Miből áll egy frissen megválasztott ellenzéki polgármester egy napja? Mi mindent hagyott rá az előző városvezetés? Milyen egyáltalán polgármesternek lenni? Hogy mindezekre választ kapjak, Soproni Tamással, Terézváros momentumos polgármesterével töltöttem fél napot a polgármesteri hivatalban.

8:30-ra beszéltük meg a találkozónkat, a polgármester késik pár percet, hosszú volt a tegnapi nap, és még a macskája is felébresztette éjjel. Nem sokkal 9 előtt tudunk egy kicsit beszélgetni a polgármesteri irodában. A berendezés még egyértelműen az előző városvezetést idézi: bordó bársonyborítású koloniál ülőgarnitúra-szett, tömörfa szekrények és asztal, aranyszínű képkeretek. Nem éppen önazonos, ahogy a hivatalba gyalog járó, kockás inges polgármester ebben a trónszerű, faragott karfájú székben ül.

Mint kiderül, olyannyira nem is érzi magáénak az irodát, hogy még csak most jár itt másodszor, szívesebben dolgozik a szemben lévő tárgyalóban. Úgy tervezi, egyszerű ikeás bútorokra fogja cserélni a mostaniakat.

Soproni Tamás a 2014-es önkormányzati választáson még az Együtt-PM-MSZP-DK közös jelöltje volt Terézváros 7. választókerületében, és a kompenzációs listán is szerepelt, ekkor azonban alulmaradt fideszes ellenfelével szemben. A Momentum 2017-es megalakulásakor a párt alelnöke lett, majd 2018-ban a teljes elnökség lemondását követően, tudatosan a helyi politika felé fordult. Míg civilben fordítóként dolgozott, minden szabadidejét az önkormányzati választási kampányra fordította az ellenzék közös polgármesterjelöltjeként, aminek meg is lett az eredménye: 2019. október 13-án 57 százalékkal nyert a korábbi fideszes polgármesterrel, Hassay Zsófiával szemben.

Saját bevallása szerint általában elég pesszimista, ideges pedig nem szokott lenni, az önkormányzati választás napján mégis nagyon feszült volt. Akkor kezdett megnyugodni, amikor az első eredmény megérkezett, miszerint a legnehezebben nyerhető szavazókörben sikerült megvernie Hassayt. Aztán ahogy érkeztek Budapest más kerületeiből is a hírek, egyre bizakodóbb lett, a kampány minden fáradtsága viszont egy adott ponton elég látványosan ütközött ki rajta.

„Felvételek vannak róla, hogy annyira fáradt vagyok, hogy csak nézek ki a fejemből tök egyenesen, olyan mintha a vietnami élményeimet élném át újra, vagy valamilyen nagyon csúnya drog hatása alatt lennék (de esküszöm, nem). És akkor még nem tudtam, hogy sokkal rosszabb lesz utána” – emlékezik vissza a választás éjszakájára.

Amikor a kampány során interjút készítettünk vele polgármesterjelöltként, azt mondta, szerinte a politikusokban van egy olyan fontosságérzet, ami az eltelt évek során egyre csak nő, és ez az, amiből ő nem kér, politikusként sem szeretne elszakadni a valóságtól. Erre az érzésre erősített csak rá az is, ahogyan az emberek hozzáállnak a személyéhez, amióta polgármester lett.

„Nagyon él az a kép sokakban, hogy a polgármester egy feudális nagyúr. Volt, aki konkrétan meghajolt előttem, amitől nagyon rosszul lettem. Még a polgármester urazás is nagyon fura” – meséli.

Pedig a hatalomnál és a külcsínnél sokkal többről szól ez a tisztség. Soproni alig kezdte meg polgármesterségét, máris érzi munkája és döntései súlyát. Volt már sikerélménye is, amikor nemrég sikerült egy penészes lakás helyett ideiglenes cserelakást intéznie egy asztmával küszködő gyereknek és családjának, ugyanakkor nagyon nehéz szembesülni vele, hogy rajtuk kívül még nagyon sok embernek lenne szüksége segítségre.

„Amikor nyolcan állítanak meg az utcán egy séta alatt azzal, hogy lakást szeretnének, az rohadt nehéz”

– mondja. Idő kell ahhoz, hogy teljesen átlássa a tennivalókat, és a legjobb megoldásokat találja meg a problémákra – többek közt például a jelenleg tomboló lakhatási válság kezelésére a kerületben.

Közben átsétálunk egy másik szobába, indul a munka. A mai program: 9-től megbeszélés a jegyzővel, amihez 9:30-kor csatlakoznak az újonnan megválasztott alpolgármesterek is, 10-kor találkozó a tulajdonosi főosztály vezetőjével, 11:30-kor egy gyors látogatás a  fodrásznál, 12:30-tól a hivatalba beérkezett levelek átnézése, 13 órától interjúadás egy újságnak, 13:30-tól egy újabb megbeszélés, 14 órakor találkozó a főépítésszel, 15 órától, majd 17 órától újabb megbeszélések.

