Plusz 18 millió forintot kell kifizetnie Pécs önkormányzatának arra a projektre, amelynek célja a Budai Nagy Antal utcai óvoda és bölcsőde felújítása volt – derül ki abból az előterjesztésből, amelyet Péterffy Attila, a baranyai megyeszékhely új polgármestere terjesztett a csütörtökön tartandó rendkívüli képviselő-testületi ülés elé.
Az óvoda felújítása – mely összesen nagyjából 240 millió forintba került – idén májusban fejeződött be teljesen, ezek után kellett az önkormányzatnak még egy 18 millió forintos számlát kifizetnie két kivitelező cég felé. Az önkormányzat Pénzügyi Főosztálya el is utalta az összeget a számlához mellékelt levélben megjelölt bankszámlára, a bonyodalmak pedig itt kezdődtek.
Frissítés 15.55: – A Szabad Pécs azt írja, bár az előterjesztésben hivatalos levél szerepel, a portál információi szerint valójában csak egy e-mail érkezett a pénzügyi főosztályra májusban, amivel formailag is voltak problémák, így akár gyanús is lehetett volna.
Ahogy Péterffy előterjesztése fogalmaz:
„A kivitelező jelezte a Pénzügyi Főosztály felé,hogy az elvégzett munkáját követően leszámlázott összeg nem érkezett meg a bankszámlájára, és az előzőekben hivatkozott –külön becsatolt –Budapest Banknál vezetett bankszámlát, és levelet nem ismeri el sajátjaként.”
Az önkormányzat ezek után a banktól kérte az utalás visszavonását, ám a pénzintézet tájékoztatása szerint a kedvezményezett számla tulajdonosának beleegyezése nélkül erre nincs lehetőség.
Magyarán tehát az történt, hogy a 18 millió forint rossz számlára került, és most az frissen választott önkormányzatnak újra ki kell fizetnie ezt az összeget.
Persze lesz lehetőség a tévesen utalt pénzek visszaszerzésére, ugyanis a rendőrség csalás gyanújával nyomozást indított az ügyben, és ha jogerősen megállapításra kerül valamilyen bűncselekmény ténye, akkor visszaperelheti a pénzt. De itt persze sok a „ha”, és a nyomozás is hosszabb ideig tart, így Pécsnek mindenképp ki kell fizetnie a második 18 milliót, ellenkező esetben elveszíti a felújításra kapott uniós források egy részét.
A rendőrségi nyomozás állásáról pillanatnyilag nem sokat tudni, ám a Szabad Pécs hivatalosan meg nem erősített, de biztos forrásból származó információi szerint két budapesti nő vehette fel a pénzt.
A pécsi portál arra is figyelmeztet, hogy a felújítás befejezése egy évet csúszott, tavaly ősz helyett csak idén ősszel indulhatott meg itt az oktatás. Azt is hozzáteszik, a késes nem akadályozta meg a helyi Fideszt, hogy a pár héttel az önkormányzati választások előtt tartott átadást a párt polgármesterjelöltjének, Vári Attilánnak a promózására is használja.
Az új, ellenzéki többségű pécsi képviselő-testületnek tehát csütörtökön kell döntenie arról, hogy kifizeti-e a 18 millió forintot. Túl sok választási lehetőségük nem maradt.
Ugyancsak a csütörtöki ülésen dönt arról a testület, hogy visszavonja azt a 2017-es, Páva Zsolt fideszes polgármester által javasolt nyilatkozatot, amely Soros-szervezetnek minősíti a helyi Emberség Erejével alapítványt, és arra kéri a helyieket, ne adjanak el és ne adjanak bérbe ingatlanokat az EEA-nak, mert az támogatásban részesül a Nyílt Társadalom Alapítvány részéről. A pécsi Fidesz azt is megpróbálta elérni, hogy a civil szervezetnek ne lehessen irodája a városban, igaz sikertelenül.