Újabb beteg kisgyermek, a gerincvelő-eredetű izomsorvadásban szenvedő, kétéves Levente ügyében segített be Mészáros Lőrinc, aki cégén keresztül, október 31-én 120 millió forintot utalt a kisgyermek számlájára, hasonlóan egy korábbi esethez, amikor Zente megmentését vállalta fel.

Hajdú Péter kormánypárti médiaszemélyiség az újabb, Levente kezelését biztosító mentőakció kapcsán fejezte ki nyílt köszönetét Mészáros Lőrincnek, hozzáfűzve:

„Sok ezer ember és Mészáros Lőrinc segített, s nem először. Akik napi szinten gyalázkodnak, most mélyen hallgatnak. Pedig csupán annyit kellene mondani, hogy: le a kalappal és köszönjük.”

Azt természetesen Hajdú is elfelejti mindehhez hozzátenni, amit Zente eseténél már Jámbor András ezen az oldalon is hangsúlyozott:

még több ezer magyar gyermeknek lenne szüksége hasonló segítségre, nemcsak azoknak, akiknek az internetes közadakozási felhívások jóvoltából szerencsére sikerült is megmenekülni.

Sőt, minderre intézményes megoldás is létezik, amelynek viszont elemi alapfeltétele lenne a magyar társadalombiztosítás, és közegészségügy romlásának megállítása érdekében tett azonnali, hathatós kármentő tevékenység.

Erre szolgált az a parlamenti törvénymódosító javaslat is, amelyet a jobbikos Rig Lajos képviselő, szakmája szerint egyébként mentőápoló, terjesztett be a parlamentben, amelyet a teljes ellenzék támogatott és amely nem csupán Zentének és Leventének, de minden, hasonló helyzetben lévő kisgyermeknek hasonlóan hathatós segítséget tudna nyújtani.

Ahogyan azt akkor akkor az Alfahír összefoglalta:

„A módosító javaslat lényege, hogy a 2019-re tervezett propagandakiadásokra szánt 30 milliárdos forrásból 4 milliárdot csoportosítana át az egészségbiztosítóhoz. A pluszpénz elegendő lenne arra, hogy minden, gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő gyógykezelését alanyi jogon finanszírozza belőle az állam.”

Egészen pontosan tehát az egyébként a Fidesz – KDNP-nek csak igen mérsékelt sikereket hozó 2019-es választási évad két kampánya (EP-választás, önkormányzati választás) propagandaköltségeire elkülönített pénz töredékéből egyébként minden izomsorvadásos gyermekbeteg alanyi jogon juthatott volna hozzá ehhez a támogatáshoz.

Ezzel szemben a módosítót akkor a kormánypárti többség egyöntetűen leszavazta.

Ez természetesen még csak cseppben a tenger, hiszen a kórházak rossz állapota, az ápolói munkaerőhiány, és az egészségügyi rendszert alapjaiban sújtó dolgozói szegénység, és túldolgoztatottság olyan kihívások, problémák, amelyeknek kezelése éppen Mészáros Lőrincnek és politikusi – fogalmazzunk így –  baráti körének lenne a törvényes feladata, méghozzá a lakossághoz képest magasabb adóik befizetése révén.

Mert, mint annyi nyugat-európai esetben, itt is azt láthatjuk, hogy az esetleges, olykor-olykor a nagy médianyilvánosság előtt kifizetett adományok ugyan hozhatnak elismerést még kétesebb hírű oligarcháknak is, ugyanakkor az igazi hazafias tettek törvényeken és adózáson alapulnak, hiszen nem csupán a reflektorfényben és csak néha kell kifizetni.

Természetesen én sem ma jöttem a 6.20-assal, és tisztában vagyok vele, hogy éppen ez az a két feladat, amelynek kikerülésére a Nemzeti Együttműködés rendszere annak idején létrejött. És azt sem gondolhatja senki komolyan, hogy Mészáros valóban valami komoly, kapitalista pénzember lenne, hiszen többségünk emlékszik, Orbán Viktor lényegében félidőben „cserélte be” a volt felcsúti polgármestert a rakoncátlankodó Simicska Lajos helyére, így biztosítva gazdasági hátországát.

Levente és Zente csodás megmenekülése, és az erkölcsi szentleckék a nép felé Hajdú Pétertől azonban épp azt a célt szolgálják, hogy ezt feledtessék. Hogy rájátsszanak arra a imázsra, amely szerint Mészáros ugyan jóban van a kormány embereivel de alapvetően egy „pénzember”, „üzleti ügyekkel foglalkozik” tehát nagyon nagy részben semmi sem választja el Mark Zuckerbergtől, csak az, hogy okosabb nála.

Pedig a Facebook vezérigazgatója, és a magyar kormány oligarchája merőben másféle tőkét képviselnek: előbbi maga gazdálkodik vagyonbirodalmával, és saját, pusztító szerepét szeretné feledtetni ha éppen adakozik, utóbbi viszont gyakorlatilag élő pajzsként szerepel  meggazdagodott miniszterek, a kormányfő, és még magasabb, külföldi – nyugati és keleti – jótevők előtt.

Milliárdosi létének célja pedig immár, ezekkel az akciókkal, nem csak az, hogy „oda lőjetek”, hanem az is, hogy oda mosolyogjon mindenki néha: mint az új „nemzeti burzsoázia” nagylelkű mecénására, akinek lám, ha éppen végképp ráér, még a magyar egészségügy fatális hibáira is van egy kis orvossága.

De hova is jutnánk, ha mindezt komolyan vennénk tőlük?