Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megalázónak tartják a nyugdíjasok a rezsiutalványt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Végtelenül megalázónak és igazságtalannak is tartja a nyugdíjasoknak szánt 9 ezer forintos rezsiutalványt a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata.

„Az egyeztetés nélküli, hirtelen ötlettel a kormány egyértelmű szándéka az idős emberek szavazatának megvásárlása az őszi önkormányzati választásokra. Felháborító, hogy a hatalom képviselői mindössze ennyire értékelik, sőt kihasználják az életük nagy részét tisztességben ledolgozott embereket” – szögezte le a tagozat elnöke, Juhász László.

A MASZSZ nyugdíjas tagozatának elnöke szerint az érintettek pontosan tudják, hogy éppen a szavazatukat készül megvásárolni a kormány „a jól időzített rezsimorzsával”.

Múlt hét pénteken, a Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy 9 ezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig, mivel

„minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell.”

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle.

Juhász arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszer igazságtalan, ugyanis a rezsiutalványt „azok a kiemelkedően jómódban élők is megkapják, akiknek ez legfeljebb a kerti medencéjük fűtésének egynapos költsége”, másoknak azonban, akik szegénységben élnek, ez az összeg valóban óriási segítséget nyújthat, „s éppen erre játszik a kormány”.

Hozzátette: a rezsiutalványos kampány ettől függetlenül is átgondolatlan, ugyanis azt továbbra sem tudni, hogy hogyan használhatják fel például azok, akik a bankjukon keresztül, csoportos beszedéssel egyenlítik ki a közüzemi számláikat.

Juhász arra is felhívta a figyelmet, hogy már nemcsak a bérektől szakadtak le vészesen a nyugdíjak, hanem a nyugdíjak között is egyre nagyobbra szakadék.

Azok, akik most vonulnak vissza, lényegesen több nyugdíjat kapnak, mint az ugyanolyan beosztásból, azonos évek ledolgozása után, de évekkel ezelőtt nyugdíjazott emberek – magyarázta a tagozat elnöke, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy a kormány régen magára hagyta az időseket, és nem is szándékozik méltó módon törődni velük. Ha ez ugyanis nem így lenne, akkor már visszaállította volna például, a tíz évvel ezelőtt megszüntetett vegyes – más szóval svájci – indexálási rendszert, amelynek eredményeként most évente átlagosan 250 ezer forinttal több lenne a nyugdíj. Ennyi pénztől fosztja meg a jelenlegi igazságtalan rendszer a nyugdíjasokat – állítja Juhász.

A MASZSZ nyugdíjas tagozatának elnöke leszögezte:

„az idős emberek szavazatát nem lehet megvásárolni.”

Az érintettek elvárják, hogy a kormány illetékesei a nagy érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve rendezzék a megalázóan kevés nyugdíjakat. Nem alamizsnát, hanem megérdemelt, méltó nyugdíjat kérünk – összegezett Juhász László.

A rezsiutalvány egyébként valóban odavetett aprópénznek tűnik, főleg, ha Gulyás érvelését is elfogadjuk arról, hogy a gazdasági szárnyalás következtében látnak  neki pont most az osztogatásnak.

Korábban mi is írtunk arról, hogy egyes elemzők szerint

a piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár.

A szocialista Tóth Bertalan még tavaly perelte ki a a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-ből azon adatokat, amelyekből kiderült: a lakossági fogyasztók már 2013-2014-ben is buktak a gázáron, de amióta az olajár jelentősen csökkent, még rosszabbul jártak. Ebben a két évben egy átlagos család zsebéből 11 300 forintot vettek ki, 2016-ban ez már 22 140 forint volt. Az MSZP politikusának  számításai szerint 2013 és 2017 között átlagosan 70 ezer forinttal többet spórolhatott volna minden háztartás, ha az állam a beszerzési árakhoz igazította volna a lakossági árakat.

Egy 2016-os jogszabály-módosítás szerint az állami gáznagykereskedőnek a lakossági árszintnél olcsóbb beszerzésen keletkező extraprofitját tartalékolnia kell arra az esetre, ha a jövőben esetleg újra emelkednének a gázárak – ennek nyomán az MFGK-nál 2018-ra közel százmilliárdos tartalék gyűlt fel. És mint kiderült, az olcsón vásárolt és drágán eladott gázból fennmaradó különbözetet addig tartalékolja az állami cég, amíg a kormány úgy nem dönt, visszaoszt belőle valamennyit rezsitámogatás címen.

Vagyis van miből nagylelkű(nek tűnő) rezsiutalványt osztogatni, kár, hogy ezek az egyszeri támogatások a közelébe sem érnek annak az összegnek, amit a 2014 óta változatlan gázárral kivettek a lakosság zsebéből.