Mint arról a Mércén is többször volt már szó, október 13-ával sok más területtel egyetemben a helyi médiapolitika előtt is új lehetőségek nyíltak meg az ellenzék által megnyert településeken. Annak a feladványnak azonban, hogy az új hatalomnak pontosan mi dolga van ezzel az új helyzettel, hogyan használja ki úgy a rendelkezésére álló erőforrásokat, hogy a végeredmény többé-kevésbé megfeleljen annak, amit a Fidesz-sajtó helyes alternatívájának gondolunk, még nem nem született meg a megoldása. Ezt a sokváltozós, keszekusza egyenletet próbálta meg egyszerűsíteni a Mérték Médiaelemző Műhely és Donáth Anna momentumos EP-képviselő által szervezett pénteki konferencia, ahol nemcsak frissen megválasztott magyar ellenzéki polgármesterek, hanem kelet-közép-európai újságírók és médiaszakértők meséltek arról, hogy a mi a problémánk valójában az ő problémájuk is.

Első ránézésre talán felvet kérdéseket az, hogy egy politikus a házigazda szerepében tűnik fel egy olyan konferencián, amely elvileg a sajtó és a hatalom megfelelő distinkciójának, illetve kapcsolatának a módjait keresi, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy Donáth jelenleg Renew Europe-os képviselőtársaival épp azon dolgozik, hogy felkérje az Európai Bizottságot, indítson kötelezettségszegési eljárást az Orbán-kormánnyal szemben a médiaszabadság uniós szabályainak megsértése miatt. Donáth felvezetőjében arról beszélt, hogy „minél gyorsabban kéne odacsapnia az asztalra” az EB-nek, már csak azért is, mert – mint a külföldi vendégek történetei is jól illusztrálták – az a jelenség, amit a momentumos politikus „az orbáni modell másolásának” hívott, szerinte „európai ügy”. (Az más lapra tartozik, hogy az előző két Európai Bizottságot mennyire hatotta meg a magyar – vagy a lengyel – médiaszabadság ügye az elmúlt 9 évben, de ez valójában a konferencia keretei miatt érdekes csak, a helyi sajtó tényleges, aktuális dilemmái szempontjából már kevésbé fontos szál.)

Kezdésként Polyák Gábor médiajogász, a Mérték tagja beszélt a helyi fókuszú, az október 13. előtti körülmények között hősiesen talpon maradó független sajtó, és az általa megteremtett alternatív nyilvánosság fontosságáról.

„Ezek a lapok nem azért fognak dolgozni, hogy a megválasztott ellenzéki polgármesterek jól érezzék magukat a bőrükben, hanem hogy legyen tétje a választásoknak”

– jelentette ki. Polyák a magyar médiarendszert általában sújtó problémák között említette, hogy a kiadói piacot mint olyant lényegében felszámolta az orbáni médiapolitika, és újabb közvetlen fenyegetést jelent a terjesztői piac koncentrációja.

Közös ügy

Az esemény kelet-közép-európai régióból érkezett vendégei ezután a saját grafikonjaikkal és történeteikkel igazolták, hogy „egy csónakban evezünk”, egyik régiós ország médiarendszere sincs egyedül a problémáival.

Köztük volt az a Michal Klíma, aki egyébként sokat látott figurája a cseh (illetve csehszlovák) médiavilágnak: a ‘89-es bársonyos forradalom előtt szamizdat lapnál dolgozott, a rendszerváltás után pedig különböző piaci lapok szerkesztőségeiben testközelből élhette  át, ahogyan szép lassan, szinte szőröstül-bőröstül felvásárolják az oligarchák az ország médiarendszerét. A helyi média világához kapcsolódóan arról is mesélt, hogy a 2017-es parlamenti választások és Andrej Babiš győzelme után hogyan távolították el a régiós piacon is aktív Vltava Labe Media nevű kiadótól, amelynek akkor már második éve ő volt a vezérigazgatója. Elmondása szerint – az egyébként maga is tekintélyes saját médiaportfólióval rendelkező – régi-új miniszterelnök nyomására rúgta őt ki a kiadó mögött áll Penta befektetőcég vezére.

De kísértetiesen ismerős volt a Ivana Randjelovic szerb jogvédő által vázolt szcenárió is, amely szerint a 2014-es szerb médiatörvény ugyan rögzíti az állami médiatulajdonlás megszüntetését, de a gyakorlatban ugyanolyan átláthatatlan és az állami hirdetések által uralt piac jött létre lokális kontextusban, mint idehaza. Emellett nem ritka a független helyi média hatósági vegzálása sem déli szomszédainknál.

