4 évvel ezelőtt, 2015. szeptember 16-án menedékkérők egy kisebb csoportja kövekkel dobálta a rendfenntartókat az aznap lezárt szerb-magyar határon Röszkénél. Az eseménysor, amelyet élőben közvetített a média, teljes egészében átírta Magyarországon azt a beszédmódot, amivel a menedékkérőkhöz, migránsokhoz, menekültekhez viszonyulunk. Az azóta elkészült kutatások szerint lényegében ezen a ponton tűnt el a humanitárius szál a menedékkérők történetének elmeséléséből a magyar közéletben.
Röszke a propaganda alapja
4 éve ezen a napon menedékkérők várakoztak a röszkei határátkelőnél, hogy Magyarországra jussanak. Az előző nap életbe lépett jogi határzár és a szerb-magyar határszakaszra felhúzott kerítés miatt ezt már nem tudták megtenni. A rosszul tájékoztatott és az átjutásban még bízó menedékkérők egy kisebb része kövekkel dobálta a magyar rendőröket, majd a Terrorelhárítási Központ (TEK) indult ellenük rohamra. Az utóbbi egységei a videók és képek tanúsága szerint menedékkérőket, újságírókat, ártatlan embereket is bántalmaztak.
Ez volt az a pillanat, amikor a tévé képein, az internetes tudósításokon keresztül élővé vált a kormány riogató politikája, alakot és testet kaptak a Magyarországra zúduló migránsok, „igazsággá” váltak a félelmek, sőt a kormány által ezután rendezett kirakatperekben, a korábban átírt törvény miatt terroristaként mutogathatták a letartóztatott embereket, köztük például egy sánta és egy vak embert is.
Pedig a valóság messze nem azt mutatja, amit a kormány politikája erre a napra építve végül összehegesztett, és az azt megelőző napokról és hetekről még mindig számtalan kérdésre nem kaptunk választ, sőt, az aznapi történések körül is bőven vannak még kérdőjelek.
Az előző hónapokban a menekültválság már tematizálta a magyar közvéleményt, a szándékosan nem irányított, rossz állapotban hagyott és nem tájékoztatott menedékkérők és a hatóságok között pedig a konfliktus csak egy kitörési pontra várt.
Ez lett a „röszkei csata”. Szükségességére jó példa, hogy ugyanazok a menedékkérők, akik Röszkén le lettek tartóztatva vagy vízágyúzva, pár nappal később szabadon kelhettek át a határon, sőt, a kormány buszoztatta át őket pár kilométerrel arrébb a horvát határon. A balkáni útvonalat pedig nem a kerítés zárta le, hanem az EU és Törökország között született, azóta is vitatott megállapodás.
Szeptember 15-én 0 óra 0 perckor hatályba lépett a jogi határzár. Akkor percekig még át tudtak jönni a menedékkérők a határon, de később már nem. A szerb-magyar határt hermetikusan lezárták, és egy olyan jogi intézkedéssort vezettek be a menedékkérelemre (amit később, 2017-ben a végtelenségig szigorítottak, 2019-ben pedig lényegében az éheztetést is legalizálták), amely alapján, mivel korábban Szerbiát biztonságos országnak minősítette a magyar parlament, majdnem lehetetlen lett szabályosan menedékkérelemért fordulni Magyarországon.
2015. szeptember 16-án tehát lezárva állt a határ. Délutánra egyre inkább nőtt a feszültség, az elégedetlenkedő menedékkérők egy része elindult a szerb-horvát határ felé, nagyobb részük azonban ott maradt a magyar határnál és várt, közülük egy kisebb rész, eltérő beszámolók szerint egy 50-300 fős mag, köveket kezdett dobálni a rendőrség felé. Egyes beszámolók szerint valakik ultimátumot is intéztek a rendőrséghez, hogy engedjék át őket. A magyar állam erőszakszervei viszont bajban voltak. Ugyanis az őket támadó kisebbség a szerb határ túloldalán volt, ahova a rendőrök nem tudtak átmenni, így nem tudták semlegesíteni az őket ért támadásokat.
