Teljesen mindegy, hogy azonnal visszafogjuk az üvegházhatású gázkibocsátást (ÜHG) vagy sem, az már bizonyosnak látszik, hogy 2050-re évente várhatók majd olyan extrém tengerszint-ingadozások, melyek eddig százévente egyszer voltak megfigyelhetők – írja a Guardian az IPCC szerdán kijött jelentése nyomán, mely ezúttal a világtengerre és a krioszférára, vagyis a folyamatosan fagyott régiókra fókuszál.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene azonnal csökkenteni az ÜHG-kibocsátást, hiszen az, hogy milyen jellegű extrém klimatikus körülményekhez kell alkalmazkodnia az emberiségnek, nagyon nem mindegy.
Viszont fontos látni, hogy a klímaváltozás következményeivel már együtt élünk, és a légkörben lévő gázok miatt vannak olyan, a jövőben szinte biztosan bekövetkező fejlemények, melyek ellen már nem tudunk tenni, azonban alkalmazkodni még megpróbálhatunk.
Az alkalmazkodás, és a kibocsátás csökkentése, hogy bizonyos forgatókönyvek elkerülhetetlenné váljanak, létfontosságú – tekintve, hogy 680 millió ember él alacsonyan fekvő part menti zónákban, 670 millió magashegyi régiókban, 65 millió kis szigeteken és négymillió a sarkkörön túl.
Ők pedig még csak azok, akiknek az életkörülményeit közvetlenül érinti a tengerszint emelkedése, vagy a krioszféra, például gleccserek vagy a sarkvidéki jégtakaró olvadása, és rajtuk kívül egyrészt ott vannak azok, akiknek lakhelyét más módon veszélyezteti közvetlenül a klímaváltozás, közvetve pedig a bolygó valamennyi lakójának az életére hatással van.
Hoesung Lee, az IPCC tagja szerint
„a nyílt tenger, az Északi- és Déli Sark valamint a magashegységek sok ember számára távolinak tűnhetnek. De közvetve és közvetlenül számtalan módon függünk tőlük, vagy befolyásolják életünket – időjárás és klíma, élelem és víz, energia, kereskedelem, közlekedés, kikapcsolódás és turizmus, egészség és jóllét, kultúra és identitás tekintetében. Amennyiben radikálisan csökkentjük kibocsátásunkat, a következmények akkor is komoly kihívást fognak jelenteni az emberek és lakóhelyeik számára, de valószínűleg kezelhetőbbek lesznek a legsérülékenyebb csoportok szempontjából.”
A jelentés, melyet az IPCC 194 tagállama hitelesített szeptember 24-én, leszögezi, hogy az iparosodás előtti korszakhoz képest már most egy fokkal melegebb a Föld átlaghőmérséklete, aminek hatására az óceánok vize melegebb, savasabb, és kevésbé élhető a benne élő lények számára. Eközben pedig a gleccserek és a jégsapkák minden korábbinál gyorsabban olvadnak, ezzel szignifikáns mértékben emelve a tengerszintet.
Ez a tengerszint-emelkedés legrosszabb esetben időről időre több, mint négy méter is lehet, ami alapvetően formálná át a világtérképet, amennyiben a gazdaság nem mérsékli a kibocsátott ÜHG mennyiségét.
A jelentés szerint az óceánok és a krioszféra gyors változása miatt a tengerparti városok lakóitól a sarkvidéki közösségek tagjaiig rengeteg csoportnak kell radikálisan változtatnia az életén, adott esetben elhagyni lakhelyét, a tanulmány pedig igyekszik előrevetíteni, mi várható, ezzel összefüggésben pedig tanácsokat az alkalmazkodáshoz.
A hegyvidéki és folyammenti közösségek súlyos következményekkel kell hogy szembenézzenek, és fel kell hogy készüljenek az ivóvízhiányra. A gleccserek, a hó, a jég és a permafroszt olvad, ez pedig nem is fog változni, a közvetlen következményei pedig földcsuszamlások, lavinák, árvizek és sziklaomlások lehetnek.
Ugyanakkor a kisebb gleccserek, mint amilyenek az európaiak – és például az indonéz, afrikai, vagy a trópusi andokiak – el fogják veszíteni tömegük nyolcvan százalékát, ez pedig a fent említett következmények után a belőlük lecsorgó vízmennyiség mennyiségi és minőségi csökkenését vonja magával, ami már bőven kihat a belőlük táplálkozó folyók messzebb eső részeire is.
Magyarán miután a gleccservizektől függő közösségeket elsodorta a sárlavina, szomjan fognak halni – vagyis miközben sokszor az kerül előtérbe, hogyan lehetetleníti el a klímaváltozás a melegebb égöveken élők életét, olyan helyek is lakhatatlanná válnak, ahol a hőmérséklet emelkedése közvetlenül nem jelentene veszélyt, azonban az azzal járó következmények már igen.
Ennek hatását pedig Magyarországon is lehet majd érezni, mert a Duna ugyan nem csupán a hegyvidékekben felolvadó hóból táplálkozik, de mindenesetre fontos vízforrása.
A hatás pedig nem csupán abból lesz érezhető, hogy Horánynál messzebb kell majd gyalogolni a langyos vízben hogy ellepjen, de érinti a mezőgazdaságot, a dunai szállítmányozást, melyet vasútra és közútra kell terelni, és a régió energiatermelésében fontos szerepet betöltő bősi és vaskapui erőművek sem fognak annyi áramot termelni mint most – Paks hűtéséről nem is beszélve.
