Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ENSZ szerint borítékolható az áradás, szárazság és extrém időjárás, de alkalmazkodni talán még lehet hozzá

Teljesen mindegy, hogy azonnal visszafogjuk az üvegházhatású gázkibocsátást (ÜHG) vagy sem, az már bizonyosnak látszik, hogy 2050-re évente várhatók majd olyan extrém tengerszint-ingadozások, melyek eddig százévente egyszer voltak megfigyelhetők – írja a Guardian az IPCC szerdán kijött jelentése nyomán, mely ezúttal a világtengerre és a krioszférára, vagyis a folyamatosan fagyott régiókra fókuszál.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene azonnal csökkenteni az ÜHG-kibocsátást, hiszen az, hogy milyen jellegű extrém klimatikus körülményekhez kell alkalmazkodnia az emberiségnek, nagyon nem mindegy.

Viszont fontos látni, hogy a klímaváltozás következményeivel már együtt élünk, és a légkörben lévő gázok miatt vannak olyan, a jövőben szinte biztosan bekövetkező fejlemények, melyek ellen már nem tudunk tenni, azonban alkalmazkodni még megpróbálhatunk.

Az alkalmazkodás, és a kibocsátás csökkentése, hogy bizonyos forgatókönyvek elkerülhetetlenné váljanak, létfontosságú – tekintve, hogy 680 millió ember él alacsonyan fekvő part menti zónákban, 670 millió magashegyi régiókban, 65 millió kis szigeteken és négymillió a sarkkörön túl.

Ők pedig még csak azok, akiknek az életkörülményeit közvetlenül érinti a tengerszint emelkedése, vagy a krioszféra, például gleccserek vagy a sarkvidéki jégtakaró olvadása, és rajtuk kívül egyrészt ott vannak azok, akiknek lakhelyét más módon veszélyezteti közvetlenül a klímaváltozás, közvetve pedig a bolygó valamennyi lakójának az életére hatással van.

Hoesung Lee, az IPCC tagja szerint

„a nyílt tenger, az Északi- és Déli Sark valamint a magashegységek sok ember számára távolinak tűnhetnek. De közvetve és közvetlenül számtalan módon függünk tőlük, vagy befolyásolják életünket – időjárás és klíma, élelem és víz, energia, kereskedelem, közlekedés, kikapcsolódás és turizmus, egészség és jóllét, kultúra és identitás tekintetében. Amennyiben radikálisan csökkentjük kibocsátásunkat, a következmények akkor is komoly kihívást fognak jelenteni az emberek és lakóhelyeik számára, de valószínűleg kezelhetőbbek lesznek a legsérülékenyebb csoportok szempontjából.”

A jelentés, melyet az IPCC 194 tagállama hitelesített szeptember 24-én, leszögezi, hogy az iparosodás előtti korszakhoz képest már most egy fokkal melegebb a Föld átlaghőmérséklete, aminek hatására az óceánok vize melegebb, savasabb, és kevésbé élhető a benne élő lények számára. Eközben pedig a gleccserek és a jégsapkák minden korábbinál gyorsabban olvadnak, ezzel szignifikáns mértékben emelve a tengerszintet.

Ez a tengerszint-emelkedés legrosszabb esetben időről időre több, mint négy méter is lehet, ami alapvetően formálná át a világtérképet, amennyiben a gazdaság nem mérsékli a kibocsátott ÜHG mennyiségét.

A jelentés szerint az óceánok és a krioszféra gyors változása miatt a tengerparti városok lakóitól a sarkvidéki közösségek tagjaiig rengeteg csoportnak kell radikálisan változtatnia az életén, adott esetben elhagyni lakhelyét, a tanulmány pedig igyekszik előrevetíteni, mi várható, ezzel összefüggésben pedig tanácsokat az alkalmazkodáshoz.

A hegyvidéki és folyammenti közösségek súlyos következményekkel kell hogy szembenézzenek, és fel kell hogy készüljenek az ivóvízhiányra. A gleccserek, a hó, a jég és a permafroszt olvad, ez pedig nem is fog változni, a közvetlen következményei pedig földcsuszamlások, lavinák, árvizek és sziklaomlások lehetnek.

Ugyanakkor a kisebb gleccserek, mint amilyenek az európaiak – és például az indonéz, afrikai, vagy a trópusi andokiak – el fogják veszíteni tömegük nyolcvan százalékát, ez pedig a fent említett következmények után a belőlük lecsorgó vízmennyiség mennyiségi és minőségi csökkenését vonja magával, ami már bőven kihat a belőlük táplálkozó folyók messzebb eső részeire is.

Magyarán miután a gleccservizektől függő közösségeket elsodorta a sárlavina, szomjan fognak halni – vagyis miközben sokszor az kerül előtérbe, hogyan lehetetleníti el a klímaváltozás a melegebb égöveken élők életét, olyan helyek is lakhatatlanná válnak, ahol a hőmérséklet emelkedése közvetlenül nem jelentene veszélyt, azonban az azzal járó következmények már igen.

Ennek hatását pedig Magyarországon is lehet majd érezni, mert a Duna ugyan nem csupán a hegyvidékekben felolvadó hóból táplálkozik, de mindenesetre fontos vízforrása.

A hatás pedig nem csupán abból lesz érezhető, hogy Horánynál messzebb kell majd gyalogolni a langyos vízben hogy ellepjen, de érinti a mezőgazdaságot, a dunai szállítmányozást, melyet vasútra és közútra kell terelni, és a régió energiatermelésében fontos szerepet betöltő bősi és vaskapui erőművek sem fognak annyi áramot termelni mint most – Paks hűtéséről nem is beszélve.

