Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszavazták: elkezdődhet a budapesti parkolási rendszer átalakítása

A téli krízisellátás és az atlétikai világbajnokság mellett a budapesti parkolás szabályozásáról is döntött ma a Fővárosi Közgyűlés: 18 igen, 1 nem és 13 tartózkodás mellett megszavazták, hogy kezdjék el a fővárosi parkolási rendszer átalakításának kidolgozását.

Ennek értelmében az eddig kötelező 75 méter helyett legfeljebb 250 méterenként lehet majd parkolóautomatát kihelyezni, és így 5 helyett 10 perc türelmi idő után lesznek büntethetőek azok az autósok, akik addig nem fizettek a parkolásért.

Ezt a változtatást azért szerették volna bevezetni, mert egyre inkább nő a mobillal fizetők száma, a főváros pedig még jobban ösztönözné a digitális megoldásra való átszokást. A legnagyobb kiadásokat ugyanis az automaták karbantartása és fenntartása jelenti az önkormányzatok számára, továbbá az érmés fizetés – ahogy azt már több kerület megtapasztalta az elmúlt években – megkönnyítheti a parkolási csalásokat.

Horváth Csaba kezdeményezésére a főváros a mobilfizetéssel járó kényelmi díjak esetében is változtatással kíván élni. Jelenleg ugyanis az alap kényelmi díjon felül a mobilszolgáltatók is ráteszik a saját összegüket, ez pedig akár 115 forintos plusz terhet is jelenthet valakinek, csak mert telefonon keresztül fizet. Ahogy arra a zuglói polgármester figyelmeztetett, rövid távú parkoláskor így előfordulhat akár az is, hogy a kényelmi díj magasabb, mint amennyibe maga a parkolás kerül.

„Ha az elektronikus fizetés növelése a cél, akkor a kényelmi díjnak lényegesen olcsóbbnak kell lennie” – mondta.

A zuglói polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy „nem túl barátságos”, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer számára minden önkormányzatnak oda kell adnia 10%-ot a befolyt parkolási díjakból, így kéri, hogy a főváros hozzon létre saját elszámolóhálózat vagy szorítsa rá a meglévőket egy kedvezőbb fizetési struktúrára.

Hosszú vita a szavazás előtt

Közel 1 órás vita előzte meg a szavazást, amely során Láng Zsolt elmondta, szerinte a parkolás egy szitokszó lett a városban. A fideszes képviselő éppen ezért az előterjesztés tartalmi részével egyet tudott volna érteni, de többször hangsúlyozta, hogy úgy véli, jogszabályellenes lenne, ha a főváros egyedül döntene a kérdésben. A Mötv. ugyanis kimondja, hogy a főváros a kerületek számára nem hozhat közvetlen szabályt az üzemeltetést illetően, holott az előterjesztés arról is szólt, hogy az önkormányzatok maguk dönthessenek a parkolás üzemeltetésével kapcsolatos kérdésekről.

Dr. Számadó Tamás főjegyző erre reagálva azt mondta, vizsgálták a Mötv.-vel való összhangot, és szerintük nincs összeütközés. Az előterjesztés ugyanis nem a parkolás üzemeltetéséről mint közszolgáltatás nyújtásáról szól, hanem az ellenőrzési feladatok ellátásáról.

Hassay Zsófia azért tett javaslatot az előterjesztés visszavonására, mert hiányolja a konkrétumokat a „vízió” mögül. Karácsony Gergely főpolgármester erre azt felelte:

„nem a választás után 6 héttel fogunk kialakítani egy átfogó, egységes parkolási tervezetet. Ez az előterjesztés arról szól, hogy ez a munka elinduljon”.

Pintér Gábor fideszes képviselő elmondta, az a tény, hogy Karácsony kívánja megújítani a parkolási rendszert, „az körülbelül olyan, mintha a Viszkis Rablóra bíznánk egy új bankbiztonsági rendszer kiépítését”, utalva azokra a híresztelésekre, hogy Zugló parkolása napi 1 millió forintos veszteséget termelt a kerületnek.

A főpolgármester a szavazás előtt reagált a kritikákra. Leszögezte, hogy a kampányában azt szerepelt, hogy az egységes parkolási rendszer kidolgozását fogják elindítani, nem rögtön a konkrétumokat, és ma éppen ezért is szavaznak: hogy a munka és a megvalósítás elkezdődhessen. Pintér Gábor felszólalásával kapcsolatban azt mondta, „ne higgyenek a saját propagandájuknak”, Zugló napi 1 millió nyereséget hozott a pótdíjak nélkül is.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Olvass tovább!