Eközben az olvadó jég előbb-utóbb, közvetve vagy közvetlenül az óceánok víztömegének a gyarapodásához járul hozzá, melyek szintje a XX. század alapján nagyjából tizenöt centit emelkedett – azonban már napjainkban is ennek a sebességnek a kétszeresével, évente 3,6 milliméterrel emelkedik. A beáramló víztömeg mellett magának a víz hőmérsékletének a növekedésének is szerepe van, hisz a melegebb víznek a térfogata is nagyobb (és a benne lévő jeget is gyorsabban olvasztja).
A tengerszint emelkedését lehet lassítani a jelentés szerint, és az ÜHG-kibocsátás komoly mérséklésével elérhető, hogy az évszázad végéig mindössze 30-60 centiméterrel emelkedjen, azonban a jelenlegi tendenciák folyományaként a 60-110 centi a reális – a nagy intervallumok annak köszönhetők, hogy egyelőre nem teljesen világos, hogyan fognak reagálni a sarkvidéki jégsapkák a melegedésre.
A melegedés természetesen radikálisan átalakítja az óceánok élővilágát, ezzel együtt a tőlük függő közösségekét is, hisz amennyiben egy halászatból élő közösség régiójában eltűnnek a halak, akkor kénytelenek más megélhetés után nézni, vagy elhagyni a lakhelyüket, amennyiben nem kívánnak éhen halni.
Napjainkig a világtenger a felmelegedés több, mint 90 százalékát nyelte el, és 2100-ig még 2-4-szer annyit fog, mint 1970-től napjainkig, amennyiben sikerül 2 Celsius fok alatt tartani a felmelegedés mértékét.
Amennyiben nem – és ami a valószínűbb – ez a szorzó 5-7 lesz a jelenlegi jelentés szerint.
Ez pedig a vízi élővilág számára létfontosságú oxigénellátást veszélyezteti, vagyis, eléggé leegyszerűsítve megfulladnak a halak. Az élővilágot ráadásul az óceáni hőhullámok is fenyegetik, melyek száma 1982 óta megduplázódott, azonban két fokos melegedés mellett meg fog hússzorozódni, jelen tendenciák szerint pedig ötvenszereződni. Vagyis a tengeri szardellának is annyi.
A sarkvidéki jégtakaró, mely jég formájában egyrészt jobban visszaveri a napfényt, másrészt olvadva hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez, az év valamennyi hónapjában egyre csak vékonyodik, 1,5 fokos melegedés esetén százévente lenne jégmentes, 2 fok esetén háromévente. Azt pedig láthattuk, hogy a melegedés valószínűleg meg fogja haladni a két fokot.
A sarkvidéki közösségeknek pedig, habár már kénytelenek voltak elkezdeni alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, támogatásra van szükségük, hogy sikerrel járjanak.
Emellett a 3-4 méter mélységig még a párizsi célok megvalósulása esetén is felolvadna a permafroszt, az örökké fagyott talaj negyede az évszázad végéig. Amennyiben viszont a jelenlegi tendenciák érvényesülnek, ez az arány hetven százalék körül lehet, de ismerve, mennyire nem ismerjük a permafroszt viselkedését, ez lehet sokkal több is – mindenesetre a folyamat irdatlan mennyiségű ÜHG-t enged a levegőbe, még jobban gyorsítva a felmelegedést. Ráadásul, ahogy a jelentés is megjegyzi, a korábbinál sokkal több tűz gyorsítja ezt a hatást.
Összefoglalva, Debra Roberts, a jelentés egyik készítőjének szavait idézve
„csak akkor leszünk képesek az iparosodás előttihez képest 2 Celsius fok alatt tartani a globális felmelegedés szintjét, ha soha nem látott változásokat vezetünk be a társadalom minden területén, beleértve az energiatermelést, a föld- és ökoszisztéma-használatot, a városok és az infrastruktúrák területét, valamint az ipart is. A párizsi egyezményben vállaltak teljesítéséhez szükséges ambiciózus klímapolitikák és kibocsátáscsökkentések a világtengert és a krioszférát is segítenek megvédeni – és ezzel együtt fenntartani az életet a Földön.”
Mindazonáltal az elég látványos, hogy a jelenlegi, tőkés világrendszeren belül tett vállalások nem lesznek elegendőek, hogy a felmelegedés szintjét két fok alatt tartsuk az évszázad végéig.
Ugyanakkor azok, akiknek igazán érdekükben áll a jelenlegi rendszer fenntartása, vagyis a globális tulajdonosi osztály, messze jobban fognak tudni alkalmazkodni a megváltozott klimatikus viszonyokhoz, mint a perifériaországok szegény lakosai.
Mert míg előbbiek meg tudják vásárolni, hogy a bolygó valamely kellemes és élhető részén lakhassanak, és a szűkössé váló erőforrásokból is bizonyosan igényeiknek megfelelően fognak részesülni, utóbbiakat jelenleg legjobb esetben is társadalmi nehézséget jelentő menekültnek, rosszabb esetben emberevő migránsnak bélyegzi a centrumországok, valamint a fél-periféria politikai elitje, amennyiben megpróbálnak olyan helyre vándorolni, ahol biztosítottak az életben maradás minimális feltételei.
Ez pedig, akárcsak a gazdasági rendszerünk, nem valószínű hogy igazságosabb irányban változna a jövőben – ahogy sajnos a jelentés készítőjének radikális változásra vonatkozó felhívását sem valószínű, hogy megfogadná a bolygó elitje.
