Ezt a tudósítást Rajk Lászlónak ajánlom. Fáj, hogy már nem fogja olvasni.

„A bált az RATP nyitotta meg”. Ezzel a mondattal vezette be a France Culture országos rádió szeptember 13-án az RATP (a BKK francia megfelelője) alkalmazottainak sztrájkjáról adott tudósítását. A 2019-2020-as szezon társadalmi mozgalmainak „bálnyitóját” a kormány nyugdíjreform-tervezete váltotta ki, és a fővárost lebénító 280 km-en tapasztalt dugó a tömegközlekedés „fekete péntekjeként” marad emlékezetes.

A nyugdíjakon spórolnának

Jobb volt ezen a napon gyalogosnak lenni, bár ezt a munka- és lakóhelyek közötti távolságok miatt kevesen engedhették meg maguknak.

A pénteket követő kedden, szeptember 17-én az ügyvédek, orvosok, pilóták, ápolónők sztrájkoltak és tüntettek ugyancsak a nyugdíjreform ellen. Az orvosok és ügyvédek tüntetése, sztrájkja új jelenség.

Hagyományosan az elittudat jellemezte ezt a társadalmi-szakmai réteget, ha voltak követeléseik, azokat nem vitték ki az utcára, hanem a szakmai szervezeteik képviselőire és a kormányfelelősökre bízták.

Ami most az utcára kényszeríti őket, az az anyagi helyzetük és munkafeltételek elmúlt évtizedben tapasztalt riasztó romlása és a jelenlegi kormány közönye. Ez logikus, hiszen ez utóbbi politikájának, a társadalom minden szegmensére kiható megrögzött hatékonysághajszolásnak közvetlen következményéről van szó.

Macron kezdeti ambiciózus és minden ellenzéket lehengerlő blitzkrieg-stratégiáját hirtelen a „pedagógia” és a lassítás irányvonala váltotta fel. A nyugdíjreformot csak 2020 nyarán akarja a kormány a parlament elé vinni, és a tervek szerint a fokozatos átmenet a fennálló és az új rendszer között 2025-től 2040-ig fog tartani. A reform megemésztésére és végrehajtására a miniszterelnök szerint annyi időt hagynának, amennyire szükség lesz.

„Nem reformálhatunk meg néhány hét alatt egy 70 éve fennálló rendszert, főleg mert tudjuk, a franciák milyen aggodalommal és szenvedélyesen ragaszkodnak hozzá, és mert célunk Franciaország további 70 évének megalapozása.”

A szakszervezetek szkeptikusak, nem bíznak a kormány és Macron vitára, tárgyalásokra mutatott frissen meghirdetett készségében. Nem hiszik, hogy az elnök vasakarata megpuhult volna, és többről lenne szó, mint puszta stílusváltásról.

A meglehetősen összetett nyugdíjreform lényege egyrészt a jelenlegi 42 specifikus nyugdíjszabályozás – például az RATP nyugdíjalapjának – megszüntetése, és egy általános, univerzális rendszerbe való beolvasztásuk. A reform másik, fontos, a szó szoros értelmében korszakalkotó pontja a nyugdíj megállapításának átrendezése.

Ma a legjobban fizetett 25 év számít a nyugdíj alapjául. A reform – ha átmegy – bevezeti a pontrendszert, a nyugdíjak individualizálását, a mai kollektív rendszerrel szemben. Egy-egy pont egy-egy munkában töltött harmadévnek felel meg, és minden pont X összeget jelent. Így – ez a dolgozók felé közvetített vonzó érv – minden dolgozó napról-napra követheti, hogy mekkora nyugdíjra számíthat, feltéve, hogy elérte a reform által 64 évre felemelt nyugdíjkorhatárt, és ledolgozta az éveit, amit ugyancsak 43-ra emeltek.

