: Egy nagyon jó pillanatban jutottunk be az önkormányzati intézményekbe a feminista mozgalom szempontjából. Ezen a ponton már nagyon erős volt Barcelonában a mozgalom évek óta, 2015 pedig a nagy változások időszaka volt a feminizmus szempontjából. A mozgalom mindenhol erősödött, nem csak Spanyolországban: ha például a #metoo mozgalomra gondoltok, az USA-ban, vagy a Ni Una Menos-ra Latin-Amerikában, vagy akár általában a nők elleni erőszak elleni mozgalmakra. Spanyolországban két hatalmas tüntetés is volt, amikor nők milliói mentek ki az utcára, hihetetlen volt.

A kapcsolat aközött, hogy mi van az utcán, és mi történik bent az intézményben nagyon-nagyon fontos. Ha van egy erős mozgalom, az a legjobb eszköz lehet ahhoz, hogy valóban meg tudd változtatni az intézményeket. Ha nincs, akkor ez egy nagyon-nagyon nehéz folyamat. Ezért fontos, hogy van egy erős nőmozgalom, mert így folyamatosan jön a nyomásgyakorlás kívülről is.

Hogyan látod az önkormányzati politizálást és az aktivisták, civil mozgalmak részvételét? Mit csináltatok Barcelonában, ami szerinted jól működött, és milyen kihívásokat tapasztaltatok?

A társadalmi mozgalmakkal való kapcsolat nagyon fontos volt, amikor megnyertük a választásokat. Nem csak akkor, amikor már bent voltunk az intézményben, hanem előtte is. Mi egy civil platform voltunk, amiben a civilek mellett voltak politikai pártok is.

A társadalmi mozgalmakkal való kapcsolat és a társadalmi támogatottság kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy bevezessünk nehezebb közpolitikai intézkedéseket.

Mert ha már bent vagy az intézményben, rengeteg akadályba ütközöl. Ugyanakkor ez egy nehéz, vitatott kérdés, mert közben a társadalmi mozgalmak kooptálódhatnak. Ez egy nagyon vékony határ. Tehát egyfelől nagyon fontos a mozgalmakkal való együttműködés, párbeszéd, de az is fontos, hogy a mozgalmak függetlenek maradjanak az intézményektől, és tudjanak továbbra is kívülről nyomást gyakorolni, például, amikor nem tudsz bevezetni egy intézkedést. Ez egy bonyolult kapcsolat.

A feminista mozgalom ennek tudatában volt. A barcelonai feminista mozgalom nagyon autonóm, szabadelvű és anarchista. Nagyon erős ebben az értelemben és fontos volt számukra, hogy függetlenek maradjanak. Úgyhogy nem volt könnyű megőrizni ezt a kapcsolatot, az együttműködést és a függetlenséget. Ugyanakkor néhány intézkedésnél, amit bevezettünk, például a gondoskodás demokratizálásánál, a feminista mozgalom nagyon aktív volt, nagyon támogatott minket, mivel tudták, hogy nehéz egy új perspektíva bevezetése az intézményen, a kormányzáson belül.

És nem azért volt nehéz, mert egy alapvető részét érinti a politikának, hanem mert magát a gazdaságot próbáltuk megváltoztatni, azt, hogy hogyan gondolkodunk a gazdaságról. Egy feminista gazdaságpolitikát próbáltunk bevezetni.

Próbáltuk megértetni az intézménnyel, hogy a gondoskodás is munka, aminek értéke van, és az intézménynek is értékelnie kell, és eszerint kell szerveznie a költségvetést, a szolgáltatásokat és sok más folyamatot és eszközt. Több feminista csoport pedig nagyon bátor volt, és azt mondta, hogy támogat minket, és segített megírni nekünk ezeket az intézkedéseket. Úgyhogy ez az együttműködés nagyon szoros és izgalmas volt.

A gyakorlatban mit jelentett, mit foglalt magában a gondoskodás demokratizálása?

69 intézkedést foglalt magában. 55-56 millió eurós költségvetésünk volt erre, amit négy különböző célkitűzés megvalósítására osztottunk szét.

Az első cél a gondoskodás, mint társadalmilag értékes munka elismerése volt. A feminista mozgalom és a gondoskodó munkát végző bevándorló nők is be lettek vonva ennek a célkitűzésnek és az intézkedéseknek a kidolgozásába. Azt próbáltuk felmérni, hogy milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy valóban elismert legyen ez a munka. Végül húsz különböző akciót vezettünk be, és kitűztünk egy újabb célt is, a gondoskodási felelősségvállalás újraelosztását. Nem csak a családon belül, férfiak és nők között, ami egy nagy probléma nem csak Spanyolországban, hanem mindenhol a világban, hanem a gondoskodás újraelosztását a közösségekben, a munkaerőpiacon és az államon belül is. Megpróbáltuk elmagyarázni az összes szereplőnek, hogy nem csak a család felelőssége a gondoskodás.