Nem festettek sokkal derűsebb képet az eseményre ellátogató lengyel médiakutatók, Andrzej Krajewski és Krzysztof Bobiński sem, akik kiemelték a rendszerváltás után beáramlók külföldi – elsősorban német – befektetők szerepét, akik domináns pozíciót szereztek ugyan a médiapiacon (beleértve a régiós piacokat is), ám a demokrácia és a sajtószabadság helyzete iránt már kevéssé voltak és maradtak érzékenyek. A helyi sajtón belüli funkciók is igen hasonlítanak a magyar felosztáshoz: Krajewski szerint vannak állami befolyás alatt álló médiumok, vannak „túlélő” újságok, amelyek függetlenként csodával határos módon maradnak talpon, és vannak az önkormányzati újságok, amelyek változó mértékben, de lényegében szócsövei a helyi hatalomnak.

Az újságírók írjanak, a polgármester viselje a felelősséget

A konferencia második felében két frissen megválasztott ellenzéki polgármester, Pikó András és Nyirati Klára beszéltek az önkormányzati sajtó műfajához, illetve az általuk vezetett város, illetve kerület saját lapjához fűződő viszonyukról. A kerekasztal harmadik tagja Hargitai Miklós MÚOSZ-elnök volt, aki az újságírószövetség álláspontjával egészítette ki a városvezetők szempontjait.

A józsefvárosi polgármester viszonylag konkrét vizíziót fogalmazott meg a kerületi sajtó feladatáról: „Nagy baj lenne, ha helyben akarnánk ellensúlyozni az országos propagandát” – mondta Pikó.

Szerinte radikálisan meg kell változtatni a helyi nyilvánosság fókuszát: most a helyi hatalomra koncentrálnak ezek az újságok, polgármesterekre, átadási ceremóniákra. Úgy gondolja, hogy ezt meg kell fordítani, és a részvételi önkormányzat szellemiségével összhangban a újságokban is a helyi történéseknek, problémáknak, dilemmáknak kell szerepelniük.

Nem a pártpolitikai kiegyensúlyozás a feladat Pikó szerint, hanem hogy „több valóság” legyen az újságban.

A két polgármester aztán arról is beszélt, hogy a Pikó által vázolt irányba történő elmozdulásig még mindkét, általuk képviselt önkormányzat háza táján van tennivaló.

Nyirati felelevenítette, hogy a választás után Baján a Bácskai Napló munkatársai nem tudtak mit kezdeni a polgármesteri kontroll nélküli helyzettel.

„50-60 éves emberekről van szó, megszokták, hogy hetente megkapták az ukázt, mit kell csinálni. Készen volt már a választás előtt a cikk, hogy az előző, fideszes polgármester nyert újra nyert, aztán tőlem kérdezték, hogy mit tegyenek a helyére”

– mondta a bajai polgármester.

Nyirati szerint ennek az attitűdnek lett az az eredménye, hogy az első, ellenzéki vezetés alatt kijött lapszámban 20 oldalból 18-on szerepelt ő, vagyis az eredmény a megelőző, fideszes gyakorlat inverze lett. A polgármester szerint azóta már történt némi fejlődés, de „még mindig nem működik igazán, továbbra is termelési beszámoló jellege van” az újságnak.

Pikó megpróbálta kibontani azt a paradoxont, hogy a polgármester mondja meg, hogyan ne szolgálja ki az újság a hatalmat. A polgármester beszélt arról, hogy a Józsefváros szerkesztőségét szervezetileg is elkülönítette polgármesteri hivataltól, a lap egy önkormányzati holding alá tartozik jelenleg. Szerinte nem a polgármester dolga megmondani, hogy mi legyen a Józsefváros újságban, ugyanakkor a politikai felelősséget kötelessége viselni érte.

Ezzel kapcsolatban pedig megköszönte a Mércének azt a kritikát, amellyel lapunk az első Sára Botond utáni Józsefváros-lapszámot illette.