Délután 4 óra körül egyszer csak kinyílt a magyar határ kapuja. A rendőrség felvételén jól látható, hogy az addig szigorúan őrzött, a magyar terület kezdetét jelentő kaputól hátrálnak a rendőrök.
Majd ezután a kaput kinyitják az addig támadólag fellépő menedékkérők. Ezután az is látszik, hogy abbamarad az addigi kődobálás.
A következő pillanatokat a helyszíni beszámolók szerint a szerb oldalon lévők közül mindenki úgy élte meg, hogy a magyarok megnyitották a határt. Akik hátrább álltak, nyilván csak a kapu mögül eltűnő rendőröket és a nyitott kaput látták. A menedékkérők pedig megindultak. Sokszor a nőket, időseket és gyerekeket előreengedve. Azt, hogy tényleg azt hitték, megnyitják a határt, az is bizonyítja, hogy az emberek azt skandálták, „köszönjük, Magyarország!”
Csakhogy ezzel magyar területre léptek. Ahogy pedig a tömeg eleje átlépett, a TEK egységei támadást indítottak, hiszen már intézkedhettek. A tömeg pánikba esett, és menekülni kezdett, ahogy a Jobbik-közeli N1TV akkori felvételein is látszik.
Warren Richardson, egy Budapesten élő ausztrál fotós beszámolója szerint már a korábbi kődobálás kapcsán is megosztottak voltak a menedékkérők. Miközben egy részük dobálta a magyar hatóságokat, addig folyamatosan voltak olyanok is, akik próbálták az agresszívan fellépőket csitítani. Miután kinyílt a határt záró kerítés, percekig nem történt semmi atrocitás. Egy szír férfi adta át beteg gyerekét a magyar hatóságoknak, mivel szerb oldalon nem volt egészségügyi ellátás. Ő kérlelte, hogy legalább egy családtagjuk hadd mehessen át a rosszul lévő lányukkal. A külföldi újságírók őt interjúvolták, róla készítettek fotókat, amikor megindult a rendőrségi támadás.
A TEK egységei Richardson szerint maguk előtt tolták a készenléti rendőröket, akik elkezdték kifelé nyomni a tömeget. Akik bekerültek a sorfal mögé, elestek, kinyomódtak szélre, azokkal a TEK-esek bántak el. Richardsont a földön többször is megrúgták, de miután felkelt, tudott fotózni további sérülteket is, például egy lengyel újságíró véres fejét is. Vagy azt a szír menedékkérőt, aki epilepsziás görcsöt kapott a támadás után.
Fotó: budapestbeacon.com
De ott volt, például egy béna, egy sánta és egy majdnem vak nő később vádlottjai lettek a röszkei terrorista pernek. Ez a per volt hivatott bebizonyítani, hogy a kormány és a rendőrség terroristákra csapott le azon a napon, illetve azt a kormányzat által kreált párhuzamot megerősíteni, hogy a menedékkérők egyenlőek a terroristákkal.
A TEK és a magyar erőszakszervezetek akciója akár jogos is lehet, hiszen megpróbáltak törvényesen intézkedni a rájuk támadó menedékkérőkkel szemben. Csakhogy az áldozatok és letartóztatottak egy része nem lépett fel agresszívan a magyar állammal szemben (a röszkei perben is csupán egy olyan vádlott ült a vádlottak padján, akit ezzel gyanúsítottak), és azok sem törvényszegés szándékával indultak el a magyar határ felé, akiket ezután tiltott határátlépéssel gyanúsítottak meg, illetve ítéltek el. Így lényegében az ő nézőpontjukból lépre csalták őket. (Egyébként családegyesítés címszóval az előállítottak közül még aznap több embert visszaengedett a magyar állam Szerbiába.)
