Akármilyen higgadtan és körültekintően ír az ember, ha szóba hozza a zsidókérdést, a közönség a szokásos szenvedély- és indulatformulákkal fog válaszolni, fölújulnak az ősidők óta rögzött-beidegzett patológiák, előítéletek, hagyománytöredékek. Ezen nem lehet segíteni.

Eltűnődtem rajta, hogy komolyabb formában szemügyre veszem a legújabb idevágó klisét – „a baloldali antiszemitizmusét” – , amelyhez nagyon is érdekes történelmi problémák kapcsolódnak, s ennek keretében hoztam volna szóba a neokohn.hu jelenséget, hiszen ez a portál szokta „a baloldali zsidóellenességet” (több-kevesebb joggal) félóránként szóba hozni. De tudom, hogy akkor, more patrio, csak a provinciális (budapesti) üggyel törődtek volna a nyájas olvasók, és a szövegem nagyobbik része elkerülte volna a figyelmüket.

Ezért külön kell írnom erről a részletkérdésről – a zsidóság politikai jobbra terelésének a nem jelentéktelen kísérletéről, amely már folyik Magyarországon is – , hogy ezt itt most világossá tegyük, s beszélhessünk majd általánosabb és fontosabb tényekről és gondolatokról.

A jobbra terelés persze nemcsak a zsidókra irányul.

Angela Merkel soproni szereplése óta (2019. augusztusában), amelyet helyesen nevez „az Orbán-rendszer német legitimálásának” a szélsőjobboldali kormánysajtó, immár elfogadható lett a liberális középosztály számára, hogy legalább némán, a munkás hétköznapokban kiegyezzék, megbékéljen a tartósnak ígérkező Orbán-rezsimmel. Orbán szalonképesítése még nem teljes, de gondoljuk meg, mekkora szerepet játszott a liberális középosztály (kispolgárság) képzeletvilágában a szabadelvű-konzervatív Merkel mint igazolás és minta. (Erről már 2015-ben írtam szatírát, mert nevetségesnek tartottam a Merkel-kultuszt, amellyel – és a Nyugat védő karjának mítoszával – sokan helyettesíteni szerették volna a szélsőjobboldali magyar kormánnyal szembeni ellenállást vagy akár pusztán az alkotmányvédő-állagőrző politizálást.)

Az alkalmazotti középosztálynak, a hivatalnokságnak és a szerződésekből-pályázatokból-honoráriumokból, föllépti díjakból élő, hm, alkotó értelmiségnek sürgető egzisztenciális kérdése az Orbán-rezsimmel való békés együttélés, amely csöndben ugyan, de nagy lépésekkel halad előre.

Ennek az egyik legnyilvánvalóbb jele közügyekben eddig hangos személyek egyre szélesebb körű és egyre mélyebb hallgatása. Ezt „politikaundornak” szokták föltüntetni, pedig csak józan megfontolás és költségszámítás folyománya.

A neokohn.hu evvel szemben militáns orgánum, amely – a korábban liberális Seres László főszerkesztésében – már jó néhány hónapja megjelenik, szakmailag nagyon ügyes, élénk, információgazdag, változatos, nagy nemzetközi kitekintésű propagandaújság, amely részben a jobboldali izraeli nacionalizmus (cionizmus), részben a nyugati, elsősorban amerikai zsidó jobboldal témáit és álláspontját adaptálja. Ezt nem egyedül teszi, hiszen „a baloldali antiszemitizmus” a 888.hu és a mandiner.hu állandó beszédtárgya is, nem szólva a Hit Gyülekezetének különféle kiadványairól (ez utóbbi az amerikai ún. keresztyén cionizmus belhoni zászlóvivője) és a Köves Slomó-féle importhászid csoport (amely az EMIH nevét vette föl) megnyilatkozásairól. (Köves Slomó médiacége már bevásárolta magát az ellenzéki 168 Óra és a Klubrádió tulajdonosai közé, ami olykor meg is látszik ezeken a „fölületeken”.)

