A munkahelyen belüli zaklatás, fizikai bántalmazás, beosztottal szembeni hatalmi visszaélés nem tartozik azon ügyek közé, amelyekben az áldozatok garantáltan korrekt eljárásban és igazságtételben részesülnek. Jó példa erre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod polgármesterének az esete, akit két éve vádolt meg egyik beosztottja szexuális zaklatással és bántalmazással – az ügyben azóta sem született megnyugtató ítélet, a rendőrség előbb a bizonyítékok ellenére megszüntette a nyomozást, majd újranyitotta ügyészségi nyomásra. A polgármester azonban újra indul az októberi önkormányzati választásokon, a rendőrség pedig inkább az áldozat szavahihetőségét kérdőjelezte meg a nyomozás során.

Nem indult zökkenőmentesen annak az ORFK kötelekében dolgozó ezredesnek az ügye sem, aki felettesével, egy vezérőrnaggyal szemben fogalmazott meg súlyos vádakat. Ahogy arról a Népszava még hétfőn beszámolt, a nőnek „magánéleti kapcsolata volt” a felettesével, ám miután jelezte szakítási szándékát, – elmondása szerint – a vezérőrnagy hónapokon át fenyegette (például az állása elvesztésével), majd fizikailag is bántalmazta. A legdurvább fizikai inzultusra július 30-án került sor.

Az ezredes látleletet készíttetett, amely szerint a fejen és a nyakon, a bal alkaron és karon, a jobb lábon és a bal lábszáron volt zúzódás. Egy hétig vívott, hogy vajon tegyen-e feljelentést:

„Tizenhat éve dolgozom a rendőrségen, innen kapom a fizetésem, szakmailag és érzelmileg is erősen kötődöm a munkámhoz. Tisztában voltam azzal, hogy derékba törhet a karrierem, ha eljárást kezdeményezek a közvetlen munkahelyi felettesemmel szemben” – mondta.

Végül panaszt is tett az országos rendőrfőkapitánynál, majd miután úgy érezte, ügye nem halad, a Központi Nyomozó Főügyészségen is.

Mindez augusztusban történt.

A Népszava beszámolója szerint tegnap végül megindult a nyomozás, „panasz jellegére tekintettel” pedig a Központi Nyomozó Főügyészség nem férfi, hanem női ügyészeket rendelt ki az ezredes meghallgatására. (Ez egy olyan jó gyakorlat ilyen esetekben, amely komoly előrelépést jelent a magyar közintézményekben uralkodó eljárásokhoz képest.)

Bár eredetileg 1,5 órásra tervezték, a meghallgatás végül öt órán át tartott, az ezredes elmondása szerint az ügyészek tapintatosak és tárgyilagosak voltak, amit ő pozitívként értékelt.

Mindezek ellenére az ezredes úgy gondolja, nincsenek egyenlő esélyei az eljárásban. A korrekt intézkedés szerinte az lett volna, ha nem őt teszik át máshova, hanem a vizsgálat idejére mindkettőjük szolgálati viszonyát felfüggesztik. A rendőrség csúcsvezetéséhez tartozó vezérőrnagy eleve előnyösebb helyzetben van: olyanoknak kellene tanúskodniuk ellene, akik egy hierarchikus szervezetben a beosztottjai.

Bár a vezérőrnagy munkahelye elvesztésével is megfenyegette, sőt azzal is, hogy sehol az állami szektorban nem fog majd állást találni, az ügyészségi eljárás úgy tűnik mégis megtörte a jeget: egy férfi kollégája telefonon felajánlotta az ezredesnek, hogy tanúskodik mellette.

Az olyan erősen hierarchikus szervezetekben, mint amilyen a rendőrség, különösen nehéz megtörni a hallgatást az ilyen típusú visszaélések ügyében. Éppen ezért kiemelkedően fontos olyan eljárásrendek kidolgozása, amelyek megakadályozzák az áldozatok elhallgattatását, a mostani eset ebben a folyamatban jelenthet óriási mérföldkövet.

Az isztambuli egyezményként elhíresült nemzetközi szerződés épp ilyen jó gyakorlatokat fogalmaz meg, amelyeket az állam meghonosíthatna saját jogrendjében, hogy védje a visszaélések áldozatait és küzdjön a nők elleni erőszak ellen. Bár Magyarország évekkel ezelőtt aláírta az egyezményt, a kormány azóta sem hajlandó ratifikálni, arra hivatkozva, hogy az felszámolná a nemeket -ez az állítás azonban teljességgel téves.