Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Köteleken leereszkedve, motorokra ugorva menekülnek a műegyetem épületébe zárt hongkongi tüntetők

Frissítés 16:20:

Bár már éjjel fél 12 van Hongkongban, a rohamrendőrök és a tüntetők közötti összecsapások nem szűnnek, és áll még a műegyetemet körülzáró rendőri ostromgyűrű is. Késő este folyamán a bent ragadt tüntetők egy csoportja úgy próbált menekülni, hogy az egyetem épületébe torkolló felüljáróról köteleken ereszkedtek le az útra, ahol motorosok várták őket és elhajtottak velük. Sajtóinformációk szerint körülbelül 50 fiatal tiltakozó tudott így elmenekülni, mire a rendőrség odaért és könnygázzal visszazavarta az épületbe a kevésbé szerencséseket.

A szökésről felvétel is készült:

Korábban írtuk:

Magyar idő szerint hétfő délelőtt jelentette be a hongkongi kormányzat képviselője, Patrick Nip, hogy a hétvégi tüntetések következtében „csökkent az esélye” annak, hogy megtartsák az eredetileg november 24-re, vasárnapra időzített helyhatósági választásokat. A sajtónak nyilatkozó kormánytisztviselő szerint elkötelezettek a kerületi önkormányzatok megválasztásának lebonyolítása mellett, ezért a forduló lemondását csak akkor lépik meg, ha „abszolút szükséges”.

A bejelentésre azután került sor, hogy a tegnapi nap folyamán a rendőrség körülzárta a Műszaki Egyetem (Poly U) épületét, amelyben tiltakozó diákok barikádozták el magukat.

Miután elmérgesedett a helyzet, és a barikádoknak rontó páncélozott vízágyút Molotov-koktéllal verték vissza a tiltakozók, több ezren indultak el éjszaka az egyetemhez, hogy felszabadítsák az ostromgyűrűből. A rendőrség többször közölte, hogy amennyiben az egyetemfoglalók nem fejezik be az íjak és Molotov-koktélok használatát, éles lőszerrel fognak válaszolni, és több jelenlévő számolt be géppisztolyokkal felszerelt rohamrendőrök jelenlétéről.

Az egyetem területén és a környéken többen megsérültek az egész nap tartó összecsapásokban, a tüntetőket önkéntes egészségügyi személyzet látta el, az épületből menekülni próbálókat pedig a rendőrség őrizetbe vette. A késő esti órákban intenzív könnygázzáport zúdítottak a rendfenntartók az egyetemi kampuszra, válaszul a bent tartózkodók felgyújtották az épület bejáratait.

Hétfőn is folytatódtak az összecsapások, az épületben rekedt többszáz tüntető megpróbált közösen kitörni, ám az újbóli könnygázeső visszaverte őket. A menekülőket a rendőrség továbbra is őrizetbe veszi, sajtóforrások szerint az egyetemen jelenleg 4-600 hallgató rekedt.

Ahogyan tegnap is, hétfőn is Hongkong több pontján szolidaritási tüntetések formálódtak a Műszaki Egyetemen ragadtakkal.

Minél tovább húzódik a műegyetem rendőrségi ostroma, annál több helyen robbannak ki hasonló akciók.

A hétfő délutáni órákban a kampusztól délre elterülő területen alakult ki ilyen demonstráció, itt a tiltakozók utcakövekkel dobálták a rohamrendőröket. Csak a mai nap folyamán 66 ember sérült meg.

Ugyancsak az egyetem közelében gyülekeznek a bent rekedtek – köztük több tucatnyi középiskolás diák – szülei is, akik a felvételek tanúsága szerint igen rossz állapotban vannak.

Nem a műegyetem az egyedüli, amelyben diákok barikádozták el magukat, jelen pillanatban legalább két másik intézményben is hasonló a helyzet. Az öt hónapja tartó tüntetéssorozat azután kapott új lendületet, hogy november 8-án a tüntetésekben életét veszítette az egyik felsőoktatási intézmény hallgatója. Az azóta eltelt időszakban a fiatalok több egyetemfoglalást is rendeztek.

A műegyetem belsejében uralkodó állapotokról jelenleg ellentmondásos információk érkeznek.

A rendőrség álláspontja szerint bárki távozhat, ha vállalja a lázadás miatti büntetőeljárást, illetve a sürgősségi esetekhez az önkéntes ápolók beengedésére is ígéretet tett. Az egyetem egyik diákcsoportja nemrégiben azonban nyilvánosan kért humanitárius segítséget az önkéntesektől, mondván a bent rekedtek közül többnek jól képzett ellátásra van sürgősen szüksége. A diákok elmondása szerint a folyamatos rendőrségi vízágyúzás miatt több tüntető kihűléses tüneteket mutat.

Hongkong kormányzója, Carrie Lam – akinek nyári kiadatási törvényjavaslata adta a szikrát az öt hónapja tartó tüntetésekhez – hétfő reggel meglátogatta az egyik tegnap megsérült rohamrendőrt, és méltatta a rendőrség munkáját. A tiltakozókat pedig felszólította, adják fel magukat.

A tüntetések kirobbanása óta kb. 4500 hongkongi tiltakozót vettek őrizetbe.

(via South China Morning Post, RHTK.hk, The Guardian)

Olvass tovább!