Tematikájának sajátszerűsége és külföldre eső nehézkedési pontja ellenére a neokohn.hu irányvonala azonos a kormányzó magyarországi szélsőjobboldaléval és még inkább Trump és Netanjahu politikájával. Az Egyesült Államok – de az utóbbi időben különösen az amerikai jobboldal – saját nemzeti ügyének tekinti Izrael Állam és a zsidó diaszpóra védelmét. Trump elnök, akárcsak az utóbbi időben a magyar kormány és médiaigazgatása, mindenekelőtt a muszlim menekültek befogadásának elutasítását, az iszlám integrizmus (dzsihádi fundamentalizmus) elleni harcot tünteti föl a zsidók létérdekének, s evvel egyéb kérdésekben is maga mellé akarja állítani a különféle zsidó és zsidóbarát csoportokat, amelyek a diaszpóra történetében először állnak elég masszívan a faji megkülönböztetés mellé, pedig az amerikai zsidó és zsidóbarát baloldalt annak idején nem tántorították el a polgárjogi mozgalomtól fekete antiszemiták és fekete „nacionalisták” kijelentései. Ezt az attitűdváltozást nemcsak a mindig létezett, de mostanáig marginális zsidó jobboldal hajtja végre, hanem ennél sokkal tágabb körökben is megfigyelhető, és olyan kérdésekben is – vallási tolerancia, női egyenlőség, melegjogok, környezetvédelem, békepolitika-antimilitarizmus, nukleáris leszerelés, európai föderalizmus, társadalmi igazságosság, antirasszizmus, antinacionalizmus, sőt: antifasizmus! – megnyilvánul, amelyeknek a közvetlen vagy kizárólagos zsidó vonatkozása nem evidens.

Az, hogy mindezekben és ezer más tekintetben a zsidók zöme valaha a tágan értelmezett baloldalon állt, nem érthetetlen: az európai szekularizáció, a hagyományos (vallásfelekezeti és etnikai) kizárólagosságok leépülése, az univerzalizmus és az emancipációs-fölszabadító áramlatok (fölvilágosodás, szabadelvűség, szocializmus) támogatása a zsidóság érdekének tetszett a XVIII. század óta, és ezt megpecsételni látszott az európai zsidóság elpusztítása a náci Harmadik Birodalom által, amely a fajgyűlölő, részben romantikus gyökerű jobboldal programját valósította meg.

Ez megváltozott (hogy miért, arról máskor), olyannyira, hogy már olyan cikket közöl a neokohn.hu Krisztina Koenen tollából, amely a jórészt neonáci AfD párt mainstreamingjét szolgálja. Én nem fogok vitatkozni Krisztina Koenen írásával, amelyben hemzsegnek a hamis állítások, hanem a magyar baloldali olvasót arra kérem, az AfD-ről olyan lapokból tájékozódjék, mint a Konkret vagy a Jungle World. Ezek szolidan zsidóbarát, antifasiszta, baloldali német lapok, teljesen idegenek az itt-ott csakugyan fölbukkanó „baloldali antiszemitizmustól” és Izrael Állam elfogult, túlzó bírálatától, ami nem ritkaság.

Ezt ugyanakkor tessék párhuzamba állítani a neokohn.hu ismételt (szerintem elvileg helyes, de Seres László internetes lapjában egyértelműen az Orbán-NER-Fidesz érdekeit szolgáló) véleményével, amely szerint a magyarhoni „balliberális” ellenzék együttműködése a Jobbikkal nem helyes. Ha ez utóbbi nem helyes, akkor az AfD-reklám se helyes. (Megjegyzendő, hogy miközben Orbán az egyébként gyorsan jobbra-szélsőjobbra tolódó CDU-val „barátkozik”, a kormánysajtó Salvinit, az AfD-t és az FPÖ-t dicsőíti. Akárcsak a neokohn.hu.)

