„Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartom a nagykátai iskolában történt tanárbántalmazást, ezért arra kérem a minisztériumot és a kormányt, vizsgálják meg, mit lehet tenni az ilyen jelenségekkel szemben” – nyilatkozta nagy lendülettel Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek tegnap.
De nem állt meg itt: hozzátette azt is, minderre azért kéri az illetékes minisztérium és a kormány vizsgálatát, mert nagyon hasonlóakról számoltak be gyöngyöspatai pedagógusok, akiket – elmondásuk szerint – szóban és fizikailag is bántalmaztak roma diákok.
És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra.
A napokban jelent meg a sajtóban egy videó, amin az látható, hogy a Nagykátai Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolában diák leköpi, szidja és fenyegeti a tanárát, miközben társai arra biztatják, hogy üsse arcon.
Ez egy eset, amelyet értelemszerűen kezelni kell, és egy tünet – nem az első -, amely azt mutatja, az iskolai erőszakkal kezdeni kell valamit. Sürgősen.
Az viszont bizonyosan nem segít sem a konkrét ügy, sem a rendszerszintű probléma kezelésén, ha egy politikus árukapcsolást hajt végre.
Én nem tudom, hogy Czerván országgyűlési képviselő úr mégis mire gondolt, amikor Gyöngyöspatát kezdte el emlegetni. Az tény, hogy a Fidesz egy hónapja folyamatosan a gyöngyöspatai kártérítés miatt fortyog, a miniszterelnök útmutatása alapján. És persze gondolhatja azt az államtitkár, hogy nosza, itt egy iskolai eset, meg ott egy másik, gyorsan mossuk össze a kettőt, mi baj lehet belőle?
Csakhogy a helyzet az, hogy tavaly valóban volt tankerületi vizsgálat egy oktatási intézményben Gyöngyöspatán.
Ami testi bántalmazás miatt indult az egyik vezető ellen, aki olyan erővel nyomott egy 12 éves tanulót a falhoz, hogy zúzódások keletkeztek a testén.
Az Abcúg írt riportot az ügyről, érdemes elolvasni, ráadásul ebből kiderül, hogy nem is ez lehetett az egyetlen ilyen eset az intézményben.
Ha Czerván nagyon akart volna az ügynek nyomatékot adni, kiemelhette volna a győri esetet – de nem, ő inkább gyöngyöspatázott egy kicsit, ráadásul még azt is hozzátette:
„Az ilyen viselkedésre nincsen mentsége sem a diáknak, sem a szülőnek, függetlenül attól, hogy ki milyen szociális körülmények között él.”
Ez így egyben azonban megint csak nem más, mint burkolt célozgatás arra, hogy a cigány gyerekek (mert mégis, Gyöngyöspata emlegetésével mi másra is gondolhatnánk?) agresszívak a pedagógusokkal.
Ha valóban volt ilyen ügy Gyöngyöspatán, akkor azt nem így kell kezelni, hanem ott, ahol helye van: a rendőrségen. A közvélemény felé ebben a kontextusban kommunikálni azonban csak tovább gerjeszti azokat a félelmeket és előítéleteket, amelyekből a soknál is többet sikerült felhalmoznia az utóbbi időben a Fidesznek.
Az iskolai erőszak azonban – éppúgy, ahogy a szegregáció – jóval nagyobb probléma annál, hogy ilyen olcsó politikai kampányra használják fel.
Iskolai erőszak ugyanis van, ahogy azzal újra meg újra szembesülünk a hírekből: pedagógusok ütnek gyerekeket, gyerekek ütnek pedagógusokat, gyerekek ütnek gyerekeket – és ez úgy általában véve a teljes oktatási rendszer kudarcát bizonyítja. Azt, hogy a pedagógusok frusztráltak, túlterheltek, eszköztelenek. Azt, hogy nincs elég iskolapszichológus, segítő, aki felismerné a problémát, és kezelni tudná. Azt, hogy a gyerekekben lévő frusztrációt, szorongást, túlterheltséget nincs, aki felismerje, és megoldásokat keresne rá. Ez egy iszonyatosan összetett kérdés, amelyben egyre sürgetőbb rendszerszintű megoldásokat keresni, figyelembe véve az oktatásban résztvevő minden érintett helyzetét.
Egy ilyen helyzetben egy olyan lózung, mint Czerván György odavetett félmondata, semmire sem jó, sőt, egyenesen káros. És mint ilyen, megengedhetetlen.
