Második fordulóban fog eldőlni, kik vezetik ezentúl Németország Szociáldemokrata Pártját (SPD). Így döntött ugyanis a párttagság, amelynek véleményét 1993 óta először kérik ki a kérdésben. A novemberi fordulóba Olaf Scholz kancellárhelyettes, pénzügyminiszter és jelölttársa mellett egy valamelyest balosabb páros jutott be, a végső döntés elsősorban azon fog múlni, hogy a tagság többsége baloldali fordulatot akar – akár a nagykoalíció elhagyása árán -, vagy azt, hogy minden maradjon a régiben.

Az elmúlt években kudarcot kudarc után átélő SPD-tagság számára lehetővé tett szavazáson mérsékelt lelkesedés volt regisztrálható: a 425 ezer tag 53.3%-a tette le a voksát a jelölt-duók valamelyikére. (A pártveztés ugyanis a nyári reformok értelmében társelnöki rendszerben működik majd.) Az elmúlt napokban az alacsony részvétel miatti aggodalmak sokak szemében megkérdőjelezték a részvételi folyamat értelmét, a végül 50% fölé kúszó eredmény nem mondható tragikusnak: Kevin Kühnert, a fiatal szociáldemokraták (JuSos) vezetője például arra hívta fel a figyelmet Twitteren, hogy az országban az elmúlt időben lezajló párttagsági választások közül csak a Zöldek 2017-es miniszterelnök-jelölt választásán volt magasabb a részvétel (56%).

Az abszolút többséget egyik páros sem szerezte meg, így november folyamán második fordulóra kerül majd sor. Előzetesen biztos befutónak csak az Olaf Scholz (jelenlegi kancellárhelyettes és pénzügyminiszter) és Klara Geywitz (a brandenburgi SPD egykori főtitkára) duója számított, a második helyre a legtöbben az elsősorban a nagykoalícióból való kilépést szorgalmazó Nina Scheer/ Karl Lauterbach kettőst várták. A tagság azonban – vélhetően elsősorban a párttagságtól jelentősen balra helyezkedő fiatal JuSos és karizmatikus vezetőjük, a berlini Kevin Kühnert kiállásának köszönhetően – másképp döntött.

A Geywitz/ Scholz duó 22.68%-ától csak kissé elmaradva, 21.04%-kal a Saskia Esken digitális politikával foglalkozó Bundestag-képviselőből és Norbert Walter-Borjansból álló kettős került a második helyre, utóbbi Észak-Rajna-Vesztfália korábbi pénzügyminisztereként az adóelkerülés elleni küzdelme miatt tett szert országos ismertségre.

Innentől tehát ez a két páros küzd majd a szavazatokért.

A Geywitz/ Scholz és a Borjans/ Esken duó politikai karaktere élesen eltér egymástól, Borjansék sikere nagyrészt vélhetően annak tudható be, hogy Borjanst sikeresen építették fel Scholz ellentéteként. A kihívók – a 4. helyre szoruló Lauterbach/ Scheer párossal együtt – nyitva hagynák a baloldali szempontból nem sok sikert hozó nagykoalíció elhagyásának lehetőségét, hogy a Zöldekkel és a radikális szociáldemokrata Linkével készüljenek fel egy balközép kormányzásra. Velük szemben a pártelit jelöltjeként az az Olaf Scholz áll, aki a választók szemében a sokak szerint – elsősorban a klímavédelem, a gazdaság- és szociálpolitika terén – elfogadhatatatlan kompromisszumokal járó nagykoalíciót, a harmadik utas szociáldemokráciát és a párt technokrata jobbszárnyát testesíti meg.

A legélesebb különbség Borjans és Scholz közt a két politikus költségvetési politikához való hozzáállása.

Scholz pénzügyminiszterségét a balról és a nemzetközi partnerek által is kárhoztatott költségvetési szigor-fétis fémjelzi, a gazdaságélénkítő politikák lehetőségét a „fekete nulla” szociáldemokrata élharcosa az egyre inkább jelentkező válság árnyékában sem hajlandó megfontolni.

(Scholz ebben (is) tökéletes utódja Wolfgang Schäuble korábbi CDU-s pénzügyminiszternek.)

Esken és Borjans ezzel szemben ellenzik a „fekete nullához”, vagyis a kiadások és a bevételek éves egyensúlyához való ragaszkodást: gazdaságélénkítő programot, az infrastruktúrába való befektetést javasolnak, emellett törvényileg szabályoznák a topbéreket is: a menedzserek fizetése elképzelésük szerint egyetlen vállalatban sem haladhatná meg a céges átlagbér 15-szörösét.

A balosabb politikát ígérő páros – noha nem ők a favoritok – nem esélytelen: mögöttük áll a legnagyobb tartományi szervezet (az Észak-Rajna Vesztfáliai) vezetése és az energikus JuSos vezetése is mellettük kampányol. A fiatal szociáldemokraták az első fordulós szavazást megelőző regionális konferenciákon is élen jártak Scholz kritizálásában.

Amint azonban a taz kolumnistája írja, érdemes emlékeznünk arra, hogy az SPD tagsága igencsak konzervatív, amikor a koalíció kérdése forog kockán. 2018 elején azt követően szavaztak nagy arányban bizalmat a nagykoalíciónak, hogy a párt vezetése hónapokig szoktatta őket az ellenzéki szerephez. Egy másik, döntő kérdés lehet, hogy kinek van kézzelfogható, esetleg lelkesítő víziója a dicső múltjára egyre inkább csak nevében emlékeztető párt jövőjét illetően: Scholz e téren sem erős versenyző, ő inkább azokhoz a politikusokhoz tartozik, akik szerint víziókkal orvosokhoz érdemes fordulnunk.

A tagság a két páros közül november folyamán választhat, a formális szavazásra pedig előreláthatóan a december eleji pártkongresszuson kerül majd sor, amelyen a tagság szavazata nagyrészt megköti a pártelit kezét.

Bármelyik páros is kerül majd ki győztesként a küzdelemből, sokak szerint megoldhatatlan feladatra vállalkozik.

A hagyományos szociáldemokrata bázis Európa-szerte tapasztalható lassú, de biztos olvadása és a népszerűtlen nagykoalíciós kompromisszumok az elmúlt években történelmi mélységekbe taszították a pártot. A városi lakosság egyre inkább a kevésbé kompromittált, pragmatikus erőként feltűnő Zöldek felé fordul, keleten pedig az Alternatíva Németországért (AfD) is elvitt néhány százezer szavazót.

2017-ben 20.5%-kal a világháború óta elért legrosszabb eredményüket könyvelhették el, az ezt követően elnökké választott Andrea Nahles azt ígérte, egyszerre kísérli meg a párt baloldali fordulatát végrehajtani és a pártot kormányon tartani.

A választók aztán tartományi választások sorában fejezték ki, hogy az új vezetés sem nyerte el bizalmukat, az EP-választás után pedig – ahol a 15.8%-ot szerző SPD-t a Zöldek is (20.5%) bőven megelőzték – Nahles is bedobta a törölközőt. A trend azóta sem fordult meg, a szeptember eleji kelet-németországi választásokon (Brandenburg és Szászország) 5.7%, illetve 4.7%-ot rontott a párt 5 ével ezelőtti eredményén, igaz a térségben hagyományosan erős pártok (a CDU és a Linke) mind jelentőset buktak a szélsőjobboldali AfD javára. A volt NDK-s tartományi választások sora éppen ma folytatódik: Thüringiában az SPD újabb veszteségekre számíthat.