Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A francia külügy szerint az EU nem hosszabbítja meg a brexit határidejét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Franciaország külügyminisztere vasárnap az Europe 1 rádiónak nyilatkozva azt közölte, hogy az Európai Unió a jelen állás szerint nem fog további haladékot adni az Egyesült Királyságnak október 31. után, hogy a kilépésükről tárgyaljanak.

„Ez nagyon aggasztó. A briteknek el kell tudniuk mondani, hogy mit akarnak tőlünk.”

mondta Jean-Yves Le Drian, és hozzátette:

„Nem fogjuk ezt [ti. a halasztást] minden három hónapban eljátszani.”

Boris Johnson kormánya, melynek dedikált célja, hogy Nagy-Britannia október 31-én így vagy úgy elhagyja az EU-t, a héten elveszítette parlamenti többségét, és miközben rendszerint a brexit népi támogatottságára hivatkozik, a parlamenti többsége elfogyott, ahogy a jogi lehetősége is, hogy rendezetlen, „no deal” brexitet hajtson végre.

Közben maga a kormányzat is repedezik, vasárnap jelentette be Amber Rudd, a Johnson-kormány munka- és nyugdíjügyi minisztere, hogy lemond pozíciójáról, mivel úgy véli, a kormányzat fő célja immár nem az, hogy Nagy-Britannia megállapodással hagyja el az Európai Uniót – írja a brit közszolgálati BBC.

Rudd elmondta, 21, a kormány ellen lázadó konzervatív képviselő kizárása véleménye szerint támadás a demokrácia ellen.

Távozását Twitterén jelentette be követőinek, mikroblog-bejegyzésében, melybe lemondónyilatkozatának szkenjét is feltöltötte, kifejti, nem maradhat pozíciójában, miközben rendes, hűséges konzervatívokat kizárnak.

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság se veled se nélküled típusú évődéséről szóló cikkeinket és elemzéseinket itt találjátok.

(Reuters)