Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Erdogan a kurdok ellen küldi a hadsereget Szíriában

Ez a cikk több mint 4 éves.

Miközben megrekedni látszanak az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások Törökország részéről, melyek során egy, az észak-szíriai területeken lévő, kurdok által ellenőrzött körzet kiürítéséről folytak egyeztetések, a török államfő, Recep Tayyip Erdogan bejelentette: a török hadsereg támadást fog indítani a kurd YPG (Népi Védelmi Egységek) állásai ellen a térségben.

Az Egyesült Államok által felfegyverzett, és az Iszlám Állam elleni harcban támogatott YPG szövetségese a Kurdisztáni Munkáspártnak, amely szervezetet nemzetközileg terrorszervezetnek minősítik.

Az Egyesült Államok egy, Északkelet-Szíriában létrehozandó úgynevezett biztonsági övezet kialakításának ötletével kezdett tárgyalásokba Törökországgal januárban. Ankara számára azonban nem tűnik elfogadhatónak az USA ajánlata, mivel ők az amerikaiaknál szélesebb (32 km-es) demilitarizált ütközőzónát szeretnének, valamint teljes ellenőrzést az övezet felett.

Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője pénteken jelezte, hogy amennyiben nem tudnak megállapodni az övezet felügyeletéről és kialakításáról, Törökország kénytelen lesz maga megteremteni azt.

A Kurdistan 24 írt róla nemrég, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon ismertette a legújabb amerikai álláspontot július végén a török-szír- kurd konfliktus kapcsán. A török külügyminiszternek, Mevlut Cavusoglu-nak azt mondta:

„Az Egyesült Államoknak kötelessége biztosítania a helyi partnereinek a védelmét, akik az USA-val és az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióval dolgoznak együtt.”

Ezzel a Szíriai Demokratikus Erőkre utalt, amelynek tagjai a YPG és a YPJ kurd-arab szocialista önvédelmi erők is.

Erdoganék a „Szabad Szír Hadsereget” használják proxyként az elfoglalt területeken, ahol a mindennapi élet jelentősen megváltozott azután, hogy elfoglalták a törökök a területet: megjelentek újra a szélsőséges iszlamista szabályok és önbíráskodás, a törökök és szövetségeseik pedig folyamatos elnyomásban tartják azokat a lakókat, akik nem felelnek meg tökéletesen valamelyik kívánatos politikai-társadalmi kategóriának (vallás, nem, nemzetiség, stb).

Pompeo figyelmeztette a török külügyminisztert, hogy kerüljenek el bármilyen, Szíriába behatoló vagy Szíriát érintő támadást. Valamint csalódottságát fejezte ki amiatt is, hogy a törökök orosz légvédelmi rendszert szereztek be.

Korábban úgy tűnt, az USA teljes mértékben kivonja csapatait Szíriából, az utóbbi időben azonban Trump és más egyesült államokbeli politikusok-hivatalnokok arról beszéltek, korlátozott számban, de mégis továbbra is állomásozni fognak a területen.

(MTI)