Ugyancsak helytelen, sőt: elítélendő – akárcsak a német újfasiszták istápolása és ajnározása – az izraeli kormány intézkedéseinek (pl. a nem zsidó izraeli lakosok másodrendű állampolgárrá nyilvánítása hivatalosan és közjogilag, nem szólva az arab-palesztin lakosság elnyomásáról, hátrányos megkülönböztetéséről és a megszállt területek kíméletlen katonai-rendőri „igazgatásáról”, hogy egészen enyhén és szelíden fogalmazzunk) elvtelen helyeslése. Izrael nyilvános és hivatalos állampolitikájának bírálata – vagy a cionizmus mint zsidó nacionalizmus bírálata – mindig kihívja az antiszemitizmusvádat. Magam is így jártam, amikor a 2014-ben megjelent, „Izrael és mi” c. cikkemet észbontó rágalmakkal illették, egyik mondattöredékét mai napig sztereotip módon fölhozzák ellenem elfogult nacionalista kritikusaim, ami egyszerre elkeserítő és – az én esetemben – lássuk be, komikus.

Izrael Állam alapítása épp oly borzasztó, véres történet, mint minden államalapítás. Ebből nem következik, hogy bárki azt óhajtsa, hogy ez az állam – miért pont csak ez a többi szörnyállam között, hiszen mindegyik az? – megszűnjék, és lakosságát beolvasszák vagy elüldözzék.

Izrael kétségkívül veszélyeztetett helyzetben van, de ez nem menti föl a felelősség alól, hogy humánusan, méltányosan és egyenlőségelvűen bánjék az uralma alá kényszerült arab-palesztin lakossággal. Ugyanakkor tisztességes ember természetesen nem helyesli Izrael elpusztítását. Hogy ezt egyáltalán meg kell magyarázni, önmagában is megalázó, és nem szívesen fanyalodom rá, de tudom, hol élek, ezért kénytelen vagyok leszögezni.

A cionistáknak annyiban igazuk van, hogy csakugyan sokszor alkalmazunk kettős mércét – hiszen vannak Izraelnél is elnyomóbb és etnicistább államrendszerek – , de ez paradox módon éppen a hagyományos baloldal erőteljes filoszemitizmusából származik, amely jó ideig idealizálta a zsidó nép első államát a szétszóratás óta, és többet várt tőle, mint másoktól. Ez bizonyára naivság volt, és a kiábrándulás olykor aránytalan bírálatokhoz vezetett, ami a csalódott szeretet ismert kísérőjelensége – de ennek a politikai jelentősége azért csekély.

Etnikai (vagy bármi másféle) elfogultságból elnyomó apartheidpolitikát támogatni (vagy mentegetni) szerintünk súlyos vétek.

A neokohn.hu a zsidó etnicizmus védelmében a magyar és általában a „fehér” etnicizmus védelmezője is, markánsan jobboldali (olykor szélsőjobboldali), mélyen reakciós internetes újság, ennyiben tehát ellenfél. (És itt szeretném futólag megemlíteni, hogy a portál többször is zsidóellenesnek nevezte a Mércét, ami szerintem fölháborító.)

A mai Magyarországon minden politikai bírálatot (különösen ha van erkölcsi magva) „cenzúrának” kiáltanak ki, miszerint a baloldal meg akarja szabni, hogy mások mit mondhatnak, el akarja hallgattatni vetélytársait, és í. t. Erről szó sincs. A neokohn.hu azt mond, amit akar, ami csak a torkán kifér, annyira támogathatja Orbánt, Netanjahut, Trumpot, Boris Johnsont, Salvinit, amennyire jólesik neki, engem és bennünket is annyit gyalázhat, amennyit nem röstell, magasztalhatja a repressziót és a hierarchiát, az elnyomást és a háborút, mi ebben nem akadályozzuk – és akkor se akadályoznánk, ha erre netán módunk nyílnék, bár efféle veszély (baloldali fordulat) nem mutatkozik.

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer és a legsötétebb nemzetközi reakció szócsöve, s mint ilyen, sikeres vállalkozás, ügyes médiainnováció.

Megjelenése az idők jele.

A zord időké.