Jogosnak nevezte azokat az észrevételeket, miszerint az újság új számában, amely szerinte is „nagyon félrement”, felül van reprezentálva ő mint polgármester, különösen annak fényében, hogy hangsúlyos kampányígéretként jelölte meg annak idején a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Ennek szerinte nagyrészt az volt az oka, hogy nem jött létre a lapszámba tervezett, a helyi Fidesz frakcióvezetőjével készült interjú, erre viszont rossz döntésekkel reagált a szerkesztőség.

Hargitai Miklós személyes tapasztalatáról számolt be, amikor egyszer volt már olyan kivételes kegyelmi állapotban önkormányzati újságnál, ahol szabadon szerkeszthette az újságot amellett, hogy a tizenkét oldalból összesen kettőt vett meg az önkormányzat, de azt is csak olyan közleményeknek, mint hogy mikor lesz lomtalanítás, vagy mikor viszik el a zöldhulladékot. Szerinte egyébként a magyar törvények alapból nem rosszak, a média- és az önkormányzati törvény is jól körbebástyázza a helyi hatalom és az újságírók viszonyát. A baj inkább az, teszi hozzá, hogy gyakorlatilag büntetlenül, nulla szankció ellenében meg lehet szegni ezeket a törvényeket.

Van, amit nem lehet a piacra bízni

Ezt követően – bár valóban izgalmas sztorik kerültek elő a két polgármester kampányából, és tényleg sokat megtudhattunk például a Fidesz lejáratókampányaira adott reakciókról – teljesen elkanyarodott a beszélgetés eredeti tárgyától. Az mindenképpen az esemény moderációját minősíti, hogy a beszélgetés érdemi része lényegében csak akkor következett, amikor a közönség kapott lehetőséget a kérdezésre, az aktuális média- és politikai helyzetre adott válaszok, lehetséges alternatívák témája ugyanis csak ekkor került terítékre.

Ahogyan ugyanis azt a hallgatóság soraiban ülő Lőke András, az ittlakunk.hu budapesti helyi online portál szerkesztője megjegyezte :

Nem lehet rendszert építeni arra, hogy szimpatikus és önkorlátozó politikusok puszta jó szándékból kiegyensúlyozott médiát akarnak létrehozni.

Lőke felvetette, hogy magyar körülmények közt talán az lenne a legideálisabb, ha az önkormányzati sajtó megszűnne, és emellett lenne egy egészséges, piaci alapon működő nyilvánosság, amiből a polgárok tájékozódnak.

Pikó András szerint vannak erős érvek a helyi, közszolgálati sajtó megszűnése mellett is, de szerinte „nagy az igény saját médiára, és nagyon sok olyan információ van helyi szinten is, amit nem lehet a piacra bízni.” Ehhez hozzátéve vázolta saját távlati elképzelését az önkormányzati sajtóval kapcsolatban: hosszú távon kvázi „BBC-modellt” szeretne, amennyiben kikerülne a költségvetésből az önkormányzati média forrása, fölérendelnének egy társadalmilag színes grémiumot, ami ennek a pénznek a felhasználását ellenőrzi.

Nyirati Klára a közszolgálatiság és a sajtóetika szempontjából nézve elég rázos alternatívaként a Márki-Zay Péter által is hangoztatott modellt vázolta: e szerint az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok – miközben sok más területen is együttműködnek – „közös médiát” is létrehoznának. Ahhoz, hogy eltartsa magát ez a média, szerinte egy ilyen rendszerbe „sok önkormányzati reklámot kell pumpálni” – itt példaként az érintett városok turisztikáját említette -, ami „megteremti a függetlenséget”.

Hargitai Miklós a MÚOSZ elgondolását dobta be, amely szerint direkt kommunikációs célra dedikált EU-s pénzekből kellene egy pénzalapot biztosítani normatív alapon a helyi médiának.

Polyák Gábor Nyirati Klára és Hargitai Miklós gondolataira reagálva hozzátette, hogy ez nemcsak arról szól, honnan jön a pénz, forrásokat olyan módon kell kontrollálni, hogy ne egy érdekcsoport döntsön a pénzek felhasználásáról – mint ahogy az Pikó András elképzeléseiben is szerepel. Végül a házigazda újfent szólt a független regionális újságok – amelyekről egyébként talán kijelenthető, hogy messze nem esett elegendő szó a beszélgetésen – érdekében: szerinte az is fontos, hogy az ellenzék által valamilyen módon új keretek közé rendezett önkormányzati sajtó ne szívja el a levegőt azok elől, akik eddig is meglehetős ellenszélben dolgozták végig az elmúlt éveket.