Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Médiatanács szerint oké, hogy a közmédia csak a saját álláspontjáról számolt be az MTVA-üggyel kapcsolatban

Ahogy arról mi is írtunk, szeptemberben bíróság mondta ki: nem kaphatta volna meg azt a birtokvédelmi határozatot az óbudai jegyzőtől az MTVA, amelyet az ellenzéki képviselők ellen kért még tavaly decemberben, amikor az ellenzék képviselői bementek a székházba a rabszolgatörvény elleni tüntetéshullám idején.

A bíróság szerint

  • a képviselőknek joguk volt bemenniük az épületbe, mindössze azt kellett volna vizsgálniuk, okoztak-e aránytalan kárt a közmédiának,
  • az országgyűlési képviselők munkájukat a köz érdekében végzik, így nem utasíthatóak,
  • azt MTVA nem tudta bizonyítani, hogy aránytalan kár érte volna őket, hiszen az, hogy 8-10 perceben elismételik követeléseiket, nem számít annak.

A DK országgyűlési képviselői ezután azt kérték a közmédiától, adjon hírt a bírói ítéletről, illetve az ellenzék ezzel kapcsolatos nyilatkozatairól. Bár egy operatőr rögzítette is a DK-s Vadai Ágnes által felolvasott nyilatkozatot, és ígéretet is kaptak arra, hogy leadják azt a híradóban valószínűleg senkinek sem okozott nagy meglepetést, hogy ez nem történt meg, ellenben leadtak egy 13 perces beszélgetést, ahol a műsorvezető az MTVA ügyvédeivel beszélgetett az ügyről – mindezt annak ellenére, hogy Litrestis András, az ellenzéki képviselők ügyvédje kijelentette, áll a közmédia rendelkezésére, hogy ismertesse álláspontjukat.

Az MTVA ügyvédei a közpénzből létrejövő hírháttér-műsorban mindvégig arról beszéltek, miért nincs igaza a bíróságnak és az ellenzéki képviselőknek, ami Litrestis szerint komolyan sérti a kiegyensúlyozott tájékoztatás vonatkozó törvényi előírásokat.

Az ügyvéd először a közmédiához fordult panasszal, ezt azonban elutasították, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának állásfoglalását kérte az ügyben. A kizárólag fideszesekből álló tanács válasza megkésve bár, de megérkezett: ebben azt állítják, az állami hírcsatorna kiegyensúlyozottan tájékoztatott akkor, amikor 13 percig szerepeltette saját ügyvédeit, az „objektív” riporter cinikusan kommentálta a bírói döntéseket, a másik felet pedig egyáltalán nem szólaltatják meg – írja az Index.

A Médiatanács szerint az ellenzéki oldal álláspontja világossá válhatott a közvélemény számára, hiszen beolvasták a DK közleményét, a műsorvezető pedig többször is utalt arra, hogy szerinte mit gondol az ellenzék, így indokolatlan lett volna ezen felül még az MSZP álláspontját is ismertetni.

Mint azt írják,

„Amennyiben több szervezet, társadalmi csoport, politikai párt is ugyanazon, vagy nagyban hasonló álláspontot képvisel egy adott ügyben, s azok között érdemi különbségek nem fedezhetők fel, abban az esetben elég csak az egyik ilyen szervezet vagy csoport álláspontját közzétenni. (…) A Médiaszolgáltató a kiegyensúlyozott tájékoztatás körében nem köteles egy adott üggyel kapcsolatban valamennyi létező álláspontot felderíteni, a Médiaszolgáltatónak nem kötelezettsége, hogy minden egyes nyilvánosságra hozott véleményt, azok képviselőivel együtt megjelenítsen.”

A DK közleménye („Közmédia! Akkor hamarosan újra nálatok!”) azonban egyáltalán nem biztos, hogy a teljes ellenzék álláspontját kifejezte, az pedig továbbra sem derült ki, miért mentek be a székházba a képviselők tavaly decemberben.

„A Médiatanács megállapította, hogy a közleményből kitűnően, továbbá a Médiaszolgáltató által is idézett DK közleményből, valamint egyébként a per tényéből adódóan is nyilvánvaló volt, hogy létezik érdemben ellentétes vélemény, melyről a Médiaszolgáltató tudomással bírt. A műsorvezető felvezetőjéből („Az elsőfokú ítéletet az ellenzéki képviselők és az ellenzéki médiumok egy része győzelemként értékelik, több politikus már azzal fenyegetőzik, hogy visszajön.”) ez egyértelműen kiderült”

– írják a határozatban, melyben azt is megjegyzik,

„a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye senkinek nem jelent alanyi jogot az adott műsorszámban történő megszólalásra, vagy véleményének ismertetésére.”

A tanács a Kúria idevágó iránymutatására utalva azt is kijelentette, nem az a lényeg, hogy a másik véleményt be is kell mutatni, csupán azt kell tudatni, hogy létezik ilyen.

A határozat ellen az ellenzéki képviselők ügyvédje felülvizsgálati kérelemmel fordul a bírósághoz. Az ügyvéd szerint ez az ügy rávilágít arra, milyen következményei vannak annak, hogy újabb kilencéves időszakra lesznek kizárólag fideszes tagjai a legnagyobb hatalmú sajtófelügyeleti és médiaügyi hatáskörrel bíró Médiatanácsnak. Az ellenzék szerint az, hogy újból kizárólag kormánypárti tagokkal működhet a Médiatanács, a demokrácia megcsúfolása.