Eközben az olvadó jég előbb-utóbb, közvetve vagy közvetlenül az óceánok víztömegének a gyarapodásához járul hozzá, melyek szintje a XX. század alapján nagyjából tizenöt centit emelkedett – azonban már napjainkban is ennek a sebességnek a kétszeresével, évente 3,6 milliméterrel emelkedik. A beáramló víztömeg mellett magának a víz hőmérsékletének a növekedésének is szerepe van, hisz a melegebb víznek a térfogata is nagyobb (és a benne lévő jeget is gyorsabban olvasztja).

A tengerszint emelkedését lehet lassítani a jelentés szerint, és az ÜHG-kibocsátás komoly mérséklésével elérhető, hogy az évszázad végéig mindössze 30-60 centiméterrel emelkedjen, azonban a jelenlegi tendenciák folyományaként a 60-110 centi a reális – a nagy intervallumok annak köszönhetők, hogy egyelőre nem teljesen világos, hogyan fognak reagálni a sarkvidéki jégsapkák a melegedésre.

A melegedés természetesen radikálisan átalakítja az óceánok élővilágát, ezzel együtt a tőlük függő közösségekét is, hisz amennyiben egy halászatból élő közösség régiójában eltűnnek a halak, akkor kénytelenek más megélhetés után nézni, vagy elhagyni a lakhelyüket, amennyiben nem kívánnak éhen halni.

Napjainkig a világtenger a felmelegedés több, mint 90 százalékát nyelte el, és 2100-ig még 2-4-szer annyit fog, mint 1970-től napjainkig, amennyiben sikerül 2 Celsius fok alatt tartani a felmelegedés mértékét.

Amennyiben nem – és ami a valószínűbb – ez a szorzó 5-7 lesz a jelenlegi jelentés szerint.

Ez pedig a vízi élővilág számára létfontosságú oxigénellátást veszélyezteti, vagyis, eléggé leegyszerűsítve megfulladnak a halak. Az élővilágot ráadásul az óceáni hőhullámok is fenyegetik, melyek száma 1982 óta megduplázódott, azonban két fokos melegedés mellett meg fog hússzorozódni, jelen tendenciák szerint pedig ötvenszereződni. Vagyis a tengeri szardellának is annyi.

A sarkvidéki jégtakaró, mely jég formájában egyrészt jobban visszaveri a napfényt, másrészt olvadva hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez, az év valamennyi hónapjában egyre csak vékonyodik, 1,5 fokos melegedés esetén százévente lenne jégmentes, 2 fok esetén háromévente. Azt pedig láthattuk, hogy a melegedés valószínűleg meg fogja haladni a két fokot.

A sarkvidéki közösségeknek pedig, habár már kénytelenek voltak elkezdeni alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, támogatásra van szükségük, hogy sikerrel járjanak.

Emellett a 3-4 méter mélységig még a párizsi célok megvalósulása esetén is felolvadna a permafroszt, az örökké fagyott talaj negyede az évszázad végéig. Amennyiben viszont a jelenlegi tendenciák érvényesülnek, ez az arány hetven százalék körül lehet, de ismerve, mennyire nem ismerjük a permafroszt viselkedését, ez lehet sokkal több is – mindenesetre a folyamat irdatlan mennyiségű ÜHG-t enged a levegőbe, még jobban gyorsítva a felmelegedést. Ráadásul, ahogy a jelentés is megjegyzi, a korábbinál sokkal több tűz gyorsítja ezt a hatást.

Összefoglalva, Debra Roberts, a jelentés egyik készítőjének szavait idézve

„csak akkor leszünk képesek az iparosodás előttihez képest 2 Celsius fok alatt tartani a globális felmelegedés szintjét, ha soha nem látott változásokat vezetünk be a társadalom minden területén, beleértve az energiatermelést, a föld- és ökoszisztéma-használatot, a városok és az infrastruktúrák területét, valamint az ipart is. A párizsi egyezményben vállaltak teljesítéséhez szükséges ambiciózus klímapolitikák és kibocsátáscsökkentések a világtengert és a krioszférát is segítenek megvédeni – és ezzel együtt fenntartani az életet a Földön.”

Mindazonáltal az elég látványos, hogy a jelenlegi, tőkés világrendszeren belül tett vállalások nem lesznek elegendőek, hogy a felmelegedés szintjét két fok alatt tartsuk az évszázad végéig.

Ugyanakkor azok, akiknek igazán érdekükben áll a jelenlegi rendszer fenntartása, vagyis a globális tulajdonosi osztály, messze jobban fognak tudni alkalmazkodni a megváltozott klimatikus viszonyokhoz, mint a perifériaországok szegény lakosai.

Mert míg előbbiek meg tudják vásárolni, hogy a bolygó valamely kellemes és élhető részén lakhassanak, és a szűkössé váló erőforrásokból is bizonyosan igényeiknek megfelelően fognak részesülni, utóbbiakat jelenleg legjobb esetben is társadalmi nehézséget jelentő menekültnek, rosszabb esetben emberevő migránsnak bélyegzi a centrumországok, valamint a fél-periféria politikai elitje, amennyiben megpróbálnak olyan helyre vándorolni, ahol biztosítottak az életben maradás minimális feltételei.

Ez pedig, akárcsak a gazdasági rendszerünk, nem valószínű hogy igazságosabb irányban változna a jövőben – ahogy sajnos a jelentés készítőjének radikális változásra vonatkozó felhívását sem valószínű, hogy megfogadná a bolygó elitje.

A cikk javarészt az IPCC jelentésének sajtóanyaga alapján készült.
Olvass tovább!