Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kormányinfó: nem lesz kötelező a nyelvvizsga egyetemi felvételihez

Ez a cikk több mint 4 éves.

Gulyás Gergely a november 7-i Kormányinfón bejelentette, hogy visszavonják azt a rendelkezést, hogy a felsőoktatási felvételihez nyelvvizsgával kell rendelkezni. A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, megváltozott az érintett szervezetek véleménye a kérdésben, módosítottak ennek bevezetéséről.

A döntésről azt tudomásul véve változtattak, hogy mind a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mind a nyelvtanárok egyesülete szerint komoly károkat okozna a felsőoktatásban a jelentkezéshez kötelező nyelvvizsga.

Gulyás ezen kívül bejelentette, hogy az egészségbiztosítási alapot több mint 34 milliárd forinttal emelik meg az egészségügyi szolgáltatások javításáért, valamint azért, hogy mérsékeljék a finanszírozási nehézségeket és tovább rövidítsék a várólistákat. A budapesti szuperkórházzal kapcsolatban azt nyilatkozta, még nincsenek világos álláspontok, így addig nem tudnak előrelépni a tervezésben. Hozzátette, a szuperkórház nem csak a budapestieket látná majd el.

A Kormányinfó további részében szó volt még arról is, hogy a kormány módosítja a közbeszerzési eljárások szabályozását, mert élesen el akarják választani az uniós pénzeket és a belföldi erőforrásokból történő beruházásokat. Mint kiderült, utóbbiak esetében mostantól elég lesz, ha a közbeszerzési hatóság állít ki tanúsítványt.

A tájékoztatón szóba került az előző napi, Karácsony Gergellyel való egyeztetés is. A miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, jó néhány, jelenleg is folyó fejlesztést rendkívül fontosnak tart, de nem erőltetik őket, ha a Fővárosi Közgyűlés nem akarja, utalva arra, hogy megszavazték a Liget-projekt leállítását.

Ugyanakkor elmondta, hogy szerinte a Liget-projekt Új Nemzet Galériája a „nyugati világ legnagyobb, folyamatában lévő kulturális fejlesztése”, így a kormány „nem boldog a főváros akaratát illetően”.

Gulyás Gergely – reagálva Borkai Zsolt fideszes győri polgármester lemondására – elmondta, a híresztelésekkel ellentétben még nincs leszűkítve három személyre a Fidesz győri polgármesteri jelölti köre. Hozáttette, jövő héten lesz a Fidesz elnökségi ülése, és a helyi szervezetnek is van jelölési joga.

Emellett pedig szó volt Matolcsy György azon tanulmányáról is, amelyben a jegybankelnök az euroövezetet bírálta. A miniszter ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, nincs konfliktus a kormányban az euró bevezetésének témája miatt, továbbra is csatlakozni akarnak az eurozónához.

Gulyás Gergely Erdogan török elnök látogatásáról is beszélt, ezzel kapcsolatos nyilatkozatáról a vizittel kapcsolatos élő közvetítésünkben írtunk részletesebben.

(via Menedzsment Fórum)

Címlapkép: MTI/Soós Lajos