Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Molnár Zsolt szerint szó sincs arról, hogy Kerpel-Froniust megzsarolták volna egy mandátum átadásáért

Ez a cikk több mint 4 éves.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója az ATV Start műsorában ma arról beszélt: Kerpel-Fronius Gábor tévesen állította, hogy Tóth József és a 13. kerületi szocialisták a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtti estén „erős nyomás alá helyezték”, azt kérve, hogy adja át nekik az új önkormányzati képviselő jelölésének lehetőségét.

Kerpel-Fronius ugyanis lemondott mandátumáról, miután Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesnek választotta, helyére a Momentum Polyák Krisztinát jelölte, aki mögé viszont nem állt be hiánytalanul az ellenzék. Kerpel-Fronius ezután az ATV adásában, december 30-án azt állította: Tóth József azzal zsarolta meg, hogy nem fogja megszavazni főpolgármester-helyettesi pozícióját.

„Tóth József polgármester úr nem gyakorolt semmilyen zsarolás-szerű pressziót, a saját véleményét mondta el, és tulajdonképpen három és fél perc alatt a beszélgetés lezárult.”

-mondta Molnár Zsolt.

Arra a kérdésre, hogy minek nevezné azt, amikor Tóth József kijelentette, hogy nem szavazza meg Kerpel-Fronius új pozícióját, ha nem kapják meg a jelöltállítás lehetőségét, Molnár azt felelte:

„Ennek semmi köze a zsaroláshoz. Zsarolás az, amikor valakitől anyagi haszonszerzés végett, valamire rá akarnak beszélni.”

A pártigazgató szerint azonban semmi ilyesmi nem hangzott el a megbeszélésen, és ezt azért állítja, mert ő is jelen volt. Hozzátette: Kerpel-Fronius a saját akaratából lett főpolgármester-helyettes és így fogadta el Tóth József ajánlatát is.

Az MSZP végül saját jelöltjeként Vajó Viktóriát állította, pedig az októberi önkormányzati választások után még Facebook-posztban szemlézték a pártközeli Hírklikk oldal cikkét, amiben az állt: az ellenzéki siker nagyrészt az összefogásnak tudható be és

„nagyon komoly politikai és személyi áldozatokat hoztak azért, hogy az ellenzéki szövetség létrejöhessen.”