Ezt persze könnyű mondani, de nehéz valóban megváltoztatni. Kifejezetten a közösséget nehéz bevonni, mert gyakran azt könnyebben megértették az intézmények, hogy az államnak kell szolgáltatásokat biztosítania, és hogy a családnak is felelőssége van, de az, hogy a közösségnek is szerepe van a gondoskodásban, az nehezebben ment át.

Egy újabb célkitűzésünk az ellátáshoz, gondoskodáshoz való jog bevezetése volt. A gondoskodási igényeket azonban más csoportok elnyomása és diszkriminációja nélkül kell ellátni, nem úgy, mint ahogy általában történik. Itt most kifejezetten a bevándorló nőkre gondolok, ugyanis nem minden nő, hanem nők bizonyos csoportja van elnyomva a gondoskodás ellátásában, és ebben az osztály, a gender és a migrációs háttér nagyon nagy szerepet játszik. Ezért fontos, hogy interszekcionális politikát folytassunk, ez egy újabb célkitűzés volt.

Az utolsó célkitűzés pedig a részvételiség volt, nem csak az intézkedések meghatározásában, hanem minden folyamatban: a végrehajtásba és a kiértékelésbe is bevontuk az érintett szereplőket.

Kifejezetten bevontuk a sérülékeny csoportokat is, mert általában ők azok, akiknek nincsen hangja ezekben a folyamatokban. Úgyhogy nagyon fontos volt, hogy ezeknek az intézkedéseknek a megtervezésével több mint másfél évet töltöttünk. 2015-ben kezdtük el ezt a folyamatot, és 2016 végére határoztuk meg az intézkedéseket, és kezdtük el a végrehajtásukat.

És hogyan vontátok be a folyamatba a különböző csoportokat?

Először felmértük, hogy milyen csoportokat lenne fontos bevonni. Interjúkat és fókuszcsoportos beszélgetéseket készítettünk egy-egy, a témához kapcsolódó problémáról, és felmértük az igényeket és szükségleteket, akadályokat. Sok interjút készítettünk, sok helyen. Közben az önkormányzatban azt is kidolgoztuk, hogy milyen különböző szakterületekkel foglalkozó osztályokat kell bevonni a folyamatban. Nem csak a városi önkormányzattal működtünk együtt, hanem a különböző kerületi önkormányzatokkal is, hogy felmérjük, milyen lehetőségek és szükségletek vannak a különböző kerületekben, amik segíthetik a szakpolitika kidolgozását.

Csináltunk több fókuszcsoportot, amikor kifejezetten az érintettekkel, fizetett és fizetetlen gondoskodási munkát végző nőkkel beszéltünk. Fontos volt, hogy külön beszéljünk azokkal a nőkkel, akik eltérő pozícióban végeznek gondoskodási munkát.

Mert nem ugyanazokkal a problémákkal küzd egy Barcelonában élő fehér nő, attól függetlenül, hogy ő is ki van zsákmányolva a családjában, ahol a gondoskodási munka az ő felelőssége, mint egy bevándorló nő, akit ugyanez a nő szerződtet (vagy nem szerződtet), hogy segítsen neki a gondoskodási munkák elvégzésében.

Ezek között a csoportok között érdekellentétek vannak, és nagyon fontos volt, hogy külön beszéljünk velük, hogy szabadon meg tudják fogalmazni az igényeiket.

Az egyik intézmény, amit létrehoztunk, a „Barcelona cuida” (Barcelona gondoskodik) volt. Ez egy közösségi tér Barcelonában, ahol különböző szolgáltatásokat nyújtunk azoknak, akiknek gondoskodásra vagy segítségre van szüksége a gondoskodási munkák elvégzésében, de azoknak is, akik fizetett gondoskodási munkákat végeznek el. Például a munkavállalóknak jogi segítséget nyújtanak. Mivel a gondoskodási munkát végzőknek gyakran nincsen munkaszerződésük, ezért nagyon igényelték, hogy támogassuk őket ebben. Különböző képzések is elérhetőek ebben az intézményben, ami szintén egy fontos igénye volt a munkavállalóknak.

Létrehoztunk egy platformot is, ahol az emberek megtalálják az összes információt arról, hogy hol kaphatnak támogatást, segítséget, ha érintettek a gondoskodási munkákban. Semmilyen platform nem létezett előtte, ahol az emberek ezekről információt tudtak volna kapni, és sokszor fogalmuk se volt, hogy hova lehet fordulni segítségért. Például rákos beteg a fiam, hova tudok menni segítségért? Ezek az intézkedések nem csak a gondoskodási munkát végzők életében nagyon fontosak, hanem az egész társadalom számára.

El tudtatok érni hosszútávú változásokat ezekkel az intézkedésekkel?   

Igen, itt van például a gondoskodási munka demokratizálása. Hat éves tervet készítettünk, mert nagyon sok egyezkedéssel járt a folyamat, például a gazdasági osztállyal. Kisebb intézkedéseket lehet hozni egy vagy két év alatt, de például a „Barcelona gondoskodik” létrehozása a különböző szolgáltatásokkal három évbe telt. Szóval ez nem egyszerű, sok idő kell hozzá. De például kidolgoztunk egy stratégiát a női szegénység csökkentése érdekében is, és ott azt tűztük ki, hogy 6-7 év alatt szeretnénk látványosabb eredményeket elérni.

