Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szanyi kijelentései miatt rászállt az MSZP-re a NAV

Ez a cikk több mint 4 éves.

Mikor Szanyi Tibor kilépett a Magyar szocialista pártból, tett néhány utalást a pártban véleménye szerint uralkodó hűbéri viszonyokra, valamint nem teljesen tiszta pénzügyekre, minek kapcsán a hivatásos feljelentő Tényi István szokásához híven feljelentette a pártot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig készségesen hozzáfogott a nyomozáshoz – írja a Magyar Nemzet.

Tényi költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, a NAV ez alapján rendelte el a nyomozást.

A feljelentőbajnok eredetileg az ügyészséghez fordult Szanyi azon, médiában tett kijelentése miatt, miszerint

„obskúrus, átláthatatlan, titokban tartott pénzügyi megállapodás van, ami azt jelenti, hogy az elnök és frakcióvezető biztosít nekik valamilyen fizetést”.

Szanyi azt is elmondta, nem tudja, miből finanszírozza Tóth Bertalan pártelnök ezeket a bizonyos kifizetéseket, ezzel szemben a párt tagad, mint állítják,

„sem fekete, sem fehér, de még piros kasszájuk [sincs]”.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy 2015-ben indult már adóhatósági vizsgálat a párt ellen egy bizonyos „fekete kassza” miatt, de akkor a párt illetékesei arra hivatkoztak, hogy egy feketére festett lemezből készült házikasszára utalt Katona Tamás, akinek a kiszivárgott hangfelvétele miatt nyomozni kezdtek, és később meg is szüntették az eljárást.

Emellett 2019-ben is indítottak vizsgálatot költségvetési csalás miatt, a lap szerint akkor Fekete Zoltán, a szocialisták Pest Megyei Területi Szövetségének elnöke a pártvezetéshez írt levelében arról számolt be: szervezete 2016-ban súlyos, sokmilliós gazdasági visszaéléseket tárt fel. Erről állítólag többek között Molnár Gyula akkori elnököt, illetve Tóth Bertalan frakcióvezetőt is tájékoztatták.

Miután az MSZP csúnyán leszerepelt az EU parlamenti választáson, Szanyi először egy „Kedves Elvtársam!” kezdetű levél elküldésével bejelentkezett a szerinte baloldaliságát elvesztett párt vezetésére, ez azonban nem jött össze neki, hiába hirdette magáról, hogy ő hozza el a hiteles baloldali fordulatot.

Ezután nem sokkal a párt felfüggesztette a politikus tagságát, a hivatalos indoklás szerint az EP-kampány előtt, alatt és után sértette a párt érdekeit nyíltan kritikus megszólalásaival, emellett renitens viselkedése is sokaknál kiverte a biztosítékot a szocialisták között.

Ezután noha egy ideig takarékon izzott a feszültség Szanyi és a szocialisták között, a politikus idén év elején elhagyta a pártot, és bejelentette, hogy új, baloldali mozgalomban kívánja folytatni a politizálást. A párt zavaros pénzügyei mellett kritizálta az MSZP liberális, kapitalista elhajlását, valamint hogy nem vetettek számot az önkormányzati választások tanulságai után.

A NAV egyébként a 2018-as országgyűlési választások előtt (és persze azóta is) jeleskedett az ellenzéki pártok adóhatósági vizsgálatával, a kormánypárton viszont valahogy még ha vizsgálják is, nem tudnak fogást találni.

via Magyar Nemzet