Arról, hogy milyen taktikai hibákat követtek el a magyar állam erőszakszervei, az Átlátszó közölt 2015-ben részletes cikket. Itt egy volt rendőrségi szakértő elmondta, szerinte nem mérték fel a vezetők jól a terepet, hiba volt, hogy a szerb rendőrökhöz nem delegáltak kapcsolattartót, a rendőrök teste helyett más eszközökkel is védhették volna a határt, és szerinte hiba volt a TEK bevetése is, de összességében úgy értékelte, a csapatirányítás hibáitól eltekintve a rendőrök egy kemény helyzetben jól helytálltak.
Újságírók a megvertek között
De az mindenképp érthetetlen, hogy miért tartóztattak le számtalan újságírót is a röszkei rendőrségi támadás során, sőt olyan is volt köztük, akiket bántalmaztak. Egy lengyel újságírót gumibottal ütöttek a földön, miközben azt ordibálta, hogy ő sajtós, egy ausztrál és egy szlovák újságírót egy éjszakára bent is tartottak a fogdában.
A Dennik N szlovák újságírónője így számolt be a letartóztatásáról:
„Éppen fel akartam segíteni az egyik családot a földről, akik elestek, amikor az egyik rendőr a földre lökött, gumibottal végigvert, kicsavarta a kezem és gyorskötözővel megkötözött.”
Egy szerb tévéstábot még akkor is ütöttek és vertek a magyar rendfenntartók, mikor ők közölték, hogy újságíróként dolgoznak. Így járt egy svájci riporter is.
Nincs érdemi vizsgálat
Ezekben az ügyekben egyébként nyomozott is az ügyészség a TEK ellen, de nem tudunk eredményről. Ellenben a magyar kormány és annak minden szerve teljes egészében elzárkózott attól, hogy kivizsgálják, jó döntéseket hozott-e a csapatirányítás Röszkénél. Szükség volt-e erre az átcsalós manőverre a határ, vagy a rendőrök épségének biztosításához? Követett-e el hibát a parancsnokság, amikor tájékoztatás nélkül vezényelt rohamot a határon átnyomuló emberekkel szemben? (Több beszámoló is van arról, hogy nem volt elégséges a tolmácsok tájékoztatása, illetve a határ kinyílása után nem jött tájékoztatás.) Alkalmazott-e túlzott erőszakot a rendőrség a támadás során?
Sőt, nem csupán elzárkóztak a vizsgálattól a rendvédelmi szervek, illetve a magyar kormány tagjai, hanem 30 nappal a történtek után minden bizonyítékot meg is semmisítettek.
Pedig pont a 2006-os rendőri túlkapások kapcsán tudjuk, mennyire fontos lenne nem csupán a felelősségre vonás, hanem az is, hogy a rendőrség tanuljon az ilyen helyzetekből. Hiszen bár abban egyetérthetünk, hogy a bekövetkezett helyzetben a rendőrség fellépésére szükség volt, de ez a helyzet más intézkedésekkel valószínűleg elkerülhető lett volna, és elég valószínűtlen, hogy szükség volt a rendőrség ilyen mértékű fellépésére. Talán véresre vert emberek nélkül is lehetett volna rendezni a szituációt.
A másik kérdés pedig az, hogy egyáltalán mi szükség volt a konfliktusra, ha a magyar kormány pár nappal később már átengedte a horvát határon, sőt nem csupán átengedte, hanem átvonatoztatta és buszoztatta a menedékkérőket, sok beszámoló szerint mindenfajta ellenőrzés nélkül. Biztos van erre biztonságpolitikai, vagy rendészeti válasz is, de ami biztos, hogy van a propaganda szempontjából.
Az akkori történések ugyanis szerves részét képezik azóta is a kormányzati propagandának. Itt lett felépítve a kerítés nimbusza, amit azóta szinte minden kampányban használ a kormánypárt, itt adott valóságot a ránk özönlő migránsokról szóló rémképnek a kormány.