A polgármester gyorsan átbeszéli a napi teendőket a kollégákkal, aztán érkezik is a jegyző, nem kis mennyiségű papírral a kezében. Egy nagyobb paksaméta már a polgármester keze alatt, kezdődhet a nagyüzemi aláírás és bélyegzés, a legkülönfélébb kérvények és pályázatok engedélyezése és elutasítása, miközben a kerület ügyes-bajos dolgairól folyik a diskurzus. Közben lassan befut a három új alpolgármester is, hogy a jövőbeli feladataikról egyeztessenek a jegyzővel.

10 órakor találkozunk az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek, illetve az önkormányzat ingatlanvagyon kezelésével foglalkozó Tulajdonosi Főosztály vezetőjével. Ő bőven itt dolgozott már a Hassay vezette önkormányzatban is, az új polgármester pedig szeretné megtudni, hogyan működnek pontosan a dolgok ezen az osztályon, mik a fontosabb feladatok, és mi az, amin változtatnának esetleg.

Ez nem egyedi eset egyébként, Soproni Tamás és csapata minden osztályon tesz ilyen látogatásokat.

„Az a helyes szerintem, hogy ha egy új fiú érkezik a céghez, akkor körbemegy és megkérdezi, hogy mi a stájsz. Körbejárunk, beszélgetünk, és azt is megkérdezzük, hogy miben tudnánk változtatni és segíteni a korábbiakhoz képest”

– mondja a polgármester, aki ugyan csak most ismerkedik a hivatal dolgozóival, de eddig nagyon pozitív élményei voltak velük kapcsolatban, úgy érzi, partnerekre talált bennük. Másrészt szerinte az is fontos, hogy sikerült kitolni a kerületből mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki oldalról azokat, akik bármilyen kétes ügyben érintettek. Az új polgármester azt reméli, Terézváros olyan hely lehet, ahol mindenkiben megbízhat, ebből a szempontból pedig mintául szolgálhat másoknak.

Az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban már a kampány során is nagyon bizakodó volt: szerinte a nyugodt közös munka kulcsa, hogy tisztázni tudják, milyen irányba szeretnének továbbmenni a következő 5 évben a kerületben együttműködő pártok. Bár még csak az első rendes testületi ülésen vannak túl, úgy tűnik, az együttműködés eddig tényleg zökkenőmentesen működik. De a dolog nem áll meg itt: Soproni szerint a jövőben szó lehet majd kerületek közti, illetve fővárosi együttműködésekről is bizonyos ügyek (pl. lakhatás) mentén.

A választások után 4 fideszes képviselő került be a képviselő-testületbe, akik Soproni szerint már az alakuló ülésen elvesztették a méltóságukat azzal, hogy oda nem illő személyeskedéssel támadták az ellenzéki képviselőket. Ezeken túllépve szerencsére azért sikerült fontosabb témákról is döntést hozni: például megválasztották az új alpolgármestereket, megszavazták az „Ez a Minimum” korrupcióellenes program végrehajtását, zéró toleranciát hirdettek az utcai szeméttel és kosszal szemben, megszavazták a zöldterületek radikális növelését és a parkolási káosz megoldását célzó intézkedéseket a kerületben.

Emellett a tervek szerint a jövőben Terézvárosban sem fogják alkalmazni a rabszolgatörvényt az önkormányzati cégek és lesz klímavészhelyzet is, amit Soproni nem csak „bullshit ígéretnek” szán, szerinte a kerületben tényleg van mit tenni ez ügyben.

Mivel Soproni politizálásának fontos alaptétele a szolidaritás és a társadalom legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjainak támogatása, szeretné minél igazságosabban újragondolni a szociális és a lakhatási támogatások rendszerét, ami nem egyszerű feladat. Ennek fényében jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem csatlakozott Terézváros a kilakoltatási moratórium korábbi kihirdetéséhez. A válasz pedig az, hogy mivel nem volt tervezett vagy folyamatban lévő kilakoltatás Soproni beiktatását követően, a polgármester szerint csak egy látszatintézkedésnek tűnt volna az egész, mivel egy önkormányzati lakás bérlőjét sem veszélyeztette utcára kerülés.

Bár az ebéd valahogy kimaradt a mai nap tervezéséből, azért sikerül egy szűk fél órácskát találni rá – éhesen egyébként sem megy túl hatékonyan a munka, amit a délutáni beosztását elnézve nem engedhet meg magának a polgármester.

Ebéd után újabb papírhalom várja, és mint kiderül, ez a mennyiség nem csak a friss polgármestereket illeti meg. Kb. minden második nap a maihoz hasonló óriás mennyiségű adminisztráción kell átrágnia magát, de úgy érzi, a helyi politizálás sokkal inkább az ő terepe, mint az országos, így még a papírmunka is megéri, hogy személyes kapcsolatban lehet azokkal, akikért dolgozik.

Az emberek személyes problémáinak megoldása mint feladat megmutatja számára a polgármesterség legjobb és legrosszabb oldalát is. „Néha elkeserítő, hogy polgármesterként nem tudok segíteni olyan embereknek, akik amúgy megérdemelnék és szükségük lenne rá” – mondja Soproni. Hozzátéve, ugyanakkor az felemelő érzés, hogy ő többet tud majd segíteni, mint az előző városvezetés pusztán csak azért, mert akar is.