Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tíz településen tartanak ismételt választásokat vasárnap

Ez a cikk több mint 4 éves.

Jászberényben, miután alig 14 szavazattal verte meg az ellenzéki jelölt a 2010 óta hatalmon lévő fideszes Szabó Tamást, vasárnapra új választást írt ki a helyi választási bizottság. A határozat először, Pócs János a település fideszes országgyűlési képviselőjének Facebook oldalán jelent meg. Az ebben szereplő indoklás szerint a szavazás közben dokumentált események a csekély szavazatkülönbség miatt alkalmasak voltak arra, hogy nem csupán a szavazatszámot, hanem a választás végeredményét is befolyásolják. Itt egy idősek otthonában történt konkrét esetre hivatkozik egyébként a választási bizottság.

A határozattal szemben akkor Budai Lóránt, akit az MSZP, a DK és a Momentum is támogat, úgy reagált: „a kormány nem tiszteli a nép akaratát, nekik csak a pénz és a hatalom számít”. Ezenkívül arról számolt be, hogy az önkormányzatnál „csattognak az iratmegsemmisítő gépek”, és a Polgármesteri Hivatal folyosójáról ledarált papírokkal teli zsákokról készült képet posztolt.

A városban négyen indultak a polgármesteri posztért, Budai Lóránt a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje 3909 szavazatot kapott, míg Szabó Tamás, a Fidesz jelöltje 3895 szavazatot, a függetlenként induló Dr. Magyar Levente 931 szavazatot, míg a Mi Hazánk jelöltje Dobrosi Péter 434 szavazatot kapott.

Megismétlik a szavazást két választókerületben Szekszárdon is. Itt ugyan a kormánypárt jelöltje, Ács Rezső nyert, a képviselő testületben ellenzéki többség alakult ki. A Fidesz azt kifogásolta, hogy a 2. és a 8. választókörzeteben képviselőjelöltek jelentek meg, hogy ételt vigyenek az ott dolgozóknak. Mind a helyi és a területi választási bizottság, mind a Pécsi Ítélőtábla egyetértett azzal, hogy az illetéktelen személy megjelenése súlyos szabálytalanság volt, hiába jelezte az érintett, hogy ugyan pártjelvényes pólóban jelent meg a szavazóhelységben, azt eltakarta.

Az MSZP az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, mire a Juhász Imre vezette AB tanács jelezte: „A testület kizárólag az alaptörvény-sértésekkel foglalkozik, nem fellebbezési fórum.” Mindkét választókörben az ellenzéki képviselőjelölt nyert, ezzel 8:7 arányú többségbe kerülve a testületben, ezt fordíthatja meg most Fidesz.

Komlón, ahol ritkaság számba menően leült egymással vitázni az ellenzéki és a kormánypárti jelölt (kollégáink videóriportja itt), egy szavazókörben meg kell ismételni a voksolást. Itt az ellenzéki Komló Összeköt Egyesület beadványát először a választási bizottság ugyan elutasította, de az ítélő tábla jogszerűnek ítélte meg és új választást írt ki. A panasz szerint a lakótelepen található 13. számú szavazókörbe 12-15 ember kisért 250-300 szavazót, akik gyakran a fülkébe is bementek, vagy a szavazó helyiség előtt mondát meg, kire kell szavazni. Az egyéni körzetekben az ellenzék 6-2 re nyert ugyan, a polgármester választáson 118 szavazattal nyert a Fidesz jelöltje Polics József, aki az említett kenderföldi szavazókörben 145 szavazattal szerzett többet ellenfelénél, Ferenczy Tamásnál. A szavazószállítók egy a kormánypártokkal jó viszonyt ápoló roma egyesület tagjai, akik már korábban is ajánlottak élelmiszert voksokért cserébe.

Az egy szavazókörös Kisberényben a szavazásra jogosultak hirtelen megnőtt száma miatt írtak ki szavazást. Itt gyanússá vált, hogy a 120 fős településen a választásra jogosultak névsora október 13-ára 228 fősre nőtt, az újonnan bejelentkezők közel megduplázták a falu lakosságát. A hatósági vizsgálat, talált olyan címeket, ahonnan 11, 22 legdurvább esetben pedig 33 ember érkezett szavazni, a többségüknél névegyezés sem volt megfigyelhető.

A hatóság ellenőrzés keretében idézte azon polgárokat, akik – nyilvántartásuk szerint – azon napokban létesítettek állandó lakcímet Kisberényben, és olyan ingatlanba jelentkeztek be, ahol a lakók száma meghaladta a 10 főt. Az idézésre egy alkalommal 6 polgár jelent meg, akiket tájékoztattak arról, hogy az állandó lakcím létesítésének mik a törvényes feltételei, és ez a 6 polgár a tájékoztatást követően vissza is jelentkezett „eredeti lakcímére”.

Litérben szoros eredmény született, itt az ellenzéki Varga Mihály 482 szavazatot szerzet míg a fideszes Szedlák Attila 480-at. A fideszes jelölt a HVB határozata ellen fellebbezett, mivel állítása szerint a két szavazókörös település 1. számú szavazó körzetében több érvénytelen szavazatot is érvényesnek számoltak. A szavazatok újra számlálása során valóban találtak három érvénytelen lapot, ezzel a fideszes jelölt szerezte meg az előny egy szavazattal, azonban a vizsgálat több, más szabálytalanságot is feltárt a szavazó lapok csomagolásában és csoportosításában, ezért az első számú választó körzetben ismételt szavazást írt ki.

Nyéstán is az idegenek megjelenése miatt írták ki az ismételt választást, itt a névjegyzékben szereplők száma 27 főről a szavazás napját megelőző második napig 98 főre emelkedett. Hasonló volt a helyzet Pettenden is, ahol a választások kiírásakor 103 név szerepelt a szavazásra jogosultak listáján, a névjegyzék zárásakor ez a szám 213-ra emelkedett. A „új szavazók” kísérőkkel érkeztek az urnákhoz, mivel helyismerettel nem rendelkeztek. A választás előtt bejelentkezettek közül 54 mentek el szavazni ez a szavazók 34%-a, ami elég az eredmény befolyásolásához.

Várföldén is megsokszorozódott a lakosok száma a választások előtt, itt a szavazásra jogosultak száma 154 főről 239-re nőtt meg alig pár hét alatt. A település lélekszáma ugyan 1994 óta folyamatosan csökken, akkor még kétszáznál is több szavazó élt a faluban, mára úgy tűnik csak a választások előtt akarnak sokan ideköltözni. Itt két független polgármester jelölt vetélkedett egymással a 2010 óta regnáló Szörcsökné Horváth Mária és az előtte két ciklust nyert Tóth Árpád, az előbbi alig 7 szavazattal nyert október 13.-án. Tóth, aki az eredmény ellen kifogással élt, beadványában jelezte, hogy Szörcsökné 9 embert jelentet be magához és más falubeli portákra (ez persze elmarad a 82 fős lakosság növekedéstől, de egy 7 szavazatos győzelemhez bőven elég).

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt