Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony törvényben tiltaná, hogy politikusok önkormányzati lakásba költözhessenek, ha már maguktól nem bírják megállni

Karácsony Gergely V. Naszályi Mártával közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be, főpolgármester-jelöltként kezdeményezi, hogy a vonatkozó törvények módosításával legyen biztosítva, hogy választott önkormányzati vezetők ne költözhessenek olyan lakásokba, amelyeket rászorulóknak kellene adniuk. Karácsony szerint ennek magától értetődő erkölcsi szabálynak kellene lennie törvényi szabályozás nélkül is, de mivel ezt sokan láthatóan nem látják ugyanígy, ezért szerinte törvénybe kellene foglalni.

A főpolgármester-jelölt szerint az önkormányzat tulajdona „mindannyiunk közös vagyona, és nem a helyi vezetők hűbére, amelyet saját maguk, vagy a családjuk gyarapodására felhasználhatnak.”

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd képviselője és az ellenzék közös polgármesterjelöltje az I. kerületben kiemelte, hogy „alapvető emberi értéknek kellene annak lennie, hogy amikor valaki döntéshozó helyzetben van, képviselő vagy polgármester, akkor eszébe se jusson a közösség vagyonából saját maga számára eltéríteni egy darabot.” A képviselő szerint azonban ez nem működik, ahogy az sem, hogy szégyenné váljon ez a típusú viselkedés és saját választóik mondassák le emiatt az ilyen politikusokat. Ezért lenne szükséges ezt jogszabályban rögzíteni.

V. Naszályi példaként felhozta, hogy az I. kerületi fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás szekrényéből is „sorba estek ki a csontvázak” az utóbbi években. Kiderült ugyanis, hogy a polgámester és különböző családtagjai is, valamint a vele szoros üzleti kapcsolatban állók közül is többen közösségi tulajdonú lakásban, műemlékvédelmi épületben élnek a Budai Várban. Ezeket a lakásokat a polgármester rokonai és ismerősei mind a piaci lakbérekhez képest jóval alacsonyabb áron bérlik.

„Azt látjuk, hogy az I. kerületi lakásgazdálkodás egyáltalán nem azt szolgálja, hogy a kerületben élők itt tudjanak lakni, hanem azt, hogy dr. Nagy Gábor Tamás polgármester kiépíthesse a saját hűbéri rendszerét, hogy klientúrát építhessen és hogy félelemben tarthassa a kerületben élőket”

– jelentette ki a sajtótájékoztatón V. Naszályi.

Nagy Gábor Tamás várbeli lakásügyei újra és újra előkerülnek, mindig újabb részletekkel: ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, nem csak a polgármester és családja bérel jutányos áron lakást a Várnegyedben, hanem például Lázár János vadásztársa, az energetikai hivatal elnöke, Rákay Philip és családja, Palkovics László és Bayer Zsolt is. Persze ez nem csak az I. kerületben probléma – bár érthető, hogy a Fidesz körei pont a Várba szeretnének ilyen nagy számban költözni –, pár éve Ferencvárosban derült ki, hogy fideszes politikusok és rokonaik költöztek be a legvonzóbb önkormányzati lakásokba, de nemrég például Budakalászon is féláron vásárolt egy fideszes képviselő fia önkormányzati lakást.

Címlapkép: Karácsony Gergely és V. Naszályi Márta tartanak "Rokonok helyett önkormányzati lakást a rászorulóknak! Véget vetünk a kivételezésnek!" címmel sajtótájékoztatót 2019. augusztus 16-én. / Mérce
Olvass tovább!