(Ami, jegyezzük meg, a privát szektorban gyakorlatilag lehetetlen, mert azt feltételezi, hogy a dolgozó 43 éves karrierje munkanélküliség-mentes volt.) Ami ennél fontosabb, hogy minden kormány akár évről-évre módosíthatja – értsd csökkentheti – a pontoknak megítélt összeget. Ezt jelenti a következő 70 év megalapozása.

Macron választási programjában sok reformterv szerepelt, de a nyugdíjreform nem. Meglepő, hogy a 2018-2019-es szezon háromnegyed évig tartó válsága, a sárgamellényesek mozgalma, a környezetvédők tömegtüntetései és a Benalla-botrány nyomán meggyengült helyzetében, népszerűtlenségének mélypontján ebbe a nagyon kemény fába vágta fejszéjét. Tudja, hogy a nyugdíjrendszer megreformálása nehezen fog átmenni, és azt is, hogy a reformmal a XX. század utolsó évtizede óta több kormány próbálkozott, de mindegyik kudarcot vallott.

Macron „pedagógiája” arra irányul, hogy az egyszerű emberek megértsék azt az egyszerű gondolatot, hogy az átlagéletkor meghosszabbodásának egyik velejárója, hogy a dolgozóknak tovább kell dolgozniuk ahhoz, hogy az államháztartás egyensúlyban maradjon.

Közgazdászok, szociológusok az 1995-ös nyugdíjreformterv visszavonását és az akkori miniszterelnök lemondását eredményező, több hétig tartó általános sztrájk óta bizonyítják, hogy erre a problémára más megoldások is vannak.

Érveiket nehéz néhány mondatban ismertetni, ezzel szemben azt mindenki látja, hogy 1995 óta, a nyugdíjreformterv visszavonása ellenére Franciaország továbbra is a világ ötödik gazdasági hatalma.

Igaz, 2012-ben évi 600 milliárd euró hiányzott az államháztartásból, amely összeget a francia nagyvállalatok vezérigazgatói az adóparadicsomokban tettek maguknak félre, és ami ellen egyetlen bal- és jobboldali kormány sem lépett fel, Macron legkevésbé. A regnáló elnök még ráadásul megjutalmazta őket hivatalba lépésének egyik első intézkedésével, a nagyvagyonadó eltörlésével.

Ez az évi 600 milliárd euró azóta nem csökkent, hanem növekedett. Összehasonlításképpen, a nyugdíjreform 2022-ben 11 milliárd euró megtakarítást jelentene az államnak. A nyugdíjrendszer szigorítása azonban Macron számára is egyszerűbb feladatnak tűnik, mint az iparmágnások adójának behajtása. A tárgyalások folytatódnak a munkaügyi miniszter és a szakszervezetek között, de arra az esetre, ha nem sikerül megegyezésre jutniuk, az RATP 5 szakszervezete december 5-től korlátlan időtartamú sztrájkot jelentett be.

Sárgamellényesek és 133 leakasztott Macron-portré

A párizsi „fekete péntek” valójában nem volt bálnyitó, mert a sárgamellényesek a nyár szinte minden szombatján tüntettek, és szeptembertől megújult energiával szervezkednek a továbbra is kemény rendőri megtorlás ellenére.

Ami újdonság, hogy sokan nem viselik a sárga mellényt, így próbálnak védekezni a rendőri erőszak és az életre szóló sérülések ellen. Szeptember 14-én Rennes-ben volt a tüntetések gócpontja, 21-én Párizsban. A reggel 10-re meghirdetett gyülekezőhelyeken rendőrök tömege várta a sárgamellényeseket, akik délután két tüntetéshez csatlakozhattak, a szakszervezetek nyugdíjreform elleni vagy a globális klímasztrájk alkalmából szervezett környezetvédelmi felvonulásához.

Összesen 7 500 rendőrt vetett be a belügy a monstre tüntetések kordában tartására. Az eredmény: 123 letartóztatás, és a nemzetközi fórumokon és Franciaországban elítélt, súlyos sebesüléseket okozó LDB-gumilövedékek használata, szeptember 21-én szerencsére áldozatok nélkül.