Ezek nagyon mély társadalmi problémák, amikben csak hosszú távon lehet gondolkozni, eredményeket elérni.

Kik koordinálták az egész folyamatot? Munkacsoportok?

Az önkormányzaton belül én a feminista osztályon dolgozom. A gondoskodási munka társadalmi megreformálása egy nagyon fontos lépés volt számunkra, tehát mi koordináltuk és folyamatosan támogattuk a folyamatot, de itt alapvetően egy gazdasági kérdésről van szó. Azt mondtuk, hogy a gazdasági osztályé a felelősség, de mi itt leszünk, segítünk, mindent koordinálunk – például a részvételi folyamatot – a szakpolitika kidolgozásában, de a felelősség a tietek lesz. Ez nagyon nehéz volt eleinte, mert a gazdasági osztályon a középkorú férfiak nem igazán értették, hogy mi ez, mit kell csinálni, egyáltalán miért kell csinálni ezt az egészet, mert még sosem csináltak semmi ehhez hasonlót. Nagyon fontos volt nekünk, hogy közösen dolgozzunk a főbb osztályokkal, és a magukénak érezzék a problémát, hogy azt mondjuk nekik, hogy segítünk, koordináljuk, de ezt csinálni kell, mert fontos. Ez egy stratégia volt ahhoz, hogy a gondoskodási munka egy általánosan elismert problémává váljon.

De ehhez gondolom, fontos volt, hogy a kezdetektől megvolt a főpolgármester, Ada Colau támogatása.  

Igen, a főpolgármester az elejétől fogva támogatott minket. Mindenkinek hangsúlyozta az önkormányzaton belül, hogy az nem kérdés, hogy feministák vagyunk. Mi egy feminista főpolgármesteri hivatal vagyunk, és azért vagyunk itt, hogy feminista szemléletű intézkedéseket hozzunk. Ez egy nagyon fontos kiindulópont volt.

Hogy lehet megváltoztatni úgy a politikát és magukat a politikusokat, hogy ne a tipikus maszkulin vezető szerepet hozzák? Hogy látod a barcelonai tapasztalatok alapján, meg tud ez változni? Lehet a politikát feminizálni?

Ez két külön folyamat. Ha egy önkormányzatban dolgozol, ki kell dolgoznod szakpolitikákat, meg kell alapoznod a feminista intézkedéseket. De megváltoztatni a politika működését, az egy másik kérdés.

A szakpolitikák tekintetében sok mindent elértünk, de sokkal nehezebb volt eredményeket elérni a politika feminizálásában. Például azok az intézkedések, amiket a gondoskodási munkák kapcsán hoztunk, nagyon sok eredményt hoztak, nagy sajtóvisszhangja volt, sok minden változott. De Ada és én és több női politikus úgy éreztük, hogy beszélünk a gondoskodási munkáról, és szakpolitikai intézkedéseket hozunk, de a saját életünkben képtelenek vagyunk koherensek lenni ugyenezzel kapcsolatban. A politikában minden nagyon gyorsan történik, nagyon mély a hierarchia, és nagyon nehéz változásokat elérni az intézményi struktúrákon belül. Ezekkel az akadályokkal minden nap szembetalálod magad. És néha muszáj használnod ezeket a beállt struktúrákat, hogy változást tudj elérni. Szóval különböző szintjei vannak a változásnak.

A politika feminizálása nem egyszerű feladat, nagyon sok akadályba ütközöl, de néhány dolgot sikerült elérnünk. Mindannyiunknak, Adának is nagyon fontos volt, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot az emberekkel, hogy jelen legyünk az utcákon. Hogy ne csak az íróasztal mögött üljünk, hanem menjünk ki az utcára, beszélgessünk az emberekkel, és figyeljünk oda az igényeikre, szükségleteikre. Ada például minden két hétben elmegy valamelyik kerületbe, mikrofon és felkészülés nélkül, és bárki, bármilyen kérdést feltehet neki. Egy politikusnak ez egy elég nehéz helyzet: idejöhetsz, és kérdezhetsz, amit csak akarsz. Ez például ezelőtt soha nem történt meg Barcelonában, Ada az első főpolgármester, aki csinál ilyet.

Ezekkel az intézkedésekkel próbálunk más jelentéseket társítani ahhoz, hogy mit jelent a vezetés, a politika, és igyekszünk folyamatosan beszélgetni azokkal az emberekkel, akikről döntéseket hozunk, mert értük vagyunk.              

A Marta Cruells és Ada Colau által is képviselt feminista politika megítélése vegyes Barcelonában, van, aki a túlzottnak vélt szimbolikus intézkedések miatt kritizálja, van, aki szerint nem elég radikálisan és nem elég hatékonyan lép fel a patriarchátus ellen. Mindenesetre a feminista politizálás és a nemek közötti egyenlőség hangsúlyos kérdéssé váltak az intézkedések hatására Barcelonában, és folyamatos párbeszéd zajlik a feminista szakpolitikák tekintetében a városban.