Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Duna már most is alig bírja hűteni a bővítésre váró paksi atomerőművet

Ez a cikk több mint 4 éves.

Elképzelhető, hogy hamarosan csökkenteni kell a paksi atomerőmű teljesítményét, mivel a Duna vízének a hőmérséklete nem teszi lehetővé, hogy az erőmű a Duna élővilágának károsítása nélkül teljes gőzzel termeljen – írja a Napi.

Már napok óta a riasztási szint, vagyis 25°C felett van a Duna erőmű feletti hőmérséklete.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, tavaly augusztusban a folyó hőmérséklete meghaladta a 30 Celsius-fokos hőmérsékletet a hűtővíz-csatorna torkolatától számított fél kilométeres távolságon, ahol a mérést előírja a jogszabály, azonban akkor az Átlátszónak kellett ezt kiderítenie, mivel az erőmű nem volt hajlandó válaszolni a témát firtató közérdekű adatigénylésre.

Ugyanakkor az erőmű teljesítményét a vizsgált időszakban nem csökkentették, holott a 2001-től hatályos jogszabály előírja, hogy amennyiben a határérték fölé nő a folyó hőmérséklete, tizedfokonként 20 Megawattal kell csökkenteni az egyébként egyenként 500MW teljesítményű blokkok energiatermelését, a rendőrség el is rendelte a nyomozást az ügyben.

A jogszabályban meghatározott figyelmeztetési érték sem véletlen, ugyanis mikor tavaly túlmelegedett a Duna, az erőmű hűtővíz-befolyójánál a mostanihoz hasonlóan 25-26 fokos hőmérsékletet mértek.

A Duna hőfoka több szempontból is fontos: egyrészt mivel az erőmű a maghasadás során felszabaduló hővel vizet melegít, mely gőzzé válva forgatja az áramtermelő generátorokat hajtó turbinákat, a Duna relatíve hűvös vizét használják a fáradt gőz visszahűtésére, hogy azt a rendszerben keringetve további áramfejlesztésre használják.

Minél melegebb a folyó vize, annál kevésbé hatékonyan tudja ellátni ezt a feladatot, így értelemszerűen amennyiben nem csökkentik a teljesítményt, egységnyi mennyiségű fáradt gőz lecsapatásához több Duna-vízre van szükség – így még több vizet melegít az erőmű.

Ez azonban még ha technológiailag megoldható lenne az előírtnál melegebb víz esetén is, a harminc foknál melegebb víz súlyos károkat okoz a folyó élővilágában, a határértéket meghatározó jogszabályt pedig ennek védelmében hozták.

Miközben a Duna a klímaváltozás miatt láthatóan már a jelenlegi blokkok hűtését sem képes ellátni nyaranta, kérdéses, hogy az építendő új blokkokkal együtt mekkora teljesítményt lehet elérni majd a jövőben, mikor vélhetőleg még súlyosabb kánikulák fogják fűteni a folyót már az erőmű fölött is.

A határértékkel kapcsolatban azt is érdemes figyelembe venni, hogy az atomenergiától nagyban függő Franciaországban ennél szigorúbb, 28 fokos határérték védi a folyók élővilágát, így – ahogy tavaly is – idén is előfordult már, hogy erőműveket kellett lekapcsolni.

A nyugat-európai hőhullám miatt emellett a német erőművek egy részének terhelését is vissza kellett fogni, mivel a forróság és szárazság miatt ott is veszélyeztették a folyók élővilágát.

via Napi