Sokan tavaly november óta még mindig azon töprengenek, hogy kik is ezek a sárgamellényesek, és mit akarnak. A szeptember 21-i tüntetésük alkalmából kiadott, 28 szervezetük által aláírt nyilatkozat néhány mondata adalék a kérdés megválaszolására.

„Egyesüljünk a rendszer ellen, földgolyónk tönkretétele ellen, az elitek [nép iránti] megvetése ellen, a folyamatban lévő ‘reformok’ ellen, a hónapvég miatti szorongások ellen, a diszkrimináció minden formája ellen és a [Franciaországban uralkodó] autoriter rendszer ellen. (…) Időseink tiszteletére és gyermekeink jövőjéért tömegesen lepjük el Párizs utcáit!”

Az elmúlt 10 hónapban több könyv jelent meg a sárgamellényesekről, szociológusok, történészek elemzik e látszólag semmiből hirtelen kirobbant atipikus tiltakozás társadalmi kiváltó okait és történelmi gyökereit. Kevesebbet olvashatunk mozgalmuk politikai hatásáról. Erről is bizonyára lesznek alapos elemzések.

Egy bizonyos: a mozgalom viszonylag korai sikerei mellett – emlékezzünk a kormány visszakozására a benzinadó felemelését illetően, a nyugdíjaknak a megélhetési költségekhez való igazítására, és a legalacsonyabb nyugdíjak adócsökkentésére –, Macron és az őt támogató sajtó hangnemet változtatott: a becsmérlést a megértés tiszteletteljes hangja, és a fentebb említett türelmes „pedagógia” váltotta fel. Ez azonban úgy tűnik, egyelőre nem növeli se Macron, se a kormány népszerűségét.

A lyoni bíróság szeptember 16-i ítélete is ezt illusztrálja. Az Action non violente-COP21 (Erőszakmentes akció-Cop 21) nevű környezetvédő egyesület a kormányt semmittevéssel, a Párizsi Egyezmény (2015, az egyezményt aláíró államoknak a klíma-változás mérséklésére tett elkötelezettségei) be nem tartásával vádolja, és ez ellen való tiltakozásképpen az egyesület fiatal tagjai hat hónapja akasztják le és tüntetik el az ország különböző részein, városok, falvak önkormányzatinak falairól a köztársasági elnök hivatalos portréját.

Szeptember közepéig 133 Macron-portré került le a falról, helyükön a sima fal emlékezteti az ott megfordulókat Macron tehetetlenségére a környezetvédelemmel szemben. Eddig ez az akciósorozat politikai gegek sorozatának tekinthető, komollyá a portrékat leakasztók és eltüntetők elleni perek tették. Ahogy várható volt, a fiatalokat a bíróságok többé-kevésbé magas pénzbírságokra ítélték.

Az országot megbolygató meglepetést a lyoni bíróság szeptember 16-i ítélete és az ítélet indoklása hozta. Az ítélőtábla felmentette az elnöki portrét leakasztó két fiatalt, és az ítélet indoklásában egy az egyben pártjukat fogta. Megállapította, hogy „a klímaváltozás konstans tény, amely súlyosan érinti az emberiség jövőjét”, majd bírálta Franciaországot, mert elmarad a megújuló energiák fejlesztésében, 2018-ban túllépte az üvegházhatású gázok kibocsátásának költségvetését és 2017-ben meghaladta az energiafogyasztás tervezett határát.

„Azzal az állammal szemben, amely nem tartja be minimálisnak tekinthető célkitűzéseit”, folytatja a bírói ítélet, „a demokratikus államokban az állampolgárok önkifejezési formája nem szorítkozhat a választásokon leadott szavazatokra, hanem a részvétel új formáit kell találniuk a kritikai éberség kötelességének keretein belül.” Az ügyész fellebbezett, tehát lesz az